Egy hét éve porosodó törvényből csináltak mentőövet az állami cégek vezetőinek a költekezéséhez

A 2025-ben elfogadott reformcsomag egyik fontos eleme az állami vállalatok vezetőinek juttatásait szabályozta. A kormány célja az volt, hogy visszafogja azt a régóta ismert gyakorlatot, amelyben igazgatótanácsi tagok, felügyelőbizottsági tagok és menedzserek jelentős összegeket számolnak el különböző kiküldetésekre, reprezentációs költségekre és napidíjakra hivatkozva.

A reform ezért plafont vezetett be ezekre a költségekre. Nem tiltotta meg a külföldi tárgyalásokat, a konferenciákon való részvételt vagy az üzleti utak elszámolását, csupán azt mondta ki, hogy egy bizonyos éves összeg fölött már nem lehet további reprezentációs, utazási vagy napidíj jellegű költségeket elszámolni.

Néhány hónappal később azonban a parlament hirtelen elővett egy 2018-as sürgősségi rendeletet, amely addig hét és fél évig gyakorlatilag érintetlenül állt. Április 7-én három parlamenti szakbizottság egyetlen nap alatt kedvező jelentést adott róla, másnap pedig a képviselőház meg is szavazta. A PSD, a PNL, az RMDSZ és a kisebbségi frakció támogatta, az USR ellenezte, az AUR, a SOS és a POT tartózkodott.

A módosítás tulajdonképpen megkerülte a korábban elfogadott reformot, és kimondja, hogy bizonyos kiküldetési költségek – például az utazás, a szállás, a reprezentáció és a napidíj – nem számítanak bele ebbe az éves plafonba. Papíron tehát továbbra is létezik korlátozás, a gyakorlatban viszont pont azokat a tételeket vették ki a plafon alól, amelyeken keresztül a legtöbb pénzt lehet elkölteni.

Az ügyre Ovidiu Voicu civil aktivista, politológus hívja fel a blogján a figyelmet. Azt írja: „a román parlament működésének egyik legfontosabb sajátossága, hogy sokszor nem az számít, mi van egy törvényben, hanem az, hogy ki és mikor veszi elő. Egy tervezet évekre eltűnhet a bizottságok fiókjaiban, majd amikor politikai érdek úgy kívánja, néhány nap alatt átroboghat a teljes törvényhozási folyamaton. Pontosan ez történt azzal a 2018-as sürgősségi kormányrendelettel is, amelyet 2026 áprilisában hirtelen újra napirendre vettek, és egy látszólag technikai módosítással visszaadták az állami vállalatok vezetőinek azokat a juttatásokat, amelyeket a Bolojan-kormány néhány hónappal korábban megpróbált korlátozni.”

Az ügy egyik kulcsszereplője Bende Sándor RMDSZ-es képviselő, aki az ipari és szolgáltatási bizottság elnökeként újra napirendre vette a rég elfeledett tervezetet, és olyan módosítást illesztett bele, amely gyakorlatilag kivette a plafon alól az utazási és kiküldetési költségek egy részét.

A képviselőt elértük telefonon, és Bende készségesen válaszolt a Transtelex kérdéseire. Szerinte azonban a módosítás célja nem a politikai klientúra helyzetbe hozása volt, hanem az állami vállalatok működésének biztosítása. Az interjúban azt mondta, hogy a korábbi szabályozás „ellehetetlenítette bizonyos cégek üzleti kapcsolatait, mert a vezetők egyszerűen kifuthattak volna az éves kiküldetési keretből.”

Példaként a Transgazt, a Transelectricát és a Nuclearelectricát említette. Szerinte ezeknek a vállalatoknak rendszeresen kell külföldi partnerekkel tárgyalniuk, különösen az energetikai szektorban, ahol amerikai, kanadai vagy francia cégekkel folynak egyeztetések beruházásokról és hitelfinanszírozásról. „Ha neki ( az igazgatónak – szerk. megj.) plafonálva van az a pénz, amit költhet egy évben kiutazásra, valószínű, hogy néhány üzleti kapcsolati látogatásra vagy kiküldetésre nem tud elmenni” – fogalmazott a képviselő.

Bende többször hangsúlyozta, hogy szerinte nem a költségek mértékének korlátozását oldották fel, hanem csak az éves összplafont. Állítása szerint továbbra is érvényben maradnak a szabályok arra vonatkozóan, hogy milyen kategóriájú repülőjegyet lehet venni, mennyit lehet költeni szállásra vagy mekkora napidíj jár külföldön. „Nem azt mondtuk, hogy annyit költhet, amennyit akar egy kiküldetés alatt” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte a sajtó félreértelmezte a módosítás célját.

Arra a kérdésre, hogy érkezett-e nyomás vagy kérés állami vállalatoktól a szabályok módosítására, Bende egyértelműen igennel válaszolt.

Elmondása szerint több nagy, tőzsdén jegyzett állami vállalattól érkezett jelzés a képviselők felé, hogy a plafon problémát okoz a működésükben. Szerinte ezek a cégek eleve átláthatóbban működnek, mert részben magántulajdonosok is vannak bennük, ezért nem lehet egyszerűen „elszórni” a pénzt.

Azt mondta, hogy ezeket a költségeket nem lehet korlátozni, mert a stratégiai állami vállalatok vezetői gyakorlatilag fél életüket repülőtereken töltik, folyamatosan külföldi partnerekkel kell tárgyalniuk. Az interjúban sorra hozta fel az energetikai cégeket, ahol szerinte az igazgatók Amerikától Kanadán át Franciaországig járnak konferenciákra, hitelt tárgyalni, beruházásokat egyeztetni vagy éppen „Romániát képviselni”. Egy ponton a Transgaz vezetőjét már-már afféle energetikai nagykövetként írta le, aki nélkül az ország nemzetközi kapcsolatrendszere is nehezen működne.

A képviselő ugyanakkor nem tudott egyértelmű magyarázatot adni arra, miért éppen most vették elő a hét éve parkoló tervezetet. Azt mondta, a parlamentben „rengeteg olyan sürgősségi rendelet van, amely évekig halasztódik”, mert nincs politikai többség mögötte vagy valaki napolást kér. Arra a kérdésre pedig, hogy volt-e koalíciós egyeztetés az ügyben, azt válaszolta: tudomása szerint nem kellett erről különösebben egyeztetni, a bizottságban elfogadták, és a parlamenti szavazáson se volt gond.

A módosítás kritikusai szerint az ügy jó példa arra, hogyan működik a parlamenti napirend kontrollja, amivel fontos döntéseket sikerül procedurális manőverek révén érvényesíteni. Egy régen elfelejtett törvénytervezethez gyakorlatilag bármikor hozzá lehet illeszteni új módosításokat, ha megvan hozzá a politikai akarat és a megfelelő parlamenti kapuőr.

Miközben a megbuktatott kormányfő, Ilie Bolojan folyamatosan a pazarlás visszaszorításáról beszélt, a parlament most ugyanannak a rendszernek talált kiskaput. És bár Bende szerint mindez kizárólag az ország gazdasági érdekeit szolgálja, azért nehéz nem arra gondolni, hogy Romániában az állami vállalatok körüli privilégiumokhoz továbbra sem könnyű hozzányúlni, akár kormánybuktatás is lehet belőle.