Létrehozzák az ErdelyGPT-t

A következő két évben az RMDSZ politikai irányát és cselekvéseit meghatározó, stratégiainak nevezett dokumentumot Antal Árpád ismertette. Eszerint a közösség felépítésének kerete „a pragmatikus transzilvanizmus”, amelynek lényege: együttműködés a térségben, józan ész a döntésekben, tisztelet az Erdélyben élő többi nemzet és etnikum iránt és „következetes érdekképviselet itthon, Erdélyben, Bukarestben, Budapesten és Európában”.
A dokumentum fontosabb pontjai:
- Az erdélyi magyar oktatási és kulturális intézményrendszet megőrzése mellett a minőségi megújulás vált kulcskérdéssé, az RMDSZ feladata ezért kettős: védőháló, amely megakadályozza a közösségi leszakadást, és ugródeszka, amely lehetőséget ad az új nemzedékeknek az előrelépésre;
- Az elmúlt évtizedekben a nagyvárosi térségek jelentős fejlődésen mentek keresztül. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az erdélyi magyar közösség kevesebb mint 9 százaléka él ezekben a központok-ban, ezért a közösség többsége járulékos vesztese volt ezeknek a folyamatoknak. Ezen a helyzeten az RMDSZ szerint változtatnik kell és változtatni fog: a fejlesztésekből, forrásokból és lehetőségekből a vidéki és kisvárosi magyar közösségeknek is arányosan részesülniük kell.
- Bővíteni és erősíteni kell a kapcsolattartást a külföldre elszármazott erdélyi magyarokkal. Ehhez sokrétű programokra van szükség: az erdélyi táboroztatásoktól az európai parlamenti képviselők bevonásával szervezett találkozókig. Az RMDSZ ezért hazaváró-programot indít a gördülékeny hazatérés érdekében, őket is segíti az otthonteremtésben és munkahelykeresésben.
- Megszólítják a vegyes házasságban élőket és az ő gyermekeiket, mert ők is a magyar közösség a részei. Ez a politikai közösség az ő otthonuk is. Egy régi adósságot törlesztenek azzal, hogy világossá teszik: „a magyar közösség ajtaja mindenki előtt nyitva áll, aki kötődik értékeinkhez, nyelvünkhöz, kultúránkhoz”.
- „Felelősséggel tartozunka közösségeinkkel együtt élő cigányságért is, akikkel közösen kell dolgoznunk egy méltányosabbés igazságosabb társadalomért. Az RMDSZ célja a cigányság felzárkóztatása, képviseletének erősítése, közös válaszaink megfogalmazása a szociális, oktatási és munkaerőpiaci kihívásokra” – olvasható a dokumentumban.
- Az RMDSZ támogatja a szavazási korhatár 16 évre csökkentését, mert felelősséget akar adni a fiataloknak, és jelezni: számít rájuk a közösség jövőjét meghatározó döntésekben is.
- Megelőző programokat indítanának, hogy a fiataloknak ne az ital vagy a kábítószer legyen a menekülés; megakadályoznák, hogy gyerekek ezrei essenek ki idő előtt az iskolából; lebontanák azokat a falakat, amelyeket az előítéletek emelnek magyar és cigány emberek között.
- Az RMDSZ válasza az elvándorlásra: hazaköltözésre és gyerekvállalásra biztatják a fiatalokat, támogatják a családokat. A leszakadó rétegekhez tartozókat, a hátrányos helyzetű családokat segítik a felzárkózásban.
- Elutasítják a községek erőszakos összevonását és a megyék megszüntetését. „Olyan országot akarunk, ahol az önkormányzatok erősek, szabadok és képesek arra, hogy fejlődést hozzanak közösségeiknek. Minél több központi hatáskört át kell adni a helyi és megyei önkormányzatoknak, hogy jobb minőségű közszolgáltatásokat és jobb életminőséget tudjanak szolgáltatni a polgároknak” – olvasható a dokumentumban.
- Csökkenteni kell a gazdasági, szociális és regionális egyenlőtlenségeket.
- Támogatják a digitális oktatási alkalmazások létrehozását és fejlesztését, amelyek segítik a gyerekek tanulását. Elindítják a 60+ akadémiát, valamint aktivizáljuk a nyugdíjas polgármestereket, hogy tapasztalataikkal támogassák a helyi közösségeket.
- Létrehozzák az ErdelyGPT-t, a magyarul beszélő, lokális tudással rendelkező asszisztenst – amely magyar nyelvű ügyintézési segítséget nyújt: űrlapok, beadványok, nyomtatványok, nyilatkozatok kitöltésében támogat, lefordítja és értelmezi a román nyelvű dokumentumokat. Ezzel csökkenti a kiszolgáltatottságot és az anyanyelvűség hiányából fakadó hátrányokat.
- Az RMDSZ társadalomszervezésből társadalmihálózat-működtetésre vált. Az ígéret szerint programokat indítanak, akciókat szerveznek, és összekötik a különböző társadalmi csoportokat. Stratégiai partnerséget ajánlanak azoknak, akik értékes és hasznos munkát végeznek a közösségben.
- Országjáró körutat szerveznek az RMDSZ kormányzati vezetői számára, nyílt lakossági fórumokkal és tematikus szakmai találkozókkal. Olyan digitális felületeket indítanak el, amelyek interaktív tájékoztatást nyújtanak a mindennapi kormányzati munkáról.
- Az RMDSZ szenátorai és parlamenti képviselői újraindítják a vidéki fogadóórákat. Erre a célra egy digitális felületet is létrehoznak, amely gyorsabbá és követhetővé teszi a lakossági problémák regisztrálását és megoldását.
- A mesterséges intelligencia segítségével a közösségi médiából és online fórumokból hely- és témaspecifikus problématérképet készítenek.
- Átfogó kutatást indítanak, amely helyzetképet ad a 15-20 éves generáció értékeiről, pályaválasztási és családalapítási opcióiról, továbbtanulási lehetőségeiről, politikai és közéleti szerepvállalásáról.
- Munkacsoportokat hoznak létre klíma, tech és kultúra témakörben. Közösségi alkotótereket teremtenekk a nagyvárosokban. Jövőre Ifjúsági Kongresszust szerveznek.
- Az RMDSZ közösségi digitális mikroinfluenszer-hálózatot szervez. Olyan hiteles, közösségi tartalomgyártókat támogatnak, akik a szövetség társadalomszervezési céljait a digitális térben valósítják meg. Tanárokat, akik érdekes oktatóvideó-sorozatot gyártanak; szakértőket és vállalkozókat, akik online segítik gyakorlati tanácsokkal a pályakezdőket; közösségi szervezőket, akik jó példákat és személyes tapasztalatot osztanak meg.
- Az RMDSZ ügyvezető elnökségét program-alapú, politikai menedzsmenti egységgé alakítják. Fő funkciója a szervezet működtetésén túl, a stratégia koordináció, valamint a közösségi programszervezés lesz – erőforrásokat, szakmai támogatást nyújt a jól működő és társadalmilag fontos programok számára.
- Stratégiai igazgatót neveznek ki, aki felkészíti a szervezetet a választásokra, döntéstámogatást nyújt, stratégiai partnerségeket épít, és gondoskodik arról, hogy a demográfiai, önkormányzati és szakpolitikai célok mérhető eredményekben testesüljenek meg Erdély-szerte.
Friss bejegyzések
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom