CSM-felmérés: a Recorder oknyomozó filmjében feltárt esetek elszigeteltek, nem általánosíthatók

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) készített a bírák körében egy belső felmérést, amiben az igazságszolgáltatási rendszer problémáiról kérdezték őket. Az Agerpres összefoglalója szerint a húsz kérdésből álló kérdőívet kitöltő bírák 98 százaléka az igazságszolgáltatás ellen irányuló „nyilvános kampányt” érzékelt az elmúlt évben.

Ugyanakkor a bírák úgy vélik, elsősorban a parlament passzivitásának következménye az, hogy számos vádlottat felmentettek a büntethetőségek elévülésére hivatkozva. Emellett problémás tényezőként említik a nyomozások elhúzódását és az alkotmánybírósági döntések hatását is.

A felmérésben szerepeltek a Recorder dokumentumfilmjében feltárt visszaélések is, a kérdőívre válaszolók úgy gondolják, hogy a perekben ítélkező bírói tanácsok összetételének megváltoztatása nem tekinthető rendszerszintű problémának,

mindössze egy válaszadó vélte úgy, hogy szándékos időhúzás volt a célja a bírócseréknek. A CSM bírói részlege ebből azt a következtetés vonta le, hogy a dokumentumfilmen feltárt esetek „elszigeteltek, nem általánosíthatók”.

A felmérésben résztvevő bírák ugyanakkor súlyos működési gondokról számoltak be, legyen szó túlzott megterhelésről, személyzethiányról, kedvezőtlen informatikai és infrastrukturális feltételekről. Több mint 60 százalékuk jelezte, hogy a bírói és írnoki létszámhiány, valamint a 2026-ra tervezett versenyvizsgák felfüggesztése csak tovább rontja a helyzetet.

A CSM bírói részlege szerint mindez a bírói hivatás vonzerejének csökkenését vonja maga után. A közleményben figyelmeztettek: a bírák jogállásának folyamatos megkérdőjelezése és hiteltelenítése miatt „hosszabb távon romolhat az igazságszolgáltatás minősége, mivel a legjobb jogi végzettségű fiatalok más pályát választanak”.

A felmérésben 2 600 bíró vett részt, ami az aktív állomány több mint felét jelenti. Az előzetes eredményekből készült jelentést elküldték az elnöki hivatalnak, a kormánynak és az igazságügyi minisztériumnak is.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!