Javítások után zuhant le egy lift a román közlekedési minisztérium épületében, öt embert kórházba vittek

Tegnap javították a lifteket a közlekedési minisztérium épületében, a CFR-palotában, csütörtök délelőtt pedig az egyik felvonó lezuhant. A hatóságok szerint összesen heten voltak a liftben, és mindenkit sikerült kimenteni, öt embert kórházba szállítottak.

A helyszínre mentők és tűzoltók vonultak ki, a sérültek között volt, akit lábtörés gyanújával, másokat láb- és bokafájdalmakkal vittek kórházba további vizsgálatokra. Raed Arafat, a román katasztrófavédelmi főosztály vezetője azt mondta, életveszélyes sérülésről nem tudnak.

Az Antena 3 CNN információi szerint a liftet előző nap javították. A beszámoló alapján karbantartási munkákat végeztek és kábeleket is cserélhettek. Az épület adminisztrátora, Vlad Secăreanu a televíziónak azt mondta, hogy a felvonó próbaüzem alatt volt, de a karbantartó cég jelezte, hogy attól lehet használni.

Az adminisztrátor nyilatkozata után még több kérdés merült fel: nem tudta pontosan megmondani, mit jelentett ebben az esetben a próbaüzem, és ki engedte használni a liftet. Azt mondta, az épületnek szerződése van a karbantartó céggel, és ha a szakemberek azt mondták, hogy a lift működik, akkor ezt vették alapul. Az adminisztrátor belső vizsgálatot ígért az ügy tisztázására.

Az Antena 3 CNN szerint nem ez volt az első probléma az épület liftjeivel. Egy ott dolgozó azt állította, hogy ugyanaz a felvonó néhány nappal korábban már egyszer elakadt. Mások arról beszéltek, hogy a lifteket gyakran túlterhelik, és előfordul, hogy a megengedettnél jóval többen szállnak be.

A liftben tartózkodók a beszámolók szerint a Metrorex és a CNAIR alkalmazottai voltak, akik egy megbeszélésre tartottak. A mentés után a rendőrség helyszíni vizsgálatot indított, az ügyben gondatlanságból okozott testi sértés és munkahelyi baleset miatt indul eljárás.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!