Meghalt a Fekete-tengeren dróntalálat miatt kigyulladt hajó legénységének egyik embere
Meghalt egy férfi, akit pár napja kórházba szállítottak, miután drónbecsapódás miatt berobbant a kőolajgázat szállító hajó, amin többedmagával tartózkodott, tájékoztat a Digi24.
A Fekete-tengeren, libériai zászló alatt közlekedő hajó cseppfolyósított propán-butánt, vagyis LPG-t szállított az egyiptomi Alexandriából az ukrajnai Reni dunai kikötőjébe, amikor egy drónbecsapódás következtében tűz ütött ki.
A legénység tagjai a hajó orrába húzódtak, saját mentőeszközeikkel azonban nem tudták elhagyni a fedélzetet. A rossz időjárás miatt a belügyminisztérium helikopterét sem lehetett bevetni.
A meghalt tengerész egyike volt a legénység azon három tagjának, akiket a Fekete-tengeren történt incidens után szállítottak kórházba. „Légúti égési sérülése volt, és ennek következtében kialakult tüdőszövődmény okozta a halálát” – nyilatkozta Tudor-Ion Năstăsescu kórházigazgató.
A forrás szerint a másik két sérült tengerész a kórház intenzív osztályán van. „Állapotuk stabil. Intenzív osztályon kezelik őket, de nincs életveszély, és nem szükséges más egészségügyi intézménybe szállítani őket” – tette hozzá.
A tűz a mentés után is égett a tartályhajó felépítményében, egy vontatóhajót is a helyszínre küldtek, hogy megakadályozza a sodródását és azt, hogy további veszélyt jelentsen a hajóforgalomra.
Nicușor Dan államfő szerint a hajót a román partoktól mintegy húsz tengeri mérföldre, körülbelül 37 kilométerre, Románia felségvizein kívül érte találat. Úgy fogalmazott, a súlyos incidens nagy valószínűséggel Oroszország Ukrajna elleni jogellenes háborújához kapcsolódik.
A román állami intézményeket riadókészültségbe helyezték. A hatóságok vizsgálják az incidens körülményeit és okait, valamint azt is, hogy kit terhel érte a felelősség. Egyelőre nem közölték, pontosan mi találta el a hajót.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom