Az MCC rendezvényein fellépőkre vetült orosz kémgyanú, és már a román sajtó is felkapta a témát

A Mathias Corvinus Collegium (MMC) rendezvényein fellépőkre vetült orosz kémgyanú, számolt be a HVG, amit aztán átvett a G4Media, általa pedig más romániai újsághoz (például a Monitorul Cluj) is eljutott. A HVG az MCC-s Oroszország-kutató Alkonyi Zalán egyik korábbi videójára hivatkozva mutatott be néhány olyan személyt, akik kapcsolatban felmerült, hogy oroszbarát ideológiát terjesztenek.
Azt írják, Alkonyi arra a felismerésre jutott, hogy „egyre több orosz vagy az oroszbarát ideológus jelenik meg az Orbán-kormány által sok száz milliárdos vagyonnal felépített MCC-nél”. Erről egy nagy visszhangot kiváltó Facebook-posztot írt, azt állítva, hogy példátlan a magyar választásokba való orosz beavatkozás. A HVG szerint ezek után egy videót is közzétett, amit állítólag később törölt, de az újság most bemutatta az abban elhangzó neveket. A G4Media most úgy fogalmaz, hogy „Alkonyi Zalán este, aki aki vállalta a kockázatot, hogy leleplezze az orosz beszivárgást az MCC-be, új megvilágításba helyezi az intézmény romániai tevékenységét is”.
A HVG összeállításában öt név szerepel:
- Lauren Chen influenszer, aki 2024 augusztusában az MCC esztergomi fesztiválján volt előadó. Néhány héttel később amerikai kormányzat megvádolta Oroszországot, hogy RT média két munkatársán keresztül csaknem 10 millió dollárral támogatták Chan médiavállalatát. Az amerikaiak szerint Oroszország influenszereken keresztül próbálta álhírekkel és téves információkkal elárasztani az amerikai nyilvánosságot.
- John Laughland kutató, akit 2022-ben őszén a brit hatóságok azzal a gyanúval vettek őrizetbe, hogy Oroszországnak kémkedik. Vádat végül nem emeltek ellene, de megjegyzik, évekig volt kutatási igazgatója a Kreml soft-power hálózatának a részének tartott párizsi szervezetnek.
- Misa Djurkovic, az MCC geopolitikai műhelyének vezetője, aki Alkonyi szerint közvetlenül kapcsolható az orosz rezsimhez, az Orosz Stratégiai Tanulmányok Intézetével van kapcsolatban, amelyet az amerikai szolgálatok a 2016-os amerikai választások befolyásolására irányuló terv kidolgozójaként azonosítottak.
- Gladden J. Pappin, az állami tulajdonú Magyar Külügyi Intézet elnöke. Az intézet felett a tulajdonosi jogokat a miniszterelnök politikai igazgatója, vagyis Orbán Balázs gyakorolja, aki egyben az MCC kuratóriumi elnöke is. Pappin elkötelezett híve az Orbán-kormány családpolitikának.
- Vlagyiszlav Szurkovot, Putyin egyik fő ideológusát, az úgynevezett „szuverén demokrácia koncepció” kidolgozóját is említette Alkonyi. Szerinte „Orbán Balázs szuverenitásról szóló nézetei kísértetiesen emlékeztetnek az ő gondolatmenetére”.
Az MCC Erdély bemutatásánál a G4Media úgy fogalmazott, hogy „a Mathias Corvinus Collegium Budapest »kulturális diplomáciájának« meghosszabbított karjává vált Romániában”. Felidézik, hogy szervezeti szempontból az MCC Erdélyben önálló jogi személy, aminek Kolozsváron van a központja, de más erdélyi városokra is kiterjesztette a hálózatát.
Felidézik, hogy az intézmény hivatalos küldetése tehetséges diákok és hallgatók számára tanórán kívüli oktatási programok szervezése, ugyanakkor az MCC-vel kapcsolatos leggyakoribb kritikát is megfogalmazzák. „A kritikusok és politikai elemzők az MCC-t egy egy olyan eszköznek tekintik, amely az Orbán Viktor által képviselt ideológiának szolgál egy lojális új erdélyi értelmiségi elit kialakításához. A szervezet népszerűsíti a szuverenizmust és az Európai Unió bírálatát, platformként szolgálva Orbán politikai modelljének exportjához” – írták.
Idézik az Edupedu 2025-ös cikkét, amelyben a portál arról írt, hogy az MCC nem része a romániai oktatási rendszernek, nem szerepel a bejegyzett romániai oktatási szervezetek nyilvántartásában. Az oktatási minisztérium ugyanakkor azt közölte, hogy az MCC programjainak és az általa szervezett versenyeknek (a Problema Solvenda történelemversennyel kapcsolatban írták a cikket) semmilyen hivatalos elismerése sincs az országban, sem általános iskolai, sem középiskolai, sem egyetemi szinten.
Ugyanakkor megemlítik, hogy az MCC minden évben nagyszabású rendezvényeket tart, ahová nemzetközi előadókat is hívnak. „Gyakran ugyanazokat a vitatott szereplőket, akiket a magyarországi feltárás is említ. Ezek célja, hogy integrálják a romániai magyar fiatalokat a Budapestről ideológiailag irányított információs ökoszisztémába” – írták.
A fent említett nevek közül, Gladden Pappin volt már az MCC Transylvania Lectures sorozatának a vendége. Misa Djurkovic a tavalyi Tusványoson volt előadó, a Ki fizeti meg Ukrajna EU-csatlakozásának árát? című panelbeszélgetésben vett részt többek között Gladden Pappinnel együtt. A program a Hunyadi udvarban zajlott, az itteni beszélgetések moderátorai és résztvevői nagy arányban kötődnek különböző Fidesz-közeli szervezetekhez, így az MCC-hez, az Alapjogokért Központhoz és a Nézőpont Intézethez.
A G4Media cikkébe ugyanakkor egy hiba is van, amit aztán más újságok is átvettek, hogy az MCC Erdély vásárolta meg a Kolozsvár belvárosában található Melody Hotelt. A főtér sarkán álló kultikus épületet valójában a Sapientia Alapítvány vásárolta meg, és a felújítása után a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza használja. Az MCC Erdély jelenleg a Fellegváron található Belvedere Hotelt bérli, ott biztosít ingyenes szálláslehetőséget a diákoknak és szervezi a rendezvényeit. Korábban Kolozsvár belvárosában, a Szentegyház utcai Agapé szállót bérelték, akkor készült az MCC erdélyi szervezetét bemutató tényfeltáró riportunk.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás