Meghalt egy férfi a román tengerparton, ahol sokan nem törődnek a fürdési tilalommal
Meghalt szombaton egy 35 éves férfi a Fekete-tenger romániai partszakaszán, Jupiter üdülőtelepen, további négy ember, köztük két gyermek pedig szintén majdnem megfulladt, a turisták alkotta élőlánccal sikerült kimenteni őket a hullámokból, írta az Antena 3 CNN és a Ziua de Constanța videót is közzétett a mentési kísérletről.
Neptun üdülőtelepen szintén többször be kellett avatkozniuk a vízimentőknek, ugyanis többen fürödtek a veszélyre figyelmeztető vörös zászlót figyelmen kívül hagyva.
A vízimentők szerint a román tengerpart déli részén több tucat beavatkozásra volt szükség egyetlen nap alatt. „Ma, Jupiteren és Neptunon, négy ember, köztük két gyermek, közel állt ahhoz, hogy vízbe fulladjon, egy ember pedig meghalt. Kedves turisták, a felhúzott vörös zászló azt jelenti, hogy fürdeni tilos, a figyelmen kívül hagyása pedig súlyos következményekkel járhat, még a tapasztalt úszók számára is” – közölték a vízimentők.
A hosszú hétvégén több mint 150 ezer turistát várnak a tengerpartra, így a vízimentők túlterheltek. A szezon kezdete óta az Antena 3 CNN szerint már többen életüket vesztették a Fekete-tenger romániai szakaszán.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom