Döcög az iskolapszichológus-szolgáltatás, magyarul pedig még kevésbé elérhető

Miközben a 2023/198-as oktatási törvény szerint a nevelési tanácsadó, azaz az iskolapszichológus alkalmazása minden oktatási egységben kötelező, a diákok jóllétét és mentális egészségét célzó szolgáltatás még mindig rendszerszintű problémákkal küzd. A 2025/2026-os tanévben 3539 iskolai tanácsadó dolgozik a romániai iskolákban, így fejenként átlag 756 diákot kell ellátniuk, miközben az oktatási törvény fejenként 500 diákot ír elő, hívta fel a figyelmet az Edupedu.ro. Az oktatási szakportál szerint a tanügyminisztérium ellentmondásos adatokat közölt a tanácsadók számáról.

2022-ben még 1200 tanuló jutott egy iskolai tanácsadóra, legalábbis az egyik adat szerint, amit az oktatási minisztérium közölt, abban az évben ugyanis három helyen háromféle számot kommunikált a tárca, ahogy az Edupedu rámutatott.

A 2023/2024-es tanévben, miután egy kormányrendelettel 1200-al növelték az iskolai tanácsadói állások számát, még mindig 800 tanuló jutott egy tanácsadóra. Bár a közoktatás helyzetéről szóló 2023-2024-es jelentésben és Ligia Deca volt tanügyminiszter mandátumvégi beszámolójában az szerepel, hogy 740 tanulóra jutott egy iskolai tanácsadó.

A 2024/2025-es tanévben csökkent a tanácsadók száma, hogy a 2025/2026-os tanévben mindössze 44-gyel emelkedjen, emelte ki az Edupedu parlamenti interpellációból származó adatokra hivatkozva.

Daniel David oktatási miniszter szeptemberben jelezte, hogy a meghirdetett iskolai tanácsadói állások jelentős részére egyszerűen nem volt jelentkező.

Ugyanakkor a minisztérium szeptemberben közzétett, az általános iskolások jóllétéről és mentális egészségéről szóló jelentése azt mutatja, hogy csak 17 százalékuk fordult iskolai tanácsadóhoz az elmúlt évben, annak ellenére, hogy problémáik volnának – úgy érzik, nem sikerül beilleszkedniük, önbizalomhiányosak és nehezen kezelik az érzelmeiket. A jelentés szerint:

  • alacsony az iskolai tanácsadókba vetett bizalom, a diákok sokszor inkább az osztályfőnökhöz fordulnak, akiben jobban megbíznak és aki elérhetőbb számukra
  • nehezen elérhetőek, mert gyakran csak 1-2 napot dolgoznak egy-egy intézményben
  • az egyéni tanácsadáshoz szükséges írásos szülői beleegyezés miatt sokan félnek, hogy a problémáik a szülők fülébe jutnak vagy elítélik majd otthon őket, amiért olyan „sikertelenek”, hogy pszichológusra szorulnak.

A jelentés több rendszerszintű problémát is azonosít: nincs elég tanácsadó, azok, akik vannak, láthatatlanok és nem épülnek be szervesen az iskolák munkaközösségébe, a szerepük sem a tanárok, sem a diákok számára nem egyértelmű, a tevékenységüket nem követik nyomon és a felkészültségük is egyenlőtlen.

Az Országos Oktatáspolitikai és Értékelési Központ 2024 végén közzétett elemzése szerint ugyanakkor a középiskolásokkal dolgozó tanácsadók túlterheltek és az irányukban támasztott elvárások jóval meghaladják a valós beavatkozási képességüket. Miközben a korábbi oktatási törvény fejenként 600 diákot, a jelenlegi pedig fejenként 500 diákot hagy jóvá egy-egy tanácsadóra, a szakmai szervezetek 250-et javasolnak, emlékeztet az Edupedu.

Az elemzés az iskolai tanácsadók javaslatait is tartalmazza. Szerintük tisztázni kellene a munkájukat szabályozó törvényi keretet, egyszerűsíteni kellene a feladataikat és az osztályfőnököket is jobban be kellene vonni a mentális egészséget érintő témák feldolgozásába. Hangsúlyozzák a külső szakemberek bevonását és a folyamatos továbbképzés szükségességét is.

A magyar oktatási helyszíneken még kevésbé elérhető az iskolapszichológus

A 2023/198-as oktatási törvény előírja ugyan, hogy a kisebbségi oktatási helyszíneken a tanácsadónak tudnia kell az adott kisebbség nyelvén, a valóságban a magyar oktatási helyszíneken eleve kisebb ezeknek a szakembereknek az aránya és amennyiben vegyes tannyelvű intézményről van szó, akkor sokszor nem is beszélnek magyarul, figyelmeztet a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a Bálványos Intézet és a Transylvania Inquiry 2024 május-júliusi adatfelvétele alapján készült Oktatási Monitorja.

A magyar helyszínek 71, a vegyes helyszínek 84 százalékában van nevelési tanácsadó. 2019 és 2024 között megfigyelhető ugyan egy lassú növekedés ebben a tekintetben, de a probléma nem oldódott meg, figyelmeztet a felmérés.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!