Kiszolgáltatott emberek kizsákmányolásával vádolják a Bihar megyei Jó Szamaritánus Egyesületet
Huszonhét Bihar megyei helyszínen – magánlakásokban, cégszékhelyeken és egy közintézménynél – tartott házkutatást kedden a rendőrség, valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), írta az Agerpres. A hatóságok Viorel Pașca engedély nélkül működő otthonaira csaptak le, ahol a gyanúsított állítása szerint kb. 380 ember, az ügyészek szerint 413 ember él. A gyanú szerint a kiszolgáltatott helyzetű embereket kizsákmányolták. A DIICOT azt is közölte, hogy 2019 és 2022 között 401 ember halt meg ezekben a létesítményekben.
A rendőrségi közlemény szerint olyan bűnszervezetre csaptak le, amely egy humanitárius és jótékonysági egyesület leple alatt kiszolgáltatott helyzetű embereket zsákmányolt ki, és jogtalanul jutott jelentős összegekhez adományokból, szponzori támogatásokból és hozzájárulásokból, valamint az áldozatok nyugdíjából, fogyatékossági ellátásából, egyéb szociális juttatásaiból. Az ügyben okozott kárt mintegy 13 millió lejre becsülik.
A gyanú szerint a szervezetet 2020-ban hozta létre egy 55 éves férfi három másik személy és családtagok bevonásával, majd további hét személy csatlakozott hozzájuk. A csoport 2020 és 2026 júniusa között több száz súlyosan kiszolgáltatott, pszichoszociális fogyatékossággal élő személyt fogadott be és szállásolt el. Az áldozatokat különféle kórházakból és szociális intézményekből szállították a Bihar megyei Pusztahollódra (Holod), Magyarcsékére (Ceica), Tenkére (Tinca), illetve Miklóirtásra (Lăzăreni), ahol engedély és megfelelő szakmai háttér nélkül működtetett létesítményekben helyezték el őket.
A nyomozók szerint az áldozatok nem kapták meg a szükséges orvosi ellátást, gyógyszereiket nem adták be vagy nem megfelelően adagolták, ellátásukat szakképzetlen és elégtelen létszámú személyzet végezte, ami súlyosan veszélyeztette egészségüket és méltóságukat.
A gyanú szerint a létesítményekben elhunyt személyeket egy görögkatolikus temető közelében temették el, a temetkezési segélyeket pedig a bűnszervezet tagjai vették fel.
A keddi akcióban rendőrök, csendőrök, igazságügyi orvosszakértők, orvosok, pszichológusok és a fogyatékossággal élők jogvédelméért felelős hatóság (ANPDPD) szakemberei is részt vesznek. Elsődleges céljuk az áldozatok kimentése, egészségügyi ellátása és biztonságos elhelyezése megfelelő intézményekben. A helyszínen egy mobilkórházat is felállítottak, hogy az érintettek azonnali orvosi vizsgálatban és sürgősségi ellátásban részesülhessenek – közölte a rendőrség.
A Jó Szamaritánus Egyesület (Asociația Bunul Samaritean) alapítója, az 55 éves Viorel Pașca az Agerpres hírügynökségnek megerősítette, hogy az általa létrehozott szervezet érintett az ügyben. Pașca azt állítja ugyanakkor, hogy olyan embereket fogadott be, akiket kórházak, polgármesteri hivatalok, a rendőrség, szociális igazgatóságok küldtek hozzá. Az ellene megfogalmazott vádakat ironizálva azt mondta: „Szervezett bűnözői csoportnak tartanak bennünket. Hát persze hogy szervezettek vagyunk – húsz év alatt sikerült megszerveznünk magunkat. (...) Annyit tudok, hogy tavaly az egészségügyi miniszter feljelentést tett ellenem, és ügyészségi eljárás indult. (...) Most azért jöttek, hogy ellenőrizzék a betegeket, az irataikat, megnézzék, honnan érkeztek, hányan vannak, és hogy mi történik itt” – nyilatkozta.
Pașca azt is hozzátette, hogy „jó dolog”, hogy az állam elszállítja a betegeket. „Húsz évig nem törődtek velünk. Most is jó, hogy gondolnak ránk, de az, hogy engem szervezett bűnözői csoportnak tartanak, az rossz. Húsz éven át nem voltam az?” – mondta. Arra a kérdésre, hogy az évek során miből fedezték a központok működési költségeit, azt felelte: adományokból.
Pașca engedély nélküli otthonairól korábban is cikkezett a sajtó. A Bihoreanul 2021-ben például írt arról a több mint 600 sírhelyről, amely a Pusztahollódhoz tartozó Tenkemocsáron (Dumbrava) jelent meg, és ahová a „senki fiait” temették el. Pașca a lapnak akkor is azt mondta, hogy az állam küldi hozzá azokat az embereket, akikkel nem tud mit kezdeni. Úgy vélte ugyanakkor, hogy ha megpróbálna megfelelni a törvényeknek, akkor a gondozottjainak egy részét utcára kellene tennie.
2025 nyarán Pașca otthonai azért kerültek a figyelem központjába, mert a Mehedinți Megyei Kórház iratok nélkül küldött hozzá 12 pácienst, ő pedig visszavitte őket a Mehedinți megyei szociális igazgatósághoz, ahol órákig hagyták őket várakozni a tűző napon. A Digi24.ro akkor arról cikkezett, hogy az állami intézmények egy magánszemélyhez küldik a betegeket, aki hivatalosan a saját lakásában szállásolja el őket.
A házkutatások nyomán a munkaügyi és a társadalmi szolidaritásért is felelős minisztérium válságstábot hozott létre, és keresik a megoldást a Pașca otthonaiból kiemelt emberek elhelyezésére.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom