Meghalt Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke, az RMDSZ korábbi ügyvezető elnöke

Meghalt Takács Csaba, a Communitas Alapítvány kuratóriumi elnöke és az RMDSZ korábbi ügyvezető elnöke, aki a Szövetség történetében leghosszabb ideig, 30 évig látta el ezt a feladatot. Halálhíréről Kelemen Hunor, a szervezet elnöke számolt be Facebookon.

„Sokan, nagyon sokan tudták, ki ő, de még többen voltak, akiknek az életét megannyi módon segítette anélkül, hogy ismerték volna a nevét. Személyesen is sokat köszönhetek Takács Csabának: a mentorom volt, a legnagyobb harcos, akitől tanulhattam, a leghűségesebb barát. Ez a szív sokszor dobbant értünk. Dobbant helyettünk is, amikor elfáradtunk. És dobognia kell tovább bennünk, mert sok munka vár még erre a közösségre. Amit ő elkezdett, azt folytatnunk kell.” – emlékezett meg róla Kelemen. A Szövetség elnökének közleménye szerint az RMDSZ saját halottjának tekinti Takács Csabát.

A tavaly megrendezett RMDSZ-kongresszuson Kelemen maga köszöntötte fel az akkor 70 éves korábbi ügyvezető elnököt.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!