Előnyben a Bolojan-ellenes tábor, a törvényszéki döntés nyomán egyelőre hivatalban marad a PNL június 21-i kongresszusa előtti pártvezetése
A bukaresti törvényszék felfüggesztette szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsának június 19-i határozatát, amely a párt június 21-i rendkívüli kongresszusának összehívásáról rendelkezett – írja az Agerpres. Az ügyben eljáró bíró a párthatározat végrehajtását és joghatásait is felfüggesztette. A döntés nem jogerős, és öt napon belül megfellebbezhető.
A Hotnews azt írja, hogy a törvényszék döntése szerint ennek a felfüggesztésnek addig kell hatályban maradnia, amíg el nem döntenek a kongresszus összehívásának megsemmisítésére vonatkozó keresetről.
A június 21-i rendkívüli kongresszuson választották újra Ilie Bolojant a párt elnökének egy olyan vezetői csapattal, amelyből kiszorították Adrian Veștea kijelölt miniszterelnököt támogató tábort. Az Agepres politikai forrásai szerint ez azt jelenti, hogy a június 21-i kongresszus előtti pártvezetés marad hivatalban, amíg az ügyben végleges bírósági ítélet nem születik.
A Hotnews megjegyzi, szerdán a kongresszusi határozatok felfüggesztésére vonatkozó kérelemnek is ki volt tűzve a tárgyalása, de abban az ügyben egyelőre halasztottak. Megjegyzik, amennyiben a szerdai döntés jogerőssé válik, a másik gyakorlatilag tárgytalanná válik.
A keresetet az Adrian Veștea korábbi miniszterelnök-jelölt táborához tartozó 18 liberális képviselő és szenátor nyújtotta be, az említetten kívül a következők: Hubert Thuma, Lucian Bode, Sorin Cîmpeanu, Alina Gorghiu, Nicoleta Pauliuc, Monica Anisiei, Andrei Baciu, Ionuț Stroe, Mihail Veștea, Ioan Bogdan, Ion Iordache, Ciprian Pandea, George Scarlat, Dragoș Soare, Răzvan Prișcă, Sebastian Rusu és Aneta Matei.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom