Markó Béla beolvasott az RMDSZ-nek, Kelemen Hunor visszaszólt neki, hogy nem fordít hátat annak, aki segítette

Az idei első SZKT-ját tartotta az RMDSZ, ahol Kelemen Hunor politikai beszámolóban próbálta értékelni az elmúlt időszakot: a romániai kormányválságot, a gazdasági nehézségeket, de főként a magyarországi választások következményeit. Ritkán hallott önkritikát fogalmazott meg, gyakorlatilag hamut szórt a fejére az RMDSZ fideszes kampánya miatt (vesd össze azzal, amit két hete mondott: „Nem kell hamut szórnom a fejemre”).

De a nap igazi jelenete mégsem az övé volt, hanem a Markó Béláé, aki rögtön az elnöki beszámoló után lépett mikrofonhoz és nyilvánosan, a teljes romániai magyar és román sajtó előtt olyan keményen kérte számon az RMDSZ politikáját, hogy attól a teremben érezhetően megfagyott a levegő, amikor Markó kimondta: súlyos mulasztás volt, hogy a szövetség teljes súllyal ráfordult a magyarországi kampányra.

A két elnöki beszéd után, a politikai vita alatt egymás után siettek a mikrofonhoz a felszólalók, hogy gyorsan leszögezzék: mennyire becsülik Markó Bélát, mennyire hiányoztak az elmúlt időszakban a megszólalásai, de azért persze Kelemen Hunorral sincs semmi baj, majd megújul az RMDSZ, jobb lesz mint új korában, tuti receptek vannak erre.

A végén maga a kritizált is visszatért a pódiumra. Kelemen arról beszélt, hogy keserves az elnök élete, mert mindent meg kell szokni, mindent le kell nyelni: az igazságtalan kritikát és a karaktergyilkosságot is, tette hozzá egy fáradt sóhajjal. Nem részletezte, kire gondolt, de a lényeg az volt, hogy végül visszaverte Markó kritikáit: szerinte akkorát azért nem tévedett az RMDSZ, és egyelőre megyünk tovább.

De mielőtt részletesen belemennénk az egész politikai önvizsgálatnak nevezett túlélőgyakorlatba, jöjjön egy gyors körkép azokról is, akik felszólaltak a vitában. Már aki mondott valami emlékezeteset, mert például Szilágyi Dóra Emese nem nagyon. Megérkezett viszont Szabó Ödön, aki hozta a klasszikus formáját: veretes idézetekkel alátámasztott pátoszát, és panaszkodott mindenkire és mindenre, természetesen a Transtelexre is. Hiába volt a negatív reklám, elkaptuk a szövetségi képviselőket, amint a székek alatt a Transtelexet görgették. Ez amúgy Magyarországon is így volt: hiába öntötte a Fidesz a pénzt a pártsajtóba, mindenki a független lapokat olvasta.

Cseke Attila stabil technokrata üzemmódban tolta végig a felszólalását, Biró Rozália eklektikusan cikázott témáról témára: időseknek szánt programoktól Takács Csaba emlékéig jutott, de valahogy semmi nem maradt meg belőle.

Takács Csabát egyébként többen is felemlegették. A volt ügyvezető elnök temetése éppen a bizalmatlansági szavazás napján, május ötödikén volt, így a neve és emléke folyamatosan ott lebegett a terem fölött.

Vincze Lóránt a maga pragmatikusságában már úgy beszélt Magyar Péterről, mintha az RMDSZ és a Tisza között soha az életben nem lett volna semmiféle feszültség. Borboly optimista volt, Buday Richárd kis színesként ismét előadta a „volt egy dongó meg egy légy” ötpercesét, Antal Lóránt bombabiztos recepttel érkezett arról, hogyan kell megmenteni az RMDSZ-t, Korodi Attila nem volt ennyire bizakodó, szerinte mindenki az RMDSZ ellensége, Horváth Anna pedig azzal zárta a hozzászólók számát, hogy visszaszólt Markónak, ő azért nem merne olyat mondani, hogy Kelemen Hunor tévedett.

Aztán Kelemen visszajött, megtapsoltatta magát, és mindenki mehetett haza. Körülbelül ennyi volt dióhéjban. Mindent összevetve nem nagyon akadt senki, aki azt mondta volna: igen, Markó Bélának igaza van, elvtársak, ezt elkúrtuk.

Aki részletesebben is szeretne olvasni arról, hogyan próbálta az RMDSZ három óra alatt feldolgozni a romániai kormányválságot, a magyarországi politikai fordulatot és a saját belső identitásválságát, az görgessen tovább.

Kelemen Hunor próbálta újrakeretezni az RMDSZ elmúlt évét. Aztán jött Markó Béla

Tulajdonképpen mindenki Kelemen Hunor politikai beszámolójára várt. Sokan még nem tudták, hogy később Markó Béla is fel fog szólalni, így a várakozás és izgalom amiatt volt, hogy mond-e egyáltalán valamit az aktuális elnök a magyarországi választásokról? Ha igen, hogyan keretezi majd a Fidesz vereségét, a Magyar Péterrel való találkozását, és mennyi önkritikát hajlandó vállalni az RMDSZ elmúlt éveiért? Végül valamennyi hamut tényleg szórt, de csak óvatosan.

Azzal kezdte, hogy „érdekes időket élünk”, unatkozni nincs idő, a változások a társadalom minden szegletét elérik. Másfél év után, lehet, hogy a kormányzási időszak végére értek, nem így tervezték, de „ez van”. A romániai kormányválságról viszonylag keveset mondott, és őszintén szólva újat sem nagyon. Elismételte, hogy az RMDSZ szeretné visszaállítani a korábbi koalíciót, de erre kevés az esély. Szerinte Románia akár hárommilliárd eurónyi uniós pénzt is elveszíthet, ha nem sikerül gyorsan stabil kormányt alakítani.

Némi önkritika azért itt is becsúszott: Kelemen elismerte, hogy nem sikerült úgy karcsúsítani az államot, ahogy szerették volna, és végül az áfaemelést sem tudták elkerülni. Igaz, ez inkább hangzott magyarázkodásnak, mint valódi önvizsgálatnak. Állítólag, az RMDSZ ugyan a kiadások csökkentését támogatta volna, mondta, de azonnali bevétel kellett, ezért jött az adóemelés. Az emberek pedig dühösek lettek, tüntettek Székelyföldön, és az RMDSZ-nek végül sikerül kieszközölni valamiféle kedvezményt a helyi adók esetében.

Aztán gyorsan átfordult a a sikerekre, hogy az RMDSZ megvédte a magyar oktatást (már megint), megakadályozta az iskolák összevonását, újraindította a marosvásárhelyi katolikus iskolát (nem tudjuk hányadszorra), és hamarosan igazi magyar tankönyvek is lesznek (a jövő zenéje).

A beszéd legérdekesebb része mégis akkor következett, amikor Kelemen Hunor áttért a magyarországi választásokra. Láthatóan itt próbált a legóvatosabban egyensúlyozni a múlt és az új politikai realitás között. Azt mondta, sokan csalódottak az eredmény miatt, ugyanakkor azoknak, akik szavaztak, 91 százaléka a Fideszre voksolt. Az RMDSZ szerinte azt képviselte, amit a saját választói képviseltek. Állítólag, bár beleálltak a kampányba, igyekeztek nem véleményt mondani olyan ügyekről, amelyek nem tartoznak a nemzetpolitikához.

Ez a része Kelemen beszámolójának valószínűleg sokakban felidézi az elmúlt időszakot, amikor az RMDSZ gyakorlatilag teljes infrastruktúrával segítette a Fidesz mozgósítását, miközben minden kritikus hangot teljesen figyelmen kívül hagytak, vagy próbáltak elhallgattatni.

A pártelnök arról is beszélt, hogy a választások után találkozott Magyar Péterrel, és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat kialakítására törekszenek. Vincze Lóránt későbbi felszólalása alapján pedig úgy tűnik, az RMDSZ-ben már sokan igyekeznek is úgy tenni, mintha ez a kapcsolat tulajdonképpen mindig is meglett volna.

A nemzetpolitika nagy kérdéseiben nem lesz változás, ígérte meg Magyar Péter Kelemen Hunornak, és arra kérte az RMDSZ politikusait, hogy maradjanak távol a magyarországi belpolitikai konfliktusoktól, itt az RMDSZ elnöke ismét elkezdett magyarázkodni, hogy de az nem is úgy volt, hogy ők beleszóltak volna valamibe, csakis a tiszta nemzetpolitikai dolgokról volt szó stb., stb.

A beszéd vége felé aztán váratlanul arról kezdett beszélni Kelemen Hunor, hogy az RMDSZ-nek jobban oda kell figyelnie az emberekre, meg kell hallgatnia minden kritikát, nyitnia kell a fiatalok felé, és több lehetőséget kell adnia nekik a közpolitika alakításában. Erősíteni kell az előválasztásokat is az RMDSZ-en belül, hogy megfelelőbb emberek kerüljenek megfelelő helyre.

Ez azért volt különösen érdekes, mert ugyanezt a gondolatot néhány hete Markó Béla már elmondta a Transtelex Dialógján is, amikor a magyarországi választások következményeit elemeztük vele. Akkor arról beszélt: az RMDSZ csak úgy találhat vissza a saját közösségéhez, ha újra képes lesz nyitni, párbeszédet folytatni, és nem kizárólag egy politikai buborékban mozogni.

Most ugyanez a gondolat visszaköszönt Kelemen Hunor beszédében is. Igaz, sokkal óvatosabban megfogalmazva, kevesebb önváddal, és úgy tálalva, mintha mindig is magától értetődő lett volna, hogy az RMDSZ egy nyitott, széles társadalmi bázison nyugvó szervezet, ahol folyamatos keresésben vannak, hogy fiatalítsanak, nagy a társadalmi mobilitás, legtöbben két parlamenti mandátumot ha vállalnak, és térnek is vissza eredeti szakmájukhoz. Öröm volt hallgatni.

Aztán jött Markó Béla.

„Az RMDSZ súlyos mulasztása volt, hogy nem beszélt az Orbán-kormánnyal való érdekellentétről”

Kelemen Hunor beszéde alatt is csend volt, de volt, de Markónál mindenki úgy kezdett figyelni, mint amikor a családi ebédnél valaki végre kimondja azt, amit évek óta mindenki kerülget.

Markó felidézte, hogy a tavalyi kongresszuson azért nem szólalt fel, mert nem akart „ünneprontó” lenni a magyarországi politikai helyzet kapcsán. Azt mondta: ő azok közé tartozik, akik akár ünnepelhetnék is azt, ami Magyarországon most történt, bár nem tartja magát ünneplő típusnak. Ezután viszont nagyon pontosan elmagyarázta, miért érzi úgy, hogy az RMDSZ az elmúlt években stratégiai hibát követett el.

Szerinte önmagában azzal nem volt probléma, hogy a magyar kormány támogatta a határon túli magyar intézményeket, oktatást, kultúrát vagy egyházakat. A gond ott kezdődött, hogy az Orbán-kormány politikája közben teljesen más irányba fordult, mint amire az RMDSZ-nek tartania kellene. Markó emlékeztetett: az RMDSZ 1990-ben a szabadság, a demokrácia és az európai integráció eszméjére épült. Abból indultak ki, hogy a romániai magyarság számára az egyetlen járható út egy határok nélküli, integrált Európa. Ehhez képest az Orbán-kormány fokozatosan Európa-ellenes, integrációellenes, időnként nyíltan oroszbarát politikát kezdett követni, miközben a szabadságjogok és a véleményszabadság korlátozása is egyre erősebben megjelent Magyarországon.

Markó szerint az RMDSZ nemcsak hogy belement ezekbe a vállalhatatlan kompromisszumokba, de erről az érdekellentétről a saját közösségében sem mondott semmit, nem tudatosította azt. „Ez nemcsak hiba volt, hanem hatalmas mulasztás” – mondta.

A volt szövetségi elnök szerint ennek lett az a következménye, hogy az erdélyi magyar közösség szinte teljes egészében a Fidesz politikai világképén keresztül kezdte értelmezni a magyarországi folyamatokat, és gyakorlatilag elképzelhetetlenné vált számára egy politikai váltás. Markó azt mondta: az RMDSZ felelőssége lett volna világossá tenni, hogy az erdélyi magyarság érdekei nem esnek egybe az Orbán-kormány ideológiai irányvonalával.

Külön kitért Orbán Viktor tihanyi beszédére is, amely szerinte egyértelműen megmutatta, milyen szuverenista és nemzetállami logika felé mozdult el a magyar kormány. Markó szerint ez nem egyszerűen vitatható politikai irány volt, hanem hosszú távon az erdélyi magyar közösség létérdekeivel is szembement. Itt vált igazán kényelmetlenné a beszéd a teremben ülők számára, akik közül sokan a cipőjük orrát nézték, vagy telefonjaikat kezdték görgetni, amikor Markó arról beszélt, hogy az RMDSZ nemcsak beleállt most a Fidesz kampányába, de évekig asszisztált ahhoz, hogy az erdélyi magyar közösség figyelme fokozatosan elforduljon Bukaresttől, és teljesen a magyarországi politikára tapadjon rá.

„Teljes energiával, teljes súllyal a magyarországi választások felé fordultunk” – fogalmazott.

Közben pedig, mondta Markó, elfelejtődött az a nagyon egyszerű tény, hogy az erdélyi magyarok sorsa továbbra is elsősorban Bukarestben dől el. A volt RMDSZ-elnök szerint a közösség többször is bizonyította már az elmúlt évtizedekben, hogy képes megmozdulni, ha valódi veszélyt érzékel. Példaként a 2000-es romániai elnökválasztást hozta fel, amikor a szélsőséges Nagy-Románia Párt előretörése miatt a romániai társadalom és az erdélyi magyar közösség is mozgósítani tudta magát.

Szerinte most is ez történt volna, ha az RMDSZ korrekt módon elmagyarázza saját közösségének, mi történik Magyarországon és Európában. Markó egy ponton már nemcsak az RMDSZ-t, hanem az egész román politikai osztályt is bírálta. Azt mondta: miközben az RMDSZ Bukarestben alapvetően helyes politikát követett, a román politikai elit egésze most képtelen valódi irányt mutatni az országnak.

A beszéd súlypontja azonban végig az RMDSZ és Kelemen Hunor felelősségén maradt, bár a végén megérkezett a feloldozás, Markó szerint önkritikát kell gyakorolni, de nincs szó lemondásról.

Szabó Ödön: Csak azt a Markót szeretik, aki kritizálja az RMDSZ-t

A vita nagyjából ott folytatódott, ahol Markó Béla felszólalása után várható volt: mindenki igyekezett valamit mondani a magyarországi választásokról, az RMDSZ megújulásáról és persze Markóról, lehetőleg úgy, hogy közben Kelemen Hunor se sérüljön túl nagyot.

Szabó Ödön például látványosan rosszul viselte, hogy sokan kimentek a teremből a beszéde alatt. Szerinte addig nem nagyon lesz megújulás az RMDSZ-ben, amíg a szövetségi képviselők sem hallgatják meg egymást. Mi az, hogy ha valaki már nem elég izgalmas vagy fontos, a kollégák kivonulnak dohányozni vagy pletykálni a folyosóra? Ez azért elég pontos látlelet volt egy olyan ülésről, ahol mindenki a közösséggel való párbeszéd fontosságáról beszélt, miközben a saját politikai vitájuk alatt is folyamatosan kiszöktek a teremből.

Aztán beleállt az RMDSZ belső állapotába is a Bihar megyei képviselő. Arról beszélt, hogy a ’90-es években még valódi ideológiai platformok működtek a szövetségen belül: szabadelvűek, szociáldemokraták, kereszténydemokraták vitatkoztak egymással, de közben mind érdekeltek voltak az RMDSZ sikerében. Ma szerinte ebből alig maradt valami, az ideológiai törésvonalakat felváltották a területi és személyi érdekek. Magyarán: eltűnt az a politikai sokszínűség, amitől az RMDSZ egykor valódi ernyőszervezetnek tűnt.

Szabó arról is beszélt, hogy az RMDSZ elfelejtette megtanítani a fiataloknak, miért van egyáltalán szükség a szövetségre. Szerinte ma már sokan csak kampányidőszakban kerülnek közel a szervezethez, aztán ugyanúgy eltűnnek, ahogy jöttek. Innen kanyarodott át a magyarországi politikára is, ahol odaszúrt a baloldalnak, mondván: most már ők is magyar zászlót lengetnek Magyar Péter mögött.

