Grindeanu a kormányból való kilépést fontolgatja, beszólt Bolojannak
A PSD elnöke, Sorin Grindeanu szombaton újabb célzásokat tett arra vonatkozóan, hogy a szociáldemokraták kiléphetnek a kormányból, tájékoztat a Digi24. Szerinte egyetlen komoly párt sem marad kormányon puszta megszokásból, most pedig itt az ideje értékelni, mi működött jól és mi rosszul az elmúlt kilenc hónap kormányzása során. Párton belül és kívül egyaránt.
Nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy szerdán egy interjúban kijelentette: belső pártszavazást fog javasolni annak eldöntésére, hogy a szociáldemokraták maradjanak-e a koalícióban, illetve továbbra is támogatják-e Ilie Bolojant a miniszterelnöki tisztségben.
Grindeanu elmondta, a szociáldemokrata párt „komoly, felelősségteljes és kendőzetlen” elemzést fog készíteni a kormányzati részvételéről, azonban nem akarja, hogy erre bárki is lázadásként tekintsen: „Ez a kormányzás iránti felelősség jele. Pontosan ezt teszik az érett európai szociáldemokrata pártok is”.
Szerinte egyetlen komoly párt sem marad kormányon puszta megszokásból, csak akkor, ha a kormányzás valós eredményeket hoz az állampolgárok számára. Megvizsgálják, mi működött jól és mi kevésbé, illetve mennyiben tudták valóban Románia lakosságának érdekeit képviselni.
„Nem egy ideiglenes miniszterelnökkel szemben van kötelezettségünk, aki – úgy látjuk – áldozatszerepbe helyezi magát és végső soron vak bizalmat kér” – nyilatkozta Sorin Grindeanu a fővárosban megrendezett országos fórumon Ilie Bolojanra utalva.
Hozzátette, hogy a munka kiértékelése a PSD minisztereivel kezdődik, mert „egy komoly párt nem kívül keresi a bűnbakokat”. Grindeanu szerint ugyanis a PSD a felelősség elve alapján működik, amely felelősség azonban kizárólag a romániaiakkal szemben kötelezi őket.
„A romániaiak adták nekünk a szavazatukat, ők adták a legitimitásunkat, és nekik kell átláthatóan és őszintén megmondanunk, hogy ez a kormányzás, amelynek mi is részesei vagyunk, jobbá teszi-e az életüket, vagy csak eredmények nélküli áldozatokat követel tőlük” – mondta a PSD elnöke a kormány megszorító intézkedéseire utalva.
Hozzátette, miután saját pártjának tevékenységét kiértékelték, a kormányzás egészét, a többi kormánypárt munkáját is felülvizsgálják majd: „egy koalíció részei vagyunk, és a koalíció közös felelősséget jelent, nem csupán – ha úgy tetszik – egyoldalú hatalmat”.
A pártelnök korábban egy, a G4Mediának adott interjújában elmondta, hazudna, ha azt mondaná, hogy a PSD és Ilie Bolojan miniszterelnök közötti kapcsolat az elmúlt hónapokban zökkenőmentes és konstruktív lett volna. Ezzel indokolta azt is, hogy belső szavazást tartanak a pártban arról, hogy ilyen formában akarják-e folytatni a munkát.
A közigazgatási reform kapcsán a PSD többször is hangot adott nemtetszésének, mind a kormányfő, mind pedig a többi párt döntései kapcsán. A szociáldemokraták közleményben is bírálták a koalíciós partnereket, arra kérve őket, hogy hagyjanak fel az általuk „egyszerűsítő megszorítási politikának” nevezett megközelítéssel, és inkább valódi, a társadalmi és gazdasági realitásokat figyelembe vevő strukturális reformokat vezessenek be.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás