A kolozsvári magyar egyetemisták is csatlakoznak a hétfői diáktüntetéshez
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) is csatlakozik az egyetemisták hétfői, szeptember 29-i országos tüntetéséhez, és az utcára szólítja a város magyar hallgatóit, jelentették be a KMDSZ egy Instagram-bejegyzésében. A diákszervezet 11:30-ra várja a hallgatókat a Kolozs Megyei Prefektúra épületével szemben.
A Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) még szeptember közepén kezdeményezett tüntetést az egyetemi tanév első napjára, szeptember 29-re. A felhívásában a diákszervezet úgy fogalmazott, hogy tiltakozásra és ez elégedetlenségük kifejezésére szólítja „a teljes diákközösséget” a „döntéshozók tudatlan hozzáállása” és a Bolojan-csomag megszorító intézkedései miatt. Az ANOSR 16 órára hirdetett tüntetést a bukaresti Győzelem térre, a kormánypalota székháza elé. Azt írták, ők kezdetektől fogva bírálták a kormány megszorító intézkedéseit, mert azok a hallgatók és tanárok bevonása nélkül születtek.
Szerintük az is elégedetlenséget szült, hogy figyelmen kívül hagyta a diákszervezetek azon törekvését, amivel bizonyítani akarták, a vasúti kedvezmények és az ösztöndíjak csökkentése a költségvetési hiány lefaragása szempontjából jelentéktelen. Érvelésük szerint a megszorításoknak az lesz a következménye, hogy hallgatók nem tudják majd fedezni a tanulmányaik költségeit, és otthagyják az egyetemet. Ez pedig olyan jelenség, ami ellen Románia elkötelezte magát.
Az ANOSR felhívása nyomán kerestük meg az Országos Magyar Diákszövetséget (OMDSZ), valamint több városi diákszervezetet. A KMDSZ a megkeresésünkre végül a péntek kora délután közzétett felhívását küldte el. Ebben azt írják, hogy határozottan elutasítják az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévtől.
A KMDSZ azt hangsúlyozza, hogy az előző kormány felelőtlen döntései hozták nehéz helyzetbe a hallgatókat. „Nem fogadhatjuk el, hogy a diákok hangját figyelmen kívül hagyják, hogy kéréseink süket fülekre találjanak, miközben a támogatások csökkennek és az egyetemek sem vállalják a különbségek kipótlását. Nem a mi hibánk, nem mi döntöttünk megszorításokról, nem mi hoztunk olyan intézkedéseket, amelyek ellehetetlenítik a tanulást és a megélhetést” – írták.
Szerintük, ha most nem emelik fel a hangjukat, akkor azzal azt üzenik, hogy mindez elfogadható. „Nem szabad beletörődnünk abba, hogy a jövőnkön spóroljanak, és hogy a hallgatók egyszerű számokká silányuljanak a költségvetésben. Kötelességünk kiállni egymásért és azért, hogy a felsőoktatásban való részvétel valódi lehetőség maradjon, ne pedig kiváltság” – érvelnek.
Az OMDSZ válaszában azt írta, elítélik a kormányzat döntéseit, hogy a diákokon akar spórolni. Elmondták, ők elsősorban közvetítő szerepet vállaltak az ANOSR és a saját tagszervezeteik között, arra kérve őket, hogy lehetőség szerint kapcsolódjanak be diáktársaik kezdeményezéseibe. Az OMDSZ három olyan várost említett, ahol működik magyar diákszervezet és hétfőn tüntetést is tartanak. A korábban már említett Bukarest és Kolozsvár mellett Temesvárt említették, mint ahol tüntetést fognak szervezni. Megkerestük a bukaresti és temesvári magyar diákszervezetet is, hogy ők készülnek-e csatlakozni, de nem kaptunk visszajelzést.
„A megmozdulások erős jelzést kívánnak küldeni a döntéshozók felé az oktatást érintő megszorító intézkedések miatt. Számítunk rá, hogy felfigyelnek elégedetlenségünkre, és ezt követően nagyobb nyitottságot mutatnak a hallgatók és a politikum közötti párbeszédre. Nem engedhetjük, hogy az oktatás, az akadémiai élet, a kutatás és a fejlődés rovására egy egész generáció ne jusson megfelelő egyetemi körülményekhez. Ezek az intézkedések negatívan hatnak a hallgatókra és szüleikre, továbbá egyre inkább növelik azt a szakadékot, amely az oktatáshoz való hozzáférést jelenti” – írták.
Frissítés: A cikkünk megjelenése után a Temesvári Magyar Diákszövetség is közölte, hogy arra bátorítják a közösségük tagjait, hogy lehetőségeik szerint kapcsolódjanak be ezekbe a kezdeményezésekbe. „Fontos számunkra, hogy ezek az országos ügyek minél több magyar diákhoz eljussanak, ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a megbeszélt információkat közvetítsük a temesvári hallgatók felé” – tették hozzá. Temesváron szeptember 29-én 14 órától fognak tüntetni a diákok a Győzelem téren. Közben az Országos Magyar Diákszövetség is arra biztatja a magyar diákokat, hogy vegyenek részt a tüntetéseken az említett három városban.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!