És persze Markó Béla sem maradt ki. Szabó szerint sokan csak azt a Markót szeretik, aki kritizálja az RMDSZ-t, de azt a részét már kevésbé, amikor ugyanő arról beszél, hogy a szövetségre továbbra is szükség van. Itt valahol beleszőtte mondanivalójába a Transtelexet is, mert RMDSZ-es politikai vita már rég nem teljes anélkül, hogy valaki legalább mellékesen ne panaszkodjon ránk.

A jelszó: bizalomépítés!

Cseke Attila és Tánczos Barna inkább a kormányzati-technikai vonalat vitték, kevés politikai izgalommal. Cseke arról beszélt, hogy az ügyvivő kormányzás nem jelent valódi megoldást, gyorsan stabil kabinetre lenne szükség, mert jelenleg számos problémára ugyan látják a megoldást, csak éppen nincs meg a jogi lehetőség a döntések meghozatalára. A leendő koalíció esélyeit illetően nem volt túl optimista, szerinte a pártok nyilatkozatai alapján elég kaotikus a helyzet.

Tánczos Barna hasonló hangnemben beszélt: szerinte nehéz időszakban vannak, de az RMDSZ eddig is a „kemény munkát” választotta válsághelyzetekben. Fő üzenete az volt, hogy vissza kell építeni a bizalmat az erdélyi magyar közösséggel, miközben továbbra is felelősségteljes döntéseket kell hozniuk. Ez volt az a pont, ahol már nagyjából minden második felszólaló ugyanazt a szót ismételgette: bizalom.

Borboly Csaba a tőle megszokott optimista hangnemben beszélt, bár néha úgy hangzott, mintha egyszerre kampányolna, motivációs tréninget tartana és saját magát is győzködné. Arról beszélt, hogy december óta gyakorlatilag megállás nélkül dolgozik, Brüsszelben próbált lehetőségeket keresni, közben pedig folyamatosan járta a terepet és beszélgetett az emberekkel. Szerinte az RMDSZ egyik legnagyobb problémája most az, hogy túl nagy lett a bizonytalanság, az emberek pedig kiszámíthatóságot várnak.

Azt mondta, nem elég csak dolgozni, vissza is kell csatolni az emberek felé, meg kell hallgatni őket, különben a politika elveszíti a hitelességét. Többször is hangsúlyozta, hogy „az emberek beszélnek”, és figyelni kell arra, mit mondanak a közösségben, akár kamerán kívül is. Szerinte az RMDSZ-nek most „padlógázzal” kell mennie, mert a következő évek döntik el Erdély és a közösség jövőjét.

A beszéd végére már egészen messzire jutott: 2030-ról, jövőképről, reményről és bizalomépítésről beszélt, nagyjából abban a hangulatban, hogy most ugyan nehéz az időszak, de „a bizalom visszaépíthető”, és ha mindenki eléggé dolgozik, akkor lesz jövő. A klasszikus borbolyos recept: sok szó, sok optimizmus, kevés konkrétum, de legalább mindenki megnyugodhatott, hogy a jövő alapozása továbbra is folyamatban van.

Az előválasztások jó dolog, feltéve, ha megtartják

Antal Lóránt próbálta a vita konstruktívabb oldalát megfogni, és lényegében arról beszélt, hogy az RMDSZ-nek nem új csodafegyverre van szüksége, hanem arra, hogy végre használja a saját szabályait. Hosszasan mesélt a székelyudvarhelyi előválasztásról, amit afféle sikertörténetként adott elő: szerinte ott az RMDSZ visszament az emberek közé, hagyta, hogy a választók döntsenek a jelöltekről, és ennek lett az eredménye a nagy mozgósítás és a jó választási eredmény.

Aztán egy huszárvágással Geszti Pétertől idézte állítólag azt a mondatot, hogy a Fidesz kormánypolitikai szintre emelte a kontraszelekciót. A mondandó lényege az volt, hogy a kontraszelekció a bezártságot jelenti, és ellenszere a nyitottság. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, mondta, mert az RMDSZ alapszabályzata eleve tartalmazza azokat a mechanizmusokat, amelyekkel újra be lehet vonni az embereket a döntésekbe. Magyarán: kevesebb belterjesség, több előválasztás.

