Már rekordot döntött a választási részvétel, 17 óráig 74,23 százalék szavazott

74,23 százalék a részvételi arány magyarországi idő szerint 17 óráig, ez 5  587  935 leadott szavazatot jelent. Az előző, 15 órás adat 66,01 százalék volt. 2022-ben 17 órakor 62,9 százalékon állt a részvételi arány, míg az eddigi részvételi rekordot jelentő 2002-es választáson (második fordulóban) 17 óra 30 perckor 67,87 százalékos volt, írja a Telex. Az abszolút választási részvételi rekord 73,5 százalék volt 2002-ben, tehát már 17 óráig magasabb arányban vettek részt, mint akkor.

A legaktívabb választókerületek a fővárosban és Pest vármegyében vannak, a legalacsonyabb részvételt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lévő választókerületekből jelezték. A folyamatosan frissített, összesített adatok itt követhetőek.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!