Csoma Botond lemondásra szólította fel az EMSZ-es Zakariás Zoltánt
Csoma Botond képviselő, az RMDSZ szóvivője maratonfutáshoz hasonlította az RMDSZ munkáját, és az Erdélyi Magyar Szövetségnek, illetve „holdudvarának” üzent.
„15 éve ugyanazt a sértettséget, ugyanazt a pávatollal való ékeskedést látjuk, ugyanazt a nagy hangot, és ugyanazt a nulla felelősséget. Ők azok, akik ahelyett, hogy velünk futnának, az árnyékban loholnak és nem csak loholnak, hanem támadnak is” – mondta.
„Mi titeket is szeretünk, mert közösségünk része vagytok, de aggódunk is értetek, mert úgy látjuk, hogy kicsit kifulladtatok, de nem szeretnénk azt, hogy megfulladjatok” – üzente Csoma az EMSZ-nek.
A képviselő megjegyezte, hogy ha az EMSZ-nek az a véleménye az RMDSZ-ről, amit Csomortányi István mindennap hangoztat, „akkor az lenne a tisztességes, hogy kollégája, Zakariás Zoltán képviselő, aki RMDSZ-es listán került be a parlamentbe, lemondana a mandátumáról”.
Zakariás Zoltán az RMDSZ-szel kötött megállapodás értelmében kapott képviselői helyet.
Friss bejegyzések
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom