Grindeanu Észak-Koreához és Fehéroroszországhoz hasonlította Romániát

Már régóta hangoztatja Sorin Grindeanu, a Román Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, hogy a koalíció jelenlegi működése nem jó, és még az is esélyes, hogy pártja kilép belőle. A politikus ezúttal a délkelet-romániai PSD-s polgármesterekkel ült össze, és a regionális találkozó után beszélt a kormány jövőjéről és a stabilitásról.

A ProTV összefoglalója szerint Grindeanu nemzetközi példákkal szemléltette, hogy önmagában a politikai stabilitás nem elegendő ok egy kormánykoalíció fenntartására, ha az nem hoz kézzelfogható javulást az emberek életében. „Stabilitás Észak-Koreában is van, de jólét nincs” – fogalmazott, majd példaként említette Fehéroroszországot és Oroszországot is, ahol szerinte szintén létezik stabilitás, de ez nem jelenti azt, hogy az életszínvonal is jó.

A politikus ezt követően három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel, amelyekről április 20-án, egy széles körű párton belüli konzultáción dönthetnek. Az egyik opció, hogy a PSD kilép a kormányból és ellenzékbe vonul. A második, hogy változatlan formában folytatják a jelenlegi együttműködést, a harmadik pedig az, hogy megmarad a koalíció, de belső átalakításokkal próbálják hatékonyabbá tenni a kormányzást.

Grindeanu nem szerette volna megjósolni, hogy mi mellett döntenek, mivel közel ötezer párttag fog véleményt nyilvánítani áprilisban. De a szociáldemokrata vezető már most jelezte, hogy kevés támogatottsága van annak, hogy a jelenlegi formában folytassák a munkájukat: szerinte a felszólalók közül senki sem érvelt amellett, hogy minden változatlanul maradjon.

Az előrehozott választásokról megjegyezte, hogy ez még mindig egy lehetőség, bár nehezen megvalósítható Romániában, főként az alkotmányos korlátok miatt.

Március 23-án egy kis ideig úgy tűnt, hogy a PSD elégedett, hiszen sikerült kompromisszumot kötni a kormánykoalícióval és elfogadtatni a párt szociális intézkedéscsomagját a 2026-os állami költségvetés részeként. De a PSD vezetősége nem mondott le a régóta ígért belső konzultációról a koalíciós együttműködés jövőjét illetően.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!