Udvarhelyi cégek kaptak magyar közpénzes támogatást, a külügyminiszter-helyettes is megnézte őket

Amikor csütörtök délben Magyar Levente, Magyarország külügyminiszter-helyettese belépett az egykori székelyudvarhelyi Norada konfekciógyár helyén épült csarnokba, valószínűleg őt is lenyűgözte a látvány: végtelen polcrendszerek, serényen cikázó targoncák, a levegőben gumi és olaj illata. A létesítményt az Impar Kft. tulajdonosi köre – László János alapító, lánya, Bíró-László Tímea, és társtulajdonosuk, Barabás Ignác – vásárolta meg és alakította át, részben magyarországi állami támogatással. A cég, amely harminc éve garázsból indult, mára évi több mint 160 millió lejes (kb. 33 millió eurós) árbevételt ér el, 8,4 millió lejes nyereséggel. Nyilvános pénzügyi adatok szerint jelenleg több mint száz főt foglalkoztat.

A beruházási program során a tulajdonosok felvásárolták az egykori székelyudvarhelyi Norada konfekciógyár ingatlanját (Fenyéd felé kivezető út), és modern logisztikai központtá alakították.

A helyszíni látogatás során a külügyminiszter-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságfejlesztési programok hatásai Budapestről nézve nem mindig érzékelhetők, ezért tartotta fontosnak a személyes jelenlétet. A zárt körű megbeszélésen jelen volt Dolhai István csíkszeredai főkonzul, valamint több helyi és megyei politikai szereplő is: Szakács-Paál István székelyudvarhelyi polgármester, Bíró Barna Botond, a megyei tanács elnöke, és Antal Lóránt szenátor.

A nyilvánosságra kerülő információk után azonban csak még több kérdés maradt nyitva, ezért megkerestük Szakács-Paál Istvánt, Székelyudvarhely polgármesterét, akit a helyiek a vállalkozói szférából választottak városvezetővé – így joggal feltételezhető, hogy nemcsak rálátása, hanem szakmai tapasztalata is van az ilyen volumenű beruházások világában.

A polgármester megerősítette, hogy az Impar, illetve egy Udvarhelyhez közeli varsági hotel is magyarországi támogatásban részesült, méghozzá a Pro Economica Alapítvány gazdaságfejlesztési programja keretében. Hozzátette, hogy a Székelyudvarhelyről induló, mára regionális szinten is ismertté vált Melinda csoport kazángyára is kapott támogatást, ez utóbbit a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat (CED) pályázatán keresztül. Az eredeti támogatási összeg ebben az esetben 834 ezer euró volt, a beruházás összértéke pedig 5,6 millió euró.

A polgármester szerint a magyar állam így mindkét esetben „csupán” a teljes beruházás 20–25 százalékát fedezte, miközben a projektek összértéke a 10 millió eurót közelítette. Úgy fogalmazott, hogy az udvarhelyi támogatási arány „roppant egészséges”, hiszen szerinte ez azt jelzi, hogy itt csak azok vágnak bele, „akik hajlandók többségében saját tőkével vállalni a kockázatot”.

A megközelítés logikusnak tűnhet – a támogatás nem fedez mindent, csupán „katalizátor” szerepet tölt be –, ugyanakkor felmerül a kérdés: milyen szempontrendszer alapján ítélik meg, hogy ki élhet ezzel a lehetőséggel? Az is kérdés, hogy a támogatás mértéke önmagában elégséges-e annak megítéléséhez, hogy egy eljárás „egészséges”-e – különösen akkor, ha sem a döntési folyamat, sem a nyertesek listája nem nyilvános.

Szakács-Paál István szerint a külügyminiszter-helyettes látogatásának célja az volt, hogy személyesen is meggyőződjön róla: jó helyre kerültek-e a magyarországi fejlesztési pénzek. Úgy fogalmazott: „Udvarhelyen a vállalkozók komoly szándékkal pályáztak, ezek mind nagy léptékű projektek lesznek.”

Információink szerint pénteken Magyar Levente a varsági hotelt és a Melinda csoportot is felkereste, majd részt vett az udvarhelyi őszi vásár megnyitóján. A program részeként egy zárt körű egyeztetésre is sor került a városházán, Szakács-Paál István polgármester irodájában.

A polgármester arról azonban nem beszélt – sem nekünk, sem korábban a nyilvánosság előtt –, hogy a magyar kormány szerint melyek azok a beruházások, amelyek már nem sorolhatók az „egészséges arányú” támogatások körébe. Ez a kérdés különösen akkor lenne érdekes, amikor a tapasztalatok szerint nem minden esetben érvényesül az a szabály, hogy a támogatás csak kiegészítő forrás legyen. Azt azért a Transtelex remetei nagyberuházásokról szóló sorozatában bemutattuk, hogy előfordult már olyan eset is, amikor a magyar állam – legalábbis utólag úgy tűnik – a teljes költséget állta, annak ellenére, hogy a pályázati kiírás önrészt is előírt volna. Ehhez képest Udvarhelyen – a polgármester szavaival élve – a magyar hozzájárulás „inkább katalizátor”, nem pedig a projektek fő finanszírozási forrása.

A Pro Economica hétfőn válaszol

Kerestük a Pro Economica nyilvános nyerteslistáit, ám a 2024–2025‑ös pályázatok eredményeit még nem tették közzé. Így nem tudtuk nyilvános forrásból ellenőrizni, hogy az Impar és a varsági hotel melyik kiírásból kapott támogatást, de feltehetően a 2024-esről van szó.

A Pro Economica Alapítvány 2024-ben indított pályázatán a kis- és középvállalkozások akár 250 ezer és 7,5 millió euró közötti beruházásaikhoz kaphattak támogatást, az összérték 25 milliárd forint volt. A támogatási intenzitás Hargita, Kovászna és Kolozs megyében 40, Marosban 50 százalék volt, amely kis- és középvállalatoknál további 10–20 százalékponttal növekedhetett. A feltételek között szerepelt, hogy minden 500 ezer lej támogatás után egy új munkahelyet kell létrehozni, a projektet és a létszámot pedig legalább öt évig fenn kell tartani. A nyerteslistákat azonban 2025 elejéig még nem hozták nyilvánosságra, így a konkrét összegek jelenleg csak nyilatkozatokból ismerhetők.

Az átláthatóság érdekében viszont sikertelen telefonhívásunk után, írásban is megkerestük Kozma Mónikát, a Pro Economica Alapítvány vezetőjét, hogy megtudjuk, pontosan mekkora összeget, kik és milyen feltételekkel kaptak Udvarhelyszéken. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, Kozma Mónika viszont azt közölte velünk péntek délután, hogy „még zajlanak a hivatalos programok, nincs alkalmam részletes válaszra, hétfőn küldöm a kérdésekre a válaszokat!”

Az Arkum‑kapcsolat

Az Impar Kft. nem áll magában. Nyilvános beszámolók és a cégcsoport saját honlapja alapján a vállalkozás szorosan összefonódik az Arkum cégcsoporttal, amelyet ugyancsak a László család hozott létre. Az Arkum Invest – a csoport ernyőcége – 2001 óta koordinálja a különböző érdekeltségeket, pénzügyi forrásokat és beruházásokat.

A weboldalon olvasható leírás szerint az Arkum „összehangolja a pénzügyi forrásokat és az egységes beszerzési politikát, gazdasági elemzéseket készít és tanácsadást nyújt tagjainak”. A portfólióban szereplő vállalkozások azonban jóval túlmutatnak az autóalkatrészeken:

• Impar Kft. – autóalkatrész‑ és gumiabroncs‑nagykereskedelem (a csoport legnagyobb cége)
• Eurocar / Toyota – hivatalos márkakereskedés és szerviz
• ePulse – elektromos és hibrid járművek értékesítése
• Arkum Invest – ingatlanfejlesztés
• Küküllő Hotel – szálloda Székelyudvarhelyen
• Szentpáli halastavak (Agropisc) – halgazdaság és ökoturisztikai projekt

A logisztikai beruházás, amelynek kapcsán a magyar állami támogatás szóba került, már nem csupán az Impar tevékenységéhez, hanem az Arkum teljes portfóliójához is kapcsolódik – elsősorban az infrastruktúrafejlesztés és ingatlanhasznosítás révén.

Ez felvet néhány kérdést. Ha az állami forrás nemcsak egy konkrét ipari profilú vállalkozást, hanem egy sokágú, vagyonkoncentrált cégcsoportot is erősít, akkor érdemes tudni, hogy a logisztikai beruházás tehát pusztán az Impar tevékenységéhez vagy a cégcsoport egészéhez kapcsolódik az ingatlan- és infrastruktúrafejlesztési vonalon.

És itt válik élessé a kérdés, hogy ki a tényleges kedvezményezett? Az Impar, vagy rajta keresztül az Arkum, vagy végül is mindegy, mert minden egyetlen kézbe kerül? A támogatást ugyanis az Impar kapta, de ha az erőforrások egy vállalkozói körön belül szabadon mozgathatók, és egy központi ernyőcég (Arkum Invest) hangolja össze a pénzügyi döntéseket, akkor nehéz átlátni, hogyan és hová folyik tovább az állami forrás.

A magyar állam részéről eddig nem látni garanciát arra, hogy nyomon követhető volna, hogy az általa kiosztott, a támogatás végül hol és hogyan hasznosul, különösen akkor, ha a cégcsoport saját belső döntési mechanizmusai mentén újraosztja az eszközöket – például szállodai beruházások, ingatlanvásárlások vagy más, kevésbé munkahelyteremtő célok mentén. Ez nem pusztán jogi, hanem politikai felelősségi kérdés is: ha a gazdaságfejlesztési célú közpénz végül magánvagyon bővítésére vagy cégcsoport-konszolidációra szolgál, az nem biztos, hogy megfelel annak a közérdekű célnak, amelyre hivatkozva a támogatást odaítélték.