Kilenc gyermeket és két felnőttet hoztak le a hegyimentők szombat éjjel a Radnai-havasokból
Szombatról vasárnapra virradó éjjel 3 óra 30 perc körül zárult az a mentőakció, amely során egy eltéved turistacsoportot, kilenc gyermeket és két felnőttet hoztak le a hegyimentők a Radnai-havasokból. A kiskorúak kísérő nélkül indultak el, a két felnőtt csak útközben találkozott velük és vissza akarta fordítani őket egy nehéz útvonalról, írta a News.ro. Az egyik felnőtt meg is sérült.
A kilenc kiskorút átadták a szüleiknek, az egyik felnőttet, aki a jobb lábán megsérült, a felsővisói sürgősségre vitték, a másik felnőttet a városig kísérték, közölte a máramarosi hegyimentő-szolgálat.
A Bukuly-tavak környékén zajló mentőakciót nehezítette a sötét és a hideg. Az első híradás még négy felnőttről és hét gyermekről szólt. A hegyimentők első közleménye szerint három csapatba szerveződve keresték az eltévedt turistákat.
Mint később kiderült, a két felnőtt észrevette a gyermekek csoportját és mivel tudták, hogy az útvonal, ahol leereszkedni készültek a hegyről, nagyon veszélyes, utánuk indultak, hogy visszafordítsák őket. Az erdőben érték utol őket, ahol eltévedtek. A felnőttek vezetésével a csapat egy tisztáson állt meg, itt találták meg őket a hegyimentők.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás