Szakértő: A nőgyilkossági törvény láthatóvá tesz egy jelenséget, de egy működő rendszer nélkül kevés

Nemrég hirdette ki Nicușor Dan államfő a nőgyilkosságot, vagyis femicídiumot nemi alapú gyilkosságként meghatározó és aszerint is szankcionáló jogszabályt, amely Európában egyedülálló módon nemcsak reagáló, de megelőző intézkedéseket is előír az oktatásra és az adatgyűjtésre vonatkozóan.

Romániában tavaly a nőgyilkosságok becsült száma 60 körülire volt tehető, így közéleti szempontból 2025-re többször is utaltak a nőgyilkosságok éveként. A reakció előbb társadalmi szinten, tüntetések formájában nyilvánult meg, ezáltal pedig sikerült az államra és a közigazgatási szervekre olyan nyomást gyakorolni, amely végül jogi szintre emelte a kérdést. Minderről részletesen is beszámoltunk ebben a cikkünkben. Ez a szám idén eddig körülbelül 10.

A most kihirdetett törvényt tervezet formájában benyújtó parlamenti szakbizottságot tavaly szeptemberben hozták létre, célja az volt, hogy valódi, átfogó megoldást keressenek a problémára. Ennek a bizottságnak a létrehozását az RMDSZ Nőszervezete kezdeményezte, élén pedig Alina Gorghiu, a volt igazságügyi miniszter áll.

A törvény (42/2026) sajátossága, ami egyedülállóvá teszi Európa-szinten, hogy nem csupán büntetőjogi eszközökre épít, hanem hangsúlyt fektet a megelőzésre is. Az oktatási rendszerbe integrálja a nemek közötti egyenlőséget, a nők elleni erőszak formáit és az erőszakmentes kapcsolatokat bemutató információkat is.

A szabályozás kiemelt eleme az intézményi és adatelemzés-vezérelt megközelítés. A Belügyminisztérium évente nyilvános jelentést készít a bejelentésekről, eljárásokról, nőgyilkosságokról és alkalmazott intézkedésekről. Az Emberölések Elemzésére és Megelőzésére létrehozott Megfigyelőközpont (ORAPO) évente elemzi a nőgyilkosságokat és ajánlásokat fogalmaz meg a megelőzés érdekében. Az összegyűjtött adatok alapján új kockázatfelmérési eszközt dolgoznak ki a rendőrségi beavatkozások támogatására.

Bár elméletben valóban átfogó és a nemzetközi ajánlásokkal egyező jogi előrelépésnek tűnik az új törvény, fontos kiemelni, hogy az alkalmazás során dől majd el, mennyiben sikerül majd megvalósítani a kitűzött célokat.

A szükséges módszertan és programok kidolgozása még folyamatban van. Az sem világos egyelőre, milyen jogi számonkérés lehetséges az egyes intézmények esetében, amennyiben nem vagy hibásan végzik el a törvényben előírt feladataikat.

Burca Mercédesz jogásszal arról beszélgettünk, milyen jogi újításokat eszközöl a nőgyilkossági törvény, milyen szerepe van a romániai jogrendben, milyen gyenge pontjai és erősségei vannak.

A napokban kihirdetett jogszabály, amely a femicídium, vagyis a nők ellen nemi alapon elkövetett gyilkosságok megelőzését és visszaszorítását célozza, a büntető törvénykönyvben már meglévő minősített emberölést olyan formában módosítja, amelynek minősített körülményei kiegészítésre kerülnek. Ilyen például az emberölés elkövetése olyan esetben, amikor az elkövető kontrollt vagy dominanciát gyakorol az áldozat felett. Vagy egy olyan személy az áldozat, aki megtagadta a házasság megkötését vagy a házastársihoz hasonló együttélést, illetve válás, tényleges különélés vagy az áldozatnak a házastársihoz hasonló kapcsolatból való kilépése.

A gyakorlatban a módosítás azt jelenti, hogy a hatóságoknak aktívan vizsgálniuk kell majd, fennáll-e a nemi alapú indíték vagy az ahhoz kapcsolódó erőszakos dinamika, illetve hogyan teljesülnek a minősített körülmények. Ez nem automatikus folyamat, hanem bizonyítást igényel.

Amennyiben megállapíthatóak a minősített körülmények, az eset súlyosabb büntetést von maga után: a büntetés tizenöt évtől huszonöt évig terjedhet, vagy akár életfogytig tartó szabaságvesztéssel is büntethető.

Ezzel a lépéssel a jogalkotó is elismeri a helyzet súlyosságát: az a számtalan nőgyilkosság, ami az utóbbi időkben, években történt, megalapozottá teszi, hogy ne csak egyszerű emberölésként kezeljük, hanem ennél sokkal komolyabban kelljen venni. A fogalmi szintű definiálás tehát azért fontos, mert láthatóvá tesz egy olyan jelenséget, amely korábban sokszor elveszett az általános emberölési statisztikákban. Amíg minden ilyen eset egyszerűen „emberölésként” szerepel, addig nem látszik, hogy ezek egy része nem véletlenszerű erőszak, hanem nemi alapú mintázat része.

A femicídium fogalmának bevezetése ezért egyfajta elismerése annak, hogy ezek az esetek gyakran megelőzhető folyamatok végpontjai, amelyek mögött ismétlődő dinamika, kontroll, bántalmazás, fenyegetés áll.

Ez a lépés több szempontból is fontos tehát: pontosabb adatok, statisztikák, amelyek segíthetik a megelőzési stratégiák kidolgozását; növeli a tudatosságot, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a közvélemény ne bagatellizálja a nők elleni erőszak különböző formáit, valamint egyértelmű üzenetet küld arról, hogy az ilyen típusú erőszak kiemelt figyelmet érdemel.

A rendszer akkor működik jól, ha egyértelműen eldönti, mi a lényegi minősítés. És amikor nőgyilkosságról beszélünk majd, ez egy egyértelmű jelölést ad arra, hogy ezek mögött az emberölések mögött nemi alapú dinamika áll. A gyakorlatban világos szabályoknak kell meghatározniuk, hogy melyik esetben melyik minősítés alkalmazandó, és hogyan kell egymáshoz viszonyítani az általános és a minősített eseteket.

A lényeg tehát az egységes jogalkalmazás: ha világosak a szempontok és következetes az értelmezés, akkor ugyanaz a cselekmény nem fog több, egymást részben fedő kategóriában megjelenni, hanem egy jól meghatározott jogi keretben kerül értékelésre.

A "kontroll" a "dominancia" mind olyan jelenségek, amelyek a konkrét viselkedési mintákból következtethetőek. A törvény szerint nem konkrétan ezeket a címkéket kell bizonyítani, hanem azokat a tényeket, amelyek ezt a mintázatot alátámasztják, ugyanis a legtöbb ilyen esetnek "előélete" van

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a hatóságok nem azt kérdezik: "volt-e kontroll?" hanem azt, hogy: voltak-e fenyegetések, kényszerítés, elszigetelés, történt-e folyamatos megfigyelés, féltékenységi kontroll, volt-e korábbi bántalmazás vagy rendőrségi bejelentés és így tovább. Ezek pedig mind bizonyítható elemek: tanúvallomásokkal, üzenetekkel, híváslistákkal, orvosi iratokkal, korábbi feljelentésekkel.

A hatóságok feladata tehát az, hogy felismerjék ezeket a mintázatokat, mert ezen múlik, hogy valóban alkalmazzák-e majd az erre vonatkozó jogszabályt.

Ez valóban egy klasszikus jogalkotási dilemma: ha túl szűken definiálunk, akkor sok eset ,,kiesik’’ a kategóriából; ha túl tágan, akkor fennáll a fogalmi felhígulás veszélye. Azonban úgy gondolom, egy nyitottabb törvényszöveg mégis hasznosabb lehet. Egy túl szűken megfogalmazott definíció akár el is torzíthatja a valóságot.

A jogalkotó igyekszik tehát leképezni a valóság komplexitását: a nemi alapú bűncselekmények ugyanis ritkán illeszkednek egyetlen, merev kritériumrendszerbe. Ha a definíció tehát túl szűk, valóban előállhat egy olyan helyzet – ahogyan azt az olasz kritika is hangsúlyozza –, hogy társadalmilag femicídiumként értelmezett esetek jogilag "láthatatlanná" válnak. Tehát egy nyitottabban, tágabban megfogalmazott jogszabály nem feltétlenül felhígulás, hanem sokkal inkább egy rugalmasabb értelmezési tér.

Az intézményi koordináció önmagában jó irány, de valóban benne van a kockázat: ha nincs világos felelősségi lánc, akkor a felelősség könnyen elmosódik. Ilyenkor mindenki része a rendszernek, de amikor hiba történik, senki sem érzi magát egyértelműen felelősnek.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az intézmények egymásra mutathatnak: a rendőrség szerint nem volt elég jelzés, a szociális rendszer szerint nem volt hatáskör, az ügyészség szerint nem volt bizonyíték. És ezzel el is jutunk ahhoz a ponthoz, amikor csak annyit kapunk válaszul, hogy ,,ilyen a rendszer”.

Elvileg azonban van felelősségre vonás, mint például a belső fegyelmi eljárások, vagy akár büntetőjogi felelősség is súlyos esetben.

A valódi probléma azonban az, hogy rendszerszintű hibák esetén nehéz konkrét felelőst kijelölni. A koordináció csak akkor működik jól, ha nemcsak együttműködést ír elő, hanem azt is világosan meghatározza: adott helyzetben ki dönt, ki lép, és ki viseli a következményeket.

Úgy gondolom, hogy a törvény gyakorlati haszna mindhárom szinten érezhető lesz, csak más-más módon.

A büntetés szintjén a jelentősége abban áll, hogy például minősítő körülményként akár a legsúlyosabb szankció, az életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Ugyanakkor talán még ennél is fontosabb a megelőzés. A femicídium fogalmának megjelenése arra készteti az intézményeket, hogy ne elszigetelt esetekként kezeljék a nőkkel szembeni erőszakot, hanem egy visszatérő mintázat részeként. Ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy az olyan korai jelzéseket, mint a feljelentéseket, távoltartási kérelmeket már a kezdetektől komolyabban vegyék. Emellett abban is bízom, hogy ez a változás szemléletformáló hatással jár: a nők elleni erőszak és a nőgyilkosság nem marad többé tabutéma, hanem olyan kérdéssé válik, amelyről nyíltan lehet és kell beszélni. Különösen fontos lenne, hogy ez a párbeszéd olyan közegbe is eljusson, ahol a felvilágosítás eddig kevésbé van jelen.

A statisztikai elemzés szempontjából pedig az jelenti az előrelépést, hogy ha ezeket az eseteket külön kategóriaként azonosítjuk, akkor pontosabban mérhetővé válik a jelenség. Ez elsőre talán kevésbé látványos eredmény, de valójában ez teremti meg az alapját minden későbbi, hatékony beavatkozásnak.

Ha kizárólag az új módosításokat nézzük, a törvény valódi erősségei és hiányosságai majd idővel, a gyakorlatban fognak kirajzolódni. Amíg nem alkalmazzák konkrét esetekben, addig nehéz pontosan megítélni, mennyire lesznek egyértelműek az értelmezési keretei, és hogy ezek az értelmezések mennyire működnek majd a mindennapi jogalkalmazásban.

Ugyanakkor az már most látszik, hogy önmagában a törvénymódosítás nem elegendő. Ahhoz, hogy valóban hatékony legyen, egy működő rendszerre van szükség: gyors és érzékeny reagálásra a korai jelzésekre, valódi intézményi együttműködésre, valamint olyan szakemberekre, akik felismerik a veszélyes mintázatokat.

Ha tágabb értelemben nézzük, a cél nem pusztán az, hogy szigorúbb szabályok legyenek, hanem az, hogy ezekre minél ritkábban legyen szükség. Amikor már például minősített emberölésről kell beszéljünk, az azt jelenti, hogy a legrosszabb már megtörtént.

A valódi hatékonyság ott kezdődik, hogy ezekhez az eszközökhöz már nem kell nyúlni, mert sikerül időben megelőzni a bajt.