Öt külön tervezetre oszlik majd a második reformcsomag, október 1-től léphet életbe
Ilie Bolojan miniszterelnök az Antena 3 CNN műsorában azt mondta, az októberben bevezetendő második reformcsomag öt tervezetből fog állni, és mindegyik ágazatról külön rendelet fog születni, írja az Agerpres.
A közigazgatást, a különnyugdíjakat, az egészségügyet, az állami vállalatokat érintő intézkedéseket, illetve az adóügyi módosításokat öt külön sürgősségi rendeletbe foglalva tervezik elfogadni, parlamenti felelősségvállalással, mondta a miniszterelnök.
A tervezetek Bolojan reményei szerint október 1-től lépnek életbe, feltéve, hogy nem támadják meg őket az alkotmánybíróságon. De a kormányfő azt mondta, igyekeznek úgy kidolgozni a tervezetet, hogy az minden törvénynek és korábbi alkotmánybírósági döntésnek megfeleljen, így szerinte nagy eséllyel átmegy a normakontrollon. Megjegyezte, nem tudja, lesz-e bizalmatlansági indítvány. Ha nem, jövő hét végén lezárulhat a procedúra.
A bírák nyugdíjazásának igazságosabbá tételével kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, ha tervezet elbukik az alkotmánybíróságon, a jelenlegi kormánynak nem lesz legitimitása arra, hogy a többi igazságtalanságot orvosolhassa. A miniszterelnök ugyanebben a műsorban többek között a bírák nyugdíjazásáról is beszélt, ahol méltányosabb összegek és a sztenderd, 65 éves nyugdíjkorhatár bevezetését említette. Utóbbit az Nicușor Dan javaslatára átmeneti időszakkal vezethetik be.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!