A magyarországi választásokról feltűnően óvatosan beszélt. Jelezte, hogy neki nem tiszte kommentálni az ottani eredményt, de szerinte az RMDSZ helyesen reagált, amikor tudomásul vette a demokratikus döntést és elkezdett alkalmazkodni az új helyzethez. Ez volt az a diplomatikus mondat, amellyel nagyjából mindenki próbálta lefordítani azt, hogy tegnap még teljes gőzzel a Fidesz mellett kampányoltunk, ma pedig már próbálunk átállni egy új korszakra anélkül, hogy nagyon feltűnne a fordulat.

Antal után Korodi Attila csíkszeredai polgármester következett, aki nemes egyszerűséggel elismerte, hogy igenis remek dolog az előválasztás, támogatja is, de az a baj, hogy 2024 nagyon terhelt év volt, és nem akarták lefárasztani az embereket még egy előválasztással, úgyhogy nem tartották meg. de ezután nem fogják kihagyni.

Mindenki nagyon tiszteli Markó Bélát meg a véleményét, de az van, hogy senki sem rontott el semmit

Vass Levente azzal kezdte, hogy tulajdonképpen örülni kell annak, hogy Markó Béla egyáltalán eljött az SZKT-ra. A felszólalását pedig nem úgy kell kezelni, mintha csak a frusztrációit akarta volna kiönteni a terem közepére. Vass még azt is bevallotta, hogy a magyarországi választások előtt több mint egy órát beszélgetett Markóval, és már akkor is világos volt: nagyon másképp látják a magyarországi helyzetet. De szerinte konstruktív volt a különböző nézőpontok ütköztetése…

Ez volt egyébként az egész vita egyik visszatérő motívuma: mindenki kézzel-lábbal magyarázta, mennyire szereti és tiszteli Markó Bélát, csak közben gyorsan hozzátették azt is, hogy azért nincs teljesen igaza.

Vass közben próbálta tompítani azt az érzést is, hogy az RMDSZ kizárólag kormányon képes létezni. Felidézte: 2023-ban kiestek a kormányból, mégsem omlott össze a világ, sőt sikerült újraszervezni a szövetséget és jó eredményt elérni 2024-ben. A magyarországi választásokról óvatosan beszélt, de azért jelezte, ha most a Tisza került helyzetbe, akkor az RMDSZ-nek vele is együtt kell működnie, ez van, noblesse oblige. A politikai realizmus hirtelen nagyon népszerű fogalom lett a teremben.

Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere is azzal indított, hogy mennyire örült, hogy kezet foghatott Markó Bélával, már ezért megérte eljönni Kolozsvárra. Azért, ha valakinek nem esne le a tantusz, hogy melyik székelyföldi községről van szó, csak halkan mondom, hogy ez a NER-kedvenc milliárdos Balázs Attila szülőfaluja, ahol tip-top reptér, kacsalábon forgó ötcsillagos szálloda és hokipálya meg csilivi gyárak épültek. A luxusbefektetéseket persze nem említette Laczkó, aki arról beszélt, hogy otthon egyre nehezebb elmagyarázni az embereknek az adóemeléseket, miközben Bukarest közben még kevesebb pénzt küld vissza az önkormányzatoknak. Gyergyóremetén például 70 százalékos adóemelést vezettek be, és az emberek elégedetlenek.

Már megjelentek azok a hangok a közösségben, amelyek Kelemen Hunor leváltását követelik, „Júdást” kiáltanak, és árulással vádolják az RMDSZ vezetését a magyarországi választások után. Csak remélni meri, hogy ezek a hangok halkulni fognak, nem erősödni.

Horváth Anna aztán gyorsan próbálta visszaterelni a beszélgetést a belső béke irányába. Rögtön azzal kezdte, hogy ő még „Markó Béla idejében szocializálódott” az RMDSZ-ben, vagyis ő is a nagy öregek politikai iskolájából érkezett. Ezzel együtt azért világossá tette: szerinte nincs mit Kelemen Hunor szemére vetni.

