Kelemen lépett az emelvényhez
Az RMDSZ elnöke szerint a kongresszus célja új fejezetet nyitni, és „beszélni a jövőről”. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy a román és a magyar kormányfő is a teremben ül. Ez szerinte a magyar közösségnek is fontos üzenet. Felidézte: a szövetség vállalta, hogy a két ország között „híd” legyen, mely összeköti a közösségeket, a két nemzetet. Kelemen Hunor románul is megköszönte Ilie Bolojannak, hogy elfogadta a meghívást. Majd Orbán Viktorhoz fordulva kijelentette, hogy a Fidesszel kötött stratégiai szövetség azt is jelenti, hogy az RMDSZ mindig számíthat a magyar kormánypártra.

Külön köszöntötte Sorin Grindeanut, a PSD ügyvivő elnökét, a képviselőház vezetőjét, megjegyezve, hogy az RMDSZ és a PSD kapcsolata mindig is a kölcsönös tiszteleten alapult. Majd a többi meghívott köszöntése következett: Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, Radu Miruță gazdasági miniszter, Varujan Pambuccian, a kisebbségek parlamenti frakciójának vezetője, Lázár János magyar miniszter, Dragoș Pâslaru európai alapokért felelős miniszter, az erdélyi történelmi egyházak püspökei, Tonk Márton Sapientia-rektor, majd a határon túli magyar szervezetek vezetői.
Friss bejegyzések
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom