Elhalasztják a szerdára tervezett szirénapróbát, hogy a lakosság ne értse félre
A katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) kedden bejelentette, hogy a jelenlegi biztonsági helyzet miatt elhalasztják a légvédelmi szirénák eredetileg szerdára tervezett tesztelését, írta az Agerpres.
Az IGSU keddi közleménye szerint azért döntöttek így, mert a jelenlegi helyzetben szélesebb körű és alaposabb lakossági tájékoztatásnak kell megelőznie a gyakorlatot, hogy azt ne értsék félre az emberek.
A gyakorlat elhalasztása nem változtat a riasztórendszerek időszakos tesztelésének szükségességén – hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ez nem opció, hanem kötelesség az érintett intézmények számára. „Éles helyzetben bármilyen meghibásodás időveszteséget, az időveszteség pedig emberéletek veszélyeztetését jelentheti” – fogalmaztak.
Az IGSU arról is tájékoztatott, hogy a következő időszakban közölni fogják a próbariasztások új programját a megfelelő tájékoztatás kíséretében, hogy a gyakorlat mindenki számára egyértelmű és érthető körülmények között valósulhasson meg.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom