„Visszaadják a kolozsváriaknak” a Sanex ipari területét, negyvenmillió euróért vásárolja meg az Elite Grup

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Új tulajdonoshoz kerül Kolozsvár egyik nagy, régóta átalakításra váró ipari területe: az Elite Grup 40 millió euróért megvásárolta az egykori Sanex-gyár telkét. A Chimu Căpușan családhoz kötődő erdélyi ingatlanfejlesztő azt közölte, hogy városrehabilitációs projektet tervez a területen, így a korábban ipari célra használt, évek óta kihasználatlan részt újra bekapcsolná a város életébe.

A tranzakció az Economedia szerint azután jött létre, hogy a Prime Kapital visszalépett a Sanex területére tervezett, nagyjából 330 millió eurós beruházásától. A korábbi elképzelésben szerepelt egy körülbelül 130 ezer négyzetméteres kereskedelmi központ szerepelt, továbbá több 12 emeletes lakótömb és irodaház is, de a projekttel nem haladtak, mert elakadt az engedélyezési folyamat.

Az Elite Grup az ügyletről a romániai ingatlanpiac egyik legnagyobb, egyetlen vevő által végrehajtott telekvásárlásaként beszél, amelyet saját forrásból finanszíroztak. A cég szerint a tranzakció megkapta a Versenytanács és a külföldi közvetlen befektetéseket vizsgáló bizottság jóváhagyását is.

A Versenytanács augusztus 12-én jelentette be, hogy engedélyezte a Tellus Invest SRL ügyletét, amelynek révén a Căpușan családhoz kötődő vállalat átveszi a Sanex SA egyes ingatlanvagyon-elemeit. A hatóság szerint ezek olyan ingatlanok, amelyeket a Sanex 2025 óta már nem használ termelésre, és az ügylet nem vet fel jelentős versenyjogi aggályt Romániában.

Az egykori Sanex-terület Kolozsvár északi részén található, az elmúlt több mint tíz évben több városrehabilitációs terv is készült rá, de egyik sem valósult meg. Az Elite Grup egyelőre nem közölt részleteket arról, pontosan hány lakás, mekkora beépítés, milyen kereskedelmi vagy szolgáltatási funkciók lennének a területen. A cég vezérigazgatója, Bogdan Căpușan azt mondta, hogy a Sanex sokáig zárt ipari terület volt, és a fejlesztő célja, hogy azt „visszaadja a kolozsváriaknak”.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!