Horváth gyakorlatilag az egész felszólalását arra építette fel, hogy az RMDSZ a magyarországi kampányban sem tett mást, mint amit mindig is mondott: a nemzetpolitikai ügyekre koncentrált, és távol próbálta tartani magát a magyar belpolitikai csatáktól. Ez azért elég merész újraértelmezése volt annak az időszaknak, amikor az RMDSZ teljes infrastruktúrával segítette a Fidesz kampányát, de láthatóan mindenki tartja magát a hivatalos narratívához, hogy senki semmiben nem tévedett. Horváth fölöslegesen kért Magyar Péter garanciát arra, hogy az RMDSZ maradjon távol a magyar belpolitikától, mert hát eddig is ezt csinálták.

És aztán visszajött Kelemen Hunor.

A második felszólalása kimondottan válasz volt Markó Bélának. Láthatóan zavarta a kritika, még ha próbálta is higgadtan kezelni. Először a magyarországi választásokról beszélt, azt mondta: az RMDSZ-t egyszer azzal vádolják, hogy nem figyel a közösség akaratára, máskor meg azzal, hogy túlságosan azt követi. Szerinte viszont egy dolog biztos: ő nem fog hátat fordítani annak a magyar kormánynak, amely segíti az erdélyi magyar közösséget, „az összes következményével és kockázatával együtt”.

Ez gyakorlatilag a Markó-féle kritika közvetlen visszautasítása volt. Markó arról beszélt, hogy az RMDSZ nem tudatosította az Orbán-kormány és az erdélyi magyar érdekek közti konfliktusokat. Kelemen erre most azt válaszolta: ő a közösség akaratát követte, és azt a politikai kapcsolatot építette, amely kézzelfogható támogatásokat hozott Erdélybe.

Közben azért óvatosan elkezdte távolabb tolni magát attól a politikai világtól, amelyhez az RMDSZ az elmúlt években nagyon szorosan hozzásimult. Felidézte, hogy ő már 2014-ben kimondta: „keletről semmi jó nem jön”, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy akkor még fasírtban volt Orbán Viktorral és a Fidesszel.

Aztán hangsúlyozta azt is, hogy az RMDSZ ugyan sokszor bírálta az Európai Unió döntéseit, de magát az európai konstrukciót soha nem kérdőjelezte meg. Ezzel gondolta, jóváteszi az EP-képviselőinek a gyakorlatilag teljes fideszes narratívára épülő EU-ellenes kampányát, hát nekem nem jött be.

De a beszéd egészéből érződött, hogy most próbálja újraírni saját szerepét a Fidesz-korszak után. Nem megtagadni akarja az elmúlt éveket, inkább finoman átfestené őket úgy, mintha tulajdonképpen az általa vezetett RMDSZ összebútorozott ugyan a Fidesszel, de végig megmaradt volna kritikus, önálló, Európa-párti szereplőnek.

Kelemen arról is beszélt, hogy az RMDSZ az elmúlt években rengeteg korrekciót hajtott végre, simán megújulhat ismét. Felidézte a 2012-es „borzasztó időket”, amikor a szövetség épphogy bejutott a parlamentbe, ez épp a Markó- korszak után volt, majd gyorsan átugrott 2024-re, amikor ismét több mint 600 ezer szavazatot kaptak. Az üzenet világos volt: Kelemen egy haldokló szervezetet kapott, és felfuttatta soha nem látott magasságokig.

Aztán megjegyezte: nehéz az elnöki élet, el kell viselni a kritikát, a méltánytalant is, sőt még a karaktergyilkosságot is. Ennél mélyebben nem ment bele a szenvedésekbe, utána már arról beszélt, hogy a szövetség „újradimenzionálását” el fogják végezni, az RMDSZ-re ugyanis szükség van, mert az etnikai politizálásnak továbbra sincs alternatívája Erdélyben.

A kör ezzel be is zárult. Mert miközben az RMDSZ továbbra is etnikai érdekvédelmi szervezetként definiálja magát, valójában már rég klasszikus jobboldali pártként működik sok kérdésben: kulturális ügyekben, identitáspolitikában, kampánynyelvben és politikai reflexekben is. Most viszont mintha egyszerre próbálnának visszatérni az „erdélyi magyar érdekvédelem” klasszikus nyelvéhez, és óvatosan távolodnak attól a fideszes politikai világtól, amelyhez az elmúlt években teljesen hozzákötötték magukat.

A beszéd végén Kelemen visszatért a régi RMDSZ-es panelhez:

„Egységben az erő, közösségben a jövő.”

Taps.