Bolojan átszervezési tervet és a bérpótlékok átvizsgálását kéri a kormányzati intézményektől

Ilie Bolojan miniszterelnök a kormány ellenőrzése alá tartozó 36 intézmény képviselőivel tartott munkatalálkozón kérte, hogy augusztus 22-ig nyújtsák be az átszervezésre, a hatékonyság növelésére és a teljesítménymutatókra vonatkozó javaslataikat, hogy a kabinet augusztus végéig elkészíthesse az intézmények átszervezéséről szóló törvénycsomag-tervezetet, írta az Agerpres.

A kabinet szerdai közleménye szerint a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány három fő irányvonalat fog követni Románia költségvetésének optimalizálása érdekében: a működési költségek csökkentése, beleértve a személyzeti költségeket is, a bevételek beszedési hatékonyságának növelése és a beruházások rangsorolása.

„A működési költségek csökkentése azt jelenti, hogy minden intézménynek meg kell határoznia a szükséges személyzeti létszámot és projektmutatóit, hogy jobb szolgáltatásokat tudjunk nyújtani a polgároknak. Dolgozunk egy olyan jogszabálycsomagon, amely a személyzeti költségek csökkentését írja elő a helyi és a központi közigazgatásban egyaránt” – idézi a közlemény Ilie Bolojant.

A kormányfő felkérte az intézmények képviselőit, hogy korrekt számításokat végezzenek, és kiemelte, hogy a hatékonyság és a felelősségtudat kell legyen az a két kritérium, amely szerint az alkalmazottak megtarthatják állásukat.

Bolojan felszólította a 36 intézmény képviselőit, hogy a béreket is elemezzék, és szüntessék meg az indokolatlan bérpótlékokat, ugyanakkor tegyenek lépéseket a digitalizálásra.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!