Dominic Fritz: A magyarok visszavették a demokráciájukat
„Magyarország Európa. A közel 80%-os részvétel mindent elmond. A magyarok visszavették a demokráciájukat” – kommentálta az országgyűlési választások eredményeit Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a Facebook.
Temesvár polgármestere szerint 16 év után a magyarok úgy döntöttek, hogy visszafordítják országukat Európa felé, amelytől Orbán Viktor eltávolította. „A reményt választották a félelem helyett, amit az orosz típusú propaganda által kreált ellenségképpel tápláltak” – írta.
Az RMDSZ koalíciós partnerének elnöke szerint a mai választás megerősítette, „nincs ellentmondás aközött, hogy szereted a hazádat és a nemzetedet, és aközött, hogy egy erős Európát szeretnél”.
Fritz külön üzent a romániai magyar „barátainak” is. Szerinte, ami vasárnap Magyarországon történik, az „minden olyan magyar győzelme, aki demokratikus, prosperáló és európai Magyarországot akar”.
„Isten hozott újra itthon” – zárta posztját Fritz.
Dominic Fritz az első romániai politikai vezető, aki reagált a magyarországi választásokra.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás