Alig csendesedtek el a megemelt helyi adók miatti tüntetések, az eseménysorozat egyik főszervezője, Balázs Attila és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) újabb frontot nyitott. Ezúttal lakossági fórumot hirdettek a kézdivásárhelyi Erzsébet-terembe, ahová Csomortányi István, a párt országos alelnöke Nagyváradról érkezett a lakosságot arra buzdítani, hogy soha többé ne szavazzanak az RMDSZ-re. Az időzítés nem véletlen: a keserű szájízzel zárult adóügyi tüntetések után, a magyarországi választási kampány árnyékában, és két évvel a romániai önkormányzati választások előtt az EMSZ megkezdte a felsőháromszéki szervezet újjáépítését és egy ütőképes polgármester-jelölt felkutatását.
A fórumon a kézdiszéki EMSZ tisztségviselői szokatlanul éles önkritikával és nyitottsággal indítottak. Balázs Attila kézdiszéki elnök és Tankó Sándor helyi elnök (aki saját bevallása szerint jelenleg csak „betölti” a tisztséget) kijelentették: készek akár saját székeiket is felajánlani, ha akad náluk alkalmasabb és tettre készebb jelentkező. A cél egyértelműen a helyi politikai állóvíz felkavarása és egy olyan csapat felállítása, amely 2028-ban valódi kihívója lehet Bokor Tibor jelenlegi polgármesternek.
A fórum azonban csak lassan kanyarodott a pártépítési szándékokig, és Csomortányi által a „székely Svájc” mítoszának nevezett Erdély-kép módszeres lebontásával indult. Az alelnök éles kontrasztba állította az RMDSZ és a hozzá közeli média által sugallt rózsaszín képet a kézdivásárhelyi rögvalósággal. Szerinte az RMDSZ-szel az a legnagyobb baj, hogy elhiteti: minden rendben van, miközben pazarló és rosszul működő önkormányzatok sora éli fel a jövőt. „Ha ezt csináljuk még harminc évig, akkor nem lesz tovább erdélyi társadalom” – jelentette ki az alelnök, aki szerint a tejgyár bezárása és az adóemelések körüli hercehurca csak a jéghegy csúcsa. Csomortányi, aki korábban Ilie Bolojan mellett dolgozott, a nagyváradi modellt – a bürokrácia drasztikus csökkentését és a hatékonyságot – hozta fel példaként a „helyi élősködőkkel” szemben. Szerinte a települések elszegényedése nem Bukarestben, hanem helyben dől el: a szennyvíz, az ivóvíz és a munkahelyek hiánya mind a Tulipán harmincéves uralkodásának számlájára írható. Külön kitért Sepsiszentgyörgyre is, ahol Antal Árpád adóügyi fordulatait és a március 15-i színpadi pózolást a lakosság nyílt becsapásának nevezte.
A politikai nagyszínpad vízióit azonban egy idős asszony szakította félbe, visszarántva a fórumot a kőkemény hétköznapokba. A néni szerint hiába tudják ők mindezt, ha a választott vezetőik elfelejtik a problémáikat, a fiatalok pedig elszivárognak. „Nincs autóbusz, egyetlenegy buszmegállót szerettünk volna, paddal, fedéllel, de ezt se adták meg. Nem lehet, nincs” – hangzott el a fórum talán legőszintébb látlelete. Csomortányi válasza erre radikális volt: szerinte amíg ezek az emberek vezetik a településeket, semmi nem fog változni, mert bár úgy tesznek, mintha nélkülük megállna az élet, „a spanyolviaszt nem ők találták fel”.
A teremben ülő maroknyi hallgatóság soraiból érkező hozzászólások a félelem és a teljes bizalmatlanság légkörét festették le. Egy idős úr nehezményezte, hogy bár tíz embert hívott, egyedül jött el, mert a lakosok félnek a városvezetéstől. Elhangzott az a súlyos állítás is, miszerint a politika mára az iskolát és az egyházat is „beépítette”, így nincs kihez fordulni. Csomortányi rákontrázott: szerinte a helyzet helyenként durvább is, mint a kommunizmusban volt, és az RMDSZ legfőbb fegyvere éppen az, hogy elhiteti az emberekkel: nincs más út. Ebben a küzdelemben szerinte a Majláth Attila-féle közösségi médiás jelenlét és a közösségi média is kulcsfontosságú lehet a falak áttöréséhez.
Balázs Attila a hegemónia megtörését a nyugdíjasok megszólításában látja. Szerinte ha Kézdivásárhely tükörbe néz, akkor félő, hogy ki kell mondani, „nyugdíjas város” lett belőle, és ha így van, akkor nekik kell kedvezni: például féláras wellness-belépőkkel, magyarországi mintára. Ha persze, valaha is lesz olyanja Kézdinek.
Tankó Sándor ugyanakkor jelezte a korlátaikat is: ő nem tartja magát politikusnak, mert az, állítása szerint, egyenlő a hazudozással és a manipulálással, és csak olyan terveket hajlandó felvállalni, amiben őszintén hisz és véghez is tudja vinni. Ez az utalás egyszerre súrolta a „pártelnöki székbe betokosodott” megyei és városi vezetést, akik az EMSZ politikusai szerint halálukig vezetői tisztségben akarnak maradni.
Csomortányi az utolsó források szűkülésére is figyelmeztetett: szerinte az elmúlt húsz év uniós bősége véget ér, és mivel az erdélyieknek „nincs erős hadserege, hogy elvegyék mások olaját”, csak a hatékony munkával és a források jó helyre csatornázásával maradhatnak talpon.
A gyűlés végére maradt a „töltöttkáposzta-politika” elleni frontális támadás. Egy lakos kikérte magának a politikusok karácsonyi „alamizsnáját”, amit burkolt szavazatvásárlásnak nevezett. Szerinte nem ingyen étel, hanem munka és tisztességes bér kellene, hogy az emberek maguknak vehessék meg a káposztát. Balázs Attila ehhez hozzátette: a városban sokan albérletben tengődnek, és a fizetésükből alig futja ételre.
A fórumot a helyi rendőrség kritikája – akik a lakók szerint „vadásszák” az autósokat a szűkös parkolási lehetőségek közepette – és a városi gaz, valamint a szemét miatti panaszáradat zárta. Csomortányi István végül egy baljós ígérettel búcsúzott: „Vegyék fenyegetésnek: ezt a gyűlést meg fogjuk ismételni.”
Az EMSZ azt is belengette a gyűlésen, hogy ha most kevesen is jöttek el, nem hátrálnak meg, és ha kell, húsz lakossági fórumot is tartanak Kézdin, hogy lebontsák a Tulipán-monopóliumot.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás