Külügyminisztériumi szóvivő Șoșoacă oroszországi szerepléséről: Az agresszor magányát nem lehet elrejteni olyan vendégekkel, akik nem országuk nevében beszélnek

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

„Az európai szankciók hatálya alatt álló orosz tisztségviselők és üzletemberek mellett lévő néhány európai állampolgár nem legitimálja az előbbieket, de diszkvalifikálja az utóbbiakat” – jelentette ki Andrei Țărnea, a Külügyminisztérium szóvivője az X-en.

A szóvivő ugyan nem említette Diana Șoșoacă EP-képviselőt név szerint, de egyértelmű, hogy a szentpétervári gazdasági fórumon résztvevő politikusra utalt, aki előbb a moldovai ȘOR párt korábbi alelnökével, a nemzetközileg körözött politikussal, Marina Tauberrel vett részt egy panelbeszélgetésen, majd pénteken közvetlenül Vlagyimir Putyin orosz elnöknek tolmácsolta a román nép csodálatát.

„Egyetlen európai ország sem vett részt Oroszország támogatóinak szentpétervári fesztiválján. Az EU és a tagállamai olyan értékeket képviselnek, amelyek összeegyeztethetetlenek a gazdasági oligarchiával és az állam foglyul ejtésével, vagy az olyan rezsimekkel, amelyek illegális hódító háborúkat folytatnak a szuverén szomszédaik ellen” – írta a külügyminisztériumi szóvivő.

Vasárnapi válaszában Țărnea egyértelművé tette, hogy Șoșoacă nem a román államot képviseli.

„Oroszország megpróbálta azzal bebizonyítani, nincs elszigetelve, hogy felvonultatott néhány kínos kivételt a közül félmilliárd európai állampolgár közül. Az agresszor magányát azonban nem lehet elrejteni olyan vendégekkel, akik nem a országuk nevében beszélnek” – tette hozzá a szóvivő.

A Putyin Davoszaként emlegetett szentpétervári fórumot az orosz vezetés arra használja, hogy megmutassa: a nyugati szankciók és a diplomáciai elszigetelődési kísérletek ellenére továbbra is képes nemzetközi szereplőket maga köré gyűjteni. Az esemény csúcspontja az orosz elnök pénteki felszólása volt.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!