Elfogadták a parlamentben a szexuális bűncselekmény miatt elítéltek alkalmazását korlátozó törvényt

A szexuális bűncselekményeket, személyek vagy kiskorúak kizsákmányolását elkövetők nyilvántartásában szereplők alkalmazását tiltaná egyes állami és magánintézményekben az USR törvénytervezete, amelyet a parlament döntő házként fogadott el, tájékoztat a G4Media.

A szexuális bűncselekményeket, kizsákmányolást vagy kiskorúakkal szembeni visszaélést elkövetett és emiatt elítélt, az országos nyilvántartásban szereplő személyek a törvénytervezet értelmében nem helyezkedhetnek el iskolákban, kórházakban, gondozási központokban vagy testnevelési és sportközpontokban, függetlenül attól, hogy ezek állami vagy magánintézmények.

Az USR szenátora, Ștefan Pălărie által kezdeményezett törvénytervezetet elfogadták a parlamentben és a javasolt intézkedések alkalmazásához már csak a kihirdetés szükséges. Szerinte ezáltal nagyobb védelmet kapnak a kiskorúak és a sérülékeny személyek a szexuális bűncselekményekért elítélt személyekkel szemben, ugyanis a nyilvántartás mostantól tartalmazni fogja az elkövető munkahelyére vonatkozó információkat is, ami eddig hiányzott.

A parlament által elfogadott formában a törvény kimondja, hogy az említett büntetőjogi kategóriában elítéltek nem köthetnek munkaszerződést vagy önkéntes szerződést sem állami, sem magánintézményekkel az oktatási, egészségügyi, szociális, testnevelési és sport rendszerekben, illetve bármely olyan állami vagy magánintézménnyel, amelynek tevékenysége közvetlen kapcsolatot feltételez gyermekekkel, idősekkel, fogyatékkal élőkkel vagy más sérülékeny csoportokkal, illetve amely fizikai vizsgálatot vagy pszichológiai értékelést igényel.

Ezen felül a nyilvántartásban szereplő személyek kötelesek a rendőrségnek bejelenteni azt a természetes vagy jogi személyt, akivel munkaviszonyt, önkéntes szerződést vagy egyéb hasonló jogviszonyt létesítettek.

Az USR szenátora hozzátette, a törvény jóváhagyása során az elfogadott verzióba végül nem került be az a rész, amely a hatóság aktív részvételét írta elő az ilyen típusú intézmények ellenőrzésére vonatkozóan. Ilyen módon ugyanis megszüntethető lett volna a szexuális visszaélést elkövetők munkaviszonya. „Remélem, hogy visszatérünk egy olyan törvénytervezettel, amely lezárja ezt a kört, teljes biztonságot nyújtva ezekkel a magas visszaesési kockázatú személyekkel szemben” – tette hozzá Ștefan Pălărie.

A nyilvántartás létrehozásáról szóló törvényt a parlament 2019-ben fogadta el, a kezdeményezők között több USR parlamenti képviselő is szerepelt. A belügyminisztérium (MAI) a törvényjavaslat benyújtásának időpontjában szolgáltatott adatai szerint a szexuális bűnelkövetők országos nyilvántartásában több mint 65 ezer személy szerepel.

Az eddig érvényben lévő jogi vonatkozások terén léteztek bizonyos korlátozások a pedagógusok és egészségügyi dolgozók esetében, de ezek nem voltak sem átfogóak, sem kötelező érvényűek. Bírósági ítéletek vagy a jogi gyakorlat hiányosságai miatt eddig előfordult, hogy szexuális bűncselekmény miatt elítélt személy továbbra is taníthatott oktatási intézményben, mert a korábbi jogi keret nem zárt ezt ki egyértelműen. A foglalkoztatási tilalom csak abban az esetben volt indokolt, amennyiben ezt a bírósági ítélet kimondta.

Ugyanakkor a 137/2000-es törvény értelmében diszkriminációnak minősül, ha valakit büntetett előélete miatt nem alkalmaznak állami vagy magánintézményekben. Ezt természetesen ugyanakkor feflülírja egy bírósági ítélet, ahogy ezt fentebb már leírtuk.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!