Gulyás Gergely: Azt reméljük, hogy a kormánypártok újra felhatalmazást kapnak a kormányzásra
„Az első szó az a köszöneté, hiszen az a rendkívüli részvétel, amelyet láthattunk, megtapasztalhattunk, az azt mutatja, hogy a magyar demokrácia rendkívül erős” – idézte a Telex Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert, aki a Fidesz és a KDNP urnazárás után kezdődő sajtótájékoztatóján beszélt. Gulyás szerint a magas részvétel részben a Fidesz-KDNP mozgósításával magyarázható.
A miniszter szerint „összességében ez a választás megfelelő keret volt a demokratikus véleménynyilvánításhoz”. „Azt reméljük, hogy a kormánypártok újra felhatalmazást kapnak a következő négy évre is kormányzásra” – mondta. Hozzátette, abban bíznak, hogy meglesz a Fidesz-KDNP-nek a választás megnyeréséhez és a kormányalakításhoz szükséges 100 parlamenti mandátum.
Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese és frakciószóvivője is megköszönte mindenkinek a szavazatokat és arról beszélt, hogy „egy nagyon magas részvétel mindig erős üzenet a demokrácia számára”. A politikus ugyanakkor azt mondta, az elmúlt 2 napban 1500 bejelentés érkezett hozzájuk az ellenfeleik lehetséges választási csalásairól.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás