„Mindannyiunk érdeke lenne, hogy ne így éljenek ezek az emberek”

Csattogások hallatszanak a csíkszeredai Magtár melletti kis különálló épületből. Ahogy közelebb lépek, a hang egyre ritmusosabbá válik: varrógépek és ollók dolgoznak a Right Egyesület szociális varrodájában. Csata Orsolyát, az egyesület elnökét kérdezem.

Nagyon-nagyon összetett ez a kérdés. Sok roma szervezettel vettem részt közös tevékenységen, képzéseken, és ott mindenki azt vallotta – nem csak a szervezet tagjai, hanem a magyarországi és a romániai romák is –, hogy a cigány az egy pejoratív szó. Tehát ők romák, és bármennyire nem akarjuk mi ezt mondani és cigányozunk helyette, attól még romák. Ezzel a viszonyulással már elkezdődhet valami, ami segít, hogy ne nézzük le őket. Ugyanakkor ott van a másik fele is a dolgoknak. Például a somlyói roma gyerekek (de nem csak ők) azt mondják magukra, hogy cigányok, úgy, hogy közben nem is tudnak cigányul. A többféle megnevezés használata is jól mutatja, hogy a romák között két egyforma közösség nincs.

Igen, de mivel például az erdélyi magyar kisebbségnek vannak intézményeik, iskoláik, óvodáik, abból kifolyólag valamiféle egységességet mégis lehet találni. De a romáknak semmiük nincs. Még csak egy kialakult módszerük sincs arra, hogyan kell közösségeikben működni.

Ez a varroda, amit most látsz, egy Startup kiírásra való jelentkezésből született, amelyet maximális pontszámmal nyertem meg. A szigorú feltételek miatt azonban az utolsó percben meggondoltam magam, és nem írtam alá a szerződést. Nem mertem aláírni. Utólag már bánom, de ennek ellenére sikerült megvalósítani a szociális varroda ötletét. Így béreltük ki ezt a helyet. Közben persze rengeteg segítségem volt. Külön kiemelném Kánya József bácsit (én varrógépes bácsinak hívom), aki ideadta nekünk hitelbe a varrógépeket. Akár azt is mondhatta volna, hogy milyen hülye ez a nő, hogy varrni se tud, és varrodat akar nyitni, de ő inkább jött, bátorított, és segített, amikor kellett. Tehát le a kalapokkal előtte!

Három célom is van. Az egyik az, hogy legyen egy hely, ahová jönnek a gyerekek, és megtanulhatnak felvarni egy gombot, befűzni a tűt, cérnát, gyöngyöt fűzni, kézműveskedni, babát varrni. Tehát próbálok olyanokat kitalálni, amit élveznek, és amiről látom, hogy szívesen csinálják. A második cél, hogy egyszer majd olyan szinten álljon a varroda, hogy tudjunk embereket alkalmazni. A harmadik cél pedig az, hogy legyen egy kis bevételünk, amit majd a roma közösség javára fordíthatunk. Tehát egy kis stabilitást szeretnénk, és bár még nem látom, hiszem, hogy eljutunk egyszer oda.

Talán ez az egyik legnehezebb része. A kívülállók többsége a szegregált iskolákat látná megoldásnak. De azért ezt is megkérdezném így nagy csendben, hogy ha a húsz-harminc éves szülők nem tudnak még írni-olvasni sem, akkor a szegregált iskola vajon mit csinált az elmúlt években. Szóval, nagyon összetett a dolog, az biztos, de az is tény, hogy nem akarja senki megoldani ezt a helyzetet. Mert nem érdeke senkinek megoldani. Nagyon jól le lehet hívni az uniós pénzeket, alá lehet velük iratni, hogy részt vettek a tevékenységeken, aztán el lehet költeni akármire.

Bármilyen érdeke úgy követeli a önkormányzatnak, hogy a figyelmet elterelje valamiről, elő lehet venni a cigánykártyát, azonnal lehet uszítani az embereket. Mindenért hibásnak lehet tenni a romákat. Az embernek megáll az esze! Épp ma jött szembe velem, hogy a 2021 és 2027 közötti szociális alapban mekkora összegek vannak, és senki nem is akar foglalkozni ezzel a kérdéssel. Pedig mindannyiunk érdeke lenne, hogy ne így éljenek ezek az emberek. Amikor mi öregek leszünk, ők lesznek a felnőttek. És nem mindegy, hogy milyen emberek jönnek szembe veled az úton. De emellett még azt is mondjuk el, hogy azért egyre többen vannak, akik látják ezt, és akarnak tenni, csak csendben vannak, mert félnek.

Ettől a borzalomtól, ami mindenhonnan ömlik.

Én sem tudom, hogy álmom, vagy inkább tervem van-e, de ki szeretném bővíteni. Egy tanodát szeretnék. Már azt is pontosan tudom, hogyan fog kinézni. Lesz benne egy nagy konyha, ahol közösen fogunk főzni, és senki nem megy el éhesen. A pincében lesz egy nagy raktár mosodával. Egy alkalmazott rendszerezni fogja a tiszta ruhákat. Lesz egy zuhanyzó is, ahol az, akinek nincs fürdőszobája, le tud majd zuhanyozni, és tiszta ruhát vehet magára. Aztán lesz egy nagy közös terem, ahol társasjátékozni, játszani, lehet. Filmet nézni, olvasni, előadást hallgatni. A másik tér két részből áll majd. Ezeket egy plexi fal választhat el egymástól. Oda jöjjenek az anyukák és a gyerekeik. Az anyukák írni-olvasni tanulnak, amíg a gyerekeknek foglalkozást tartunk. Ilyen lesz az Alma tanoda. Azért alma, mert magyarul, románul és angolul is ki lehet olvasni. Ráadásul kiderült, spanyolul azt jelenti, hogy lélek. Latinul meg azt, hogy gondoskodás. Szóval, én mindenképpen ebbe az irányba mennék, és fogok is!

Azt beszéltük a gyerekekkel, hogy amikor kilencvennégy éves leszek, 2058. augusztus negyedikén, akkor fognak velem futni egy maratont. De az utóbbi években azért nagyon látom azt, hogy a testem nem biztos, hogy azt akarja, amit én. Nem tudom. Néha mondom neki, hogy a k*rva anyád, de nem hallgat rám.