Összesen egymillió eurónyi nyugdíjbónuszt kapott két év alatt 13 igazgató a Romsilvánál
Egy millió eurónyi nyugdíjbónuszt vett fel az elmúlt két évben 13 Romsilva-igazgató. Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerint ezek óriási aránytalanságok, hiszen hatalmas összegek jutnak egy szűk körhöz, miközben a pénz az erdők fenntarthatóbb kezelésére is fordítható lenne – idézi a tárcavezetőt a News.ro hírügynökség.
A miniszter rámutatott, hogy a Romsilva költségvetése az erdőgazdálkodásból, bizonyos erdők kivágásából és munkák elvégzéséből származik, így a nyugdíjbónuszokra kifizetett összegek végső soron ebből a forrásból vonódnak le.
„Amikor 100 ezer eurós nyugdíjazási bónuszról beszélünk, akkor valójában nem nyugdíjazási bónuszról van szó. Olyan vagyonokról beszélünk, amelyeket gyakorlatilag csak azért osztanak szét bizonyos embereknek, mert a rendszerben voltak és vezetői pozíciókat töltöttek be” – mondta Buzoianu.
A miniszter szerint szükség van egy egyértelmű plafon bevezetésére, ami felett az ilyen bónuszok kifizetése többé nem lehetséges.
Buzoianu hangsúlyozta, hogy az intézmény átalakítása már elindult: a jelenlegi 99 igazgatói posztból mindössze 12 marad. Az erről szóló kormányhatározat tervezete hétfőtől kerül közvitára, és 30 munkanap után fogadhatják el.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter július 24-én ismertette a Romsilva átszervezéséről szóló javaslatokat, amelyek között van az erdészeti igazgatóságok, valamint az igazgatók számának csökkentése. A Romsilva átszervezéséről szóló kormányhatározat-tervezet célja az erdészeti igazgatóságok regionalizálása.
A tervezet teljesítménykritériumokat is elő fog írni az erdészeti igazgatóknak és erdőgazdálkodások vezetőinek.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!