Miniszter: Románia határozottan fog reagálni minden orosz kísérletre, ami veszélyezteti az EU biztonságát
Románia és a NATO határozottan fog reagálni minden orosz kísérletre, ami az Európai Unió biztonságát veszélyezteti – írja a Lengyelország légterét megsértő orosz drónincidensre reagálva Ionuț Moșteanu védelmi miniszter. A politikus közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy Románia szolidáris Lengyelországgal, ugyanakkor kiemelte: a helyzet nagyon súlyos és Oroszország egy veszélyes lépést tett.
A nyilatkozat előzménye, hogy az éjszaka folyamán orosz drónok lépték át Lengyelország légterét, amiket a lengyel légvédelem a behatolásukkor lelőtt. A legfrissebb információk szerint az egyik drón eltalált egy lakóházat és a berepülések miatt több lengyel repülőteret is lezártak. Ez az első közvetlen incidens a NATO egyik tagállama és Oroszország között az ukrajnai háború kezdete óta.
Az eset éles nemzetközi reakciót váltott ki. A Hotnews rövid összegzője szerint az uniós vezetők, köztük Ursula von der Leyen, Emmanuel Macron és Alexander Stubb súlyos, példátlan és elfogadhatatlan lépésnek nevezték a történteket, és további szankciókat, illetve határozott fellépést sürgettek Moszkvával szemben.
A balti államok és Csehország egyértelműen szándékos provokációként értékelték az akciót, ami szerintük közvetlen fenyegetést jelent Európa biztonságára.
António Costa, az Európai Tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy a NATO egyik tagállamának biztonsága minden szövetséges védelmét érinti. Az Egyesült Államok részéről Dick Durbin szenátor figyelmeztetett: a légterek megsértését nem lehet figyelmen kívül hagyni. A NATO-tagállamok egyhangúan Lengyelország mellett álltak ki, és várhatóan további közös válaszlépésekről fognak egyeztetni.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!