Pszichológiai tanácsadásra kötelezhetik a családon belüli erőszak elkövetőit az új törvénymódosítások
A képviselőház döntő házként fogadta el a családon belüli erőszak megelőzésére és leküzdésére vonatkozó törvényeket kiegészítő és módosító jogszabályt, amely értelmében a bíróság az elkövetőt pszichológiai tanácsadásra is kötelezheti, tájékoztat az Agerpres.
A szenátusban még decemberben szavaztak a törvényjavaslatról, amelyet 116 igen szavazattal, egy nemmel és két tartózkodással fogadtak el akkor. A 217/2003-as, valamint a 16/2024-es törvényekre vonatkozó újítások három fő irányból közelítik meg a problémát: az elkövetők mentális állapotára, a hatóság felelősségvállalására illetve a visszaeső elkövetők büntetésének szigorítására vonatkozó előírásokat tartalmaz.
Lehetővé teszi, hogy a bírósági ítélet pszichológiai tanácsadás igénylésére, pszichoterápiára, illetve szükség esetén önkéntes vagy kényszerű intézeti kezelésre kötelezze az elkövetőt. Emellett, amennyiben az elkövető pszichoaktív szereket fogyaszt, a bíróság elrendelheti bizonyos esetekben függőket segítő programban való részvételét is. A jogszabály előírja továbbá, hogy az agresszornak havonta tájékoztatnia kell a rendőrséget a tanácsadási vagy pszichoterápiás alkalmak teljesítéséről, és szankció jár, ha ezt elmulasztja.
A törvény új kötelezettségeket ró a helyi közigazgatási hatóságokra is, a távoltartási végzés kiadása után legfeljebb három napon belül fel kell venniük a kapcsolatot az áldozattal, és legalább tizennégy nappal a határozat lejárta előtt tájékoztatniuk kell őt arról, hogy kérheti annak meghosszabbítását.
A visszaeső agresszorok esetében szigorítás lép életbe, ha öt éven belül ismételten távoltartási végzést bocsátanak ki ugyanazon személy védelmében, annak időtartama akár két év is lehet a jelenlegi 12 hónap helyett. Emellett az áldozat nemcsak a lakóhelye szerinti bírósághoz fordulhat, hanem ahhoz a bírósághoz is, amelynek illetékességi területén az erőszakos cselekmény történt. A távoltartási végzéseket legfeljebb öt órán belül közölni kell a helyi hatóságokkal, amelyek szintén felelősek az áldozat védelméért.
A törvénytervezet kezdeményezői között szerepelnek többek között az USR és az RMDSZ parlamenti képviselői is. „Amikor egy áldozat távoltartási végzést igényel, azzal megtöri a hallgatást. Ez a bátorság jele. Az állam felelőssége pedig az, hogy ezt a bátorságot hatékony és egyértelmű jogi kerettel támogassa”- mondta Cynthia Păun, az USR képviselője.
Csép Éva Andrea, az RMDSZ képviselője és a Nőszervezet ügyvezető elnöke szerint „Ez a döntés kézzelfogható segítséget jelent azoknak a bátor nőknek, akik mernek segítséget kérni, mernek távoltartást kérni, mert tudják, hogy az életük és gyermekeik biztonsága forog kockán”. Felhívta a figyelmet a számokra is, miszerint Romániában minden negyedik percben rendőrségi beavatkozás történik családon belüli erőszak miatt, ami csak januárban közel 12 ezer esetet jelentett, azaz 384 riasztást naponta, 17 óránként egyet.
A törvénytervezet a Hivatalos Közlönyben való kihirdetését követően lép hatályba.
Januárban arról is írtunk, hogy a családon belüli erőszak áldozatai számára kísérleti jelleggel kombinált eszköztárú központokat terveznek létrehozni. Egy országos szintű hálózat kiépítése a cél, amely fejlesztési régiónkénti egy, azaz összesen nyolc központot jelentene, amelyek az úgynevezett „egyablakos” központokban európai integrációs modellt alkalmaznák, azaz egy térben jogi, rendőrségi, egészségügyi, szociális, illetve civil szervezetek nyújtotta segítséget is nyújtanának.
A nőgyilkosságok becsült száma 2025-ben 60-ra tehető. Az elkövetők az esetek túlnyomó részében családi, élettársi kapcsolatban álltak áldozataikkal a tett elkövetésének idején vagy azt megelőzően. A családon belüli erőszakra vonatkozó jogi keretek szigorítása megelőző intézkedés lehet a nőgyilkosságok visszaszorításának érdekében is. Emellett az állam azon kötelességét is érvényesíti, amely által gyakorlati megoldásokkal támogatja azokat a nőket, akik megpróbálnak kilépni a bántalmazó kapcsolatokból.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás