Kémkedés gyanúja miatt tartóztattak le két románt Görögországban
Kémkedés gyanújával tartóztattak le két román állampolgárt hétfőn Görögországban – írja a görög Kathimerini nyomán a román média, többek között a Hotnews. A parti őrség tájékoztatása szerint a román állampolgárságú férfiakat azzal gyanúsítják, hogy fényképeket készítettek a görög haditengerészet Szalamisz szigetén található bázisáról.
A két férfi egy turistahajón utazott a szalamiszi haditengerészeti bázis közelében, amikor a parti őrség egyik hajója megállította a járművet. Az ellenőrzés során a hatóságok megállapították, hogy a 22 és 52 éves román állampolgárok mobiltelefonján a szalamiszi haditengerészeti bázisról készült fényképfelvételek találhatók.
A két férfit Athén kikötőjébe, a pireuszi Központi Kikötői Hatósághoz szállították, ahol kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vették őket. Emellett lefoglaltak tőlük három mobiltelefont, valamint 4700 eurót és 400 dollárt.
A szalamiszi haditengerészeti bázis állomásozik a görög haditengerészet legtöbb hadihajója.
A Hotnews azt is megjegyzi, nem az első eset idén, hogy a görög hatóságok azért tartóztatott le valakit, mert fényképeket készített. Májusban egy grúz származású görög férfit tartóztattak le, mert fényképeket és videókat készített katonai felszerelésekről. Az 59 éves férfit azzal gyanúsították, hogy Ukrajnának szánt katonai konvojokról készített fényképeket, majd azokat titkosított csatornákon keresztül az orosz titkosszolgálatoknak juttatta.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás