Magyar Péter: Mindenkire szükség lesz egy rendszerváltáshoz
Magyar Péter helyi idő szerint reggel fél kilenckor leadta a szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Hegyvidéki Mesevár Óvodában. A helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Tisza Párt elnöke azt mondta, rekordrészvételre számít, és lehet, hogy lesznek olyan szavazókörök, ahol egy vagy két szavazat is számítani fog.
Magyar közölte, hogy eddig nagyjából 60 bejelentés érkezett a Tisza választási csalásos felületére, majd arra kérte a hatóságokat, hogy ezekben az esetekben esküjüknek megfelelően, a törvény értelmében járjanak el.


A Telex kérdésére Magyar azt mondta, nem számol azzal, hogy veszítene a Tisza Párt. „Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Tisza, és ezzel Magyarország nem nyeri meg a választást” – mondta. Hozzátette, hogy akkor fogadják el az eredményt, ha nem történtek olyan választási csalások, amelyek a választás eredményét döntő mértékben befolyásolták.
Újságírói kérdésre azt is mondta Magyar, hogy biztosan követtek el hibákat, de ha valaki hibázik a Tiszában, az vállalja a következményeket. „Nem leszünk egy következmények nélküli ország” – fogalmazott.
A Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy választási győzelem esetén, ha a Tisza kormányt alakít, az első lépések között lesznek a korrupcióellenes intézkedések, Magyarország Európai Ügyészséghez való csatlakozásának kérelmezése, a nemzeti vagyon visszaszerzése, az EU-s források lehívásáról való tárgyalások beindítása. Többek között említette a sajtó szabadságának visszaállítását is, mint mondta, a közmédia hírközlését felfüggesztenék, amíg az objektív tájékoztatás feltételei nem biztosítottak.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás