Húsz év után utcára tennék az apátot: Nagyváradon a premontrei ügyről senki nem akar nyíltan beszélni

2025 májusában a nagyváradi városháza kilakoltatási felszólítást küldött Fejes Anzelm apátnak. A levelet nemcsak postán kézbesítették, hanem demonstratív módon ki is függesztették a premontrei rendház kapujára és a Mihai Eminescu Főgimnázium bejáratához. Öt napot adtak a távozásra. Az apátot „jogcím nélküli lakóként” nevezték meg – figyelmen kívül hagyva, hogy két évtizede él ott szerzetesként, egy még zajló tulajdonjogi vita kellős közepén.

A városháza szerint csupán egy adminisztratív intézkedésről van szó. Sokak számára azonban ez a történelmi igazságtétel visszájára fordítását jelenti – egy spirituális otthon felszámolását. Az épület ugyan hivatalosan az Eminescu Főgimnázium része, a premontreiek azonban mindig is kolostorként tekintettek rá. Az apát szerint jelenléte spirituális és történeti jogfolytonosságot képvisel, nem egyszerű lakhatási kérdésről van szó.

A kilakoltatás jogalapját a városvezetés azzal indokolja, hogy az apátság által használt szárny is szerepel a főgimnázium teljes felújítását célzó uniós pályázatban, ezért tiszta jogi helyzetre van szükség. Az apát viszont úgy látja: ez csak ürügy – a cél a rend eltüntetése a város szívéből.

A felszólítást követően Fejes Anzelm nyilvános kampányba kezdett: közzétette a strasbourgi bírósághoz benyújtott sürgősségi kérelmét, megosztotta a tulajdonlapokat, a kilakoltatási végzést, annak felolvasását, miséket mutatott be tiltakozásul, petíciót indított, és közösségét is aktivizálta. A történet a városházi adminisztrációs döntés keretein túl szimbolikus üggyé vált – egyre többen szólaltak meg az ügyben.

A városháza bírósághoz fordult: el akarják ismertetni, hogy Fejes Anzelm illegális lakóként használja az ingatlant. A per tárgyalása 2025. augusztus 28-án kezdődik.

Történeti háttér – kik és miért vitáznak a rendházról?

A váradhegyfoki premontrei prépostság alapítását Szent László király nevéhez kötik, valószínűleg a 12. század elején jött létre, nem sokkal Nagyvárad megalapítása után. Eredetileg a városon kívül, a Sebes-Körös túlpartján, a mai Hegyfok városrészben működött. Az idők során többször elpusztult, majd újjáépítették. Mai helyére – a történelmi belvárosba – később került át.

A premontreiek jelenléte évszázadokon átível Nagyváradon. Bár időszakosan megszakadt – például II. József uralkodása idején –, a közösség vissza-visszatért. Meghatározó szerepet játszottak a helyi katolikus közösség életében, oktatásban és lelkipásztori munkában is.

A rend vagyonát a kommunista állam 1948-ban, az egyházi iskolák államosításával kobozta el. A nagyváradi rendházat is ekkor vették el, oktatási célokra használták fel – így jött létre benne a Mihai Eminescu Főgimnázium. A szerzetesek 1990 után térhettek vissza Erdélybe, és 2004-től kezdve építették újra helyi közösségüket.

A rendszerváltás után az ingatlanok visszaszolgáltatása nem volt zökkenőmentes. A román állam több esetben kétségbe vonta a premontrei rend jogfolytonosságát. Egyes épületeket visszakaptak, másokat jogi kifogásokkal tartanak vissza – például a jelenlegi per tárgyát képező kolostort. A restitúciós eljárásban 2003-ban kérte vissza az épületet a rend, a román állam 2015-ben elutasította a kérelmet közérdekre hivatkozva. Az ügy jelenleg a Legfelsőbb Semmítőszék előtt van, a döntés 2025 második felében várható.

A vita nemcsak tulajdonjogról, hanem a szerzetesi közösség jogfolytonosságának elismeréséről is szól. Fejes Anzelm szerint a rendházat nem a román oktatás, hanem az ateista kommunista ideológia nevében kobozta el az állam, ezért a restitúció megtagadása különösen igazságtalan.

A háttérben pedig a titkosszolgálatok és a mindenkori román állam ma is abban érdekelt, hogy az egyházi vagyon az államhoz kerüljön. Helyi értelmezések szerint az apátság ingatlana inkább városkép-formáló fejlesztési célokat szolgálhatna. Többen úgy vélik, hogy a kilakoltatás időzítése ezért sem lehet véletlen, hanem egy stratégia része, amely a történelmi egyházi tér helyére új, közösségi vagy kulturális funkciót szán, még ha ez az egyházi rendeltetés kárára is történik.

A váradi városháza álláspontja: felújítási projekt vagy jogvita?

A nagyváradi önkormányzat szerint a kilakoltatási felszólítás csupán adminisztratív lépés volt, amely a Mihai Eminescu Főgimnázium uniós felújítási projektjéhez kapcsolódik. Mivel az apátság által használt szárny is az iskolához tartozik, a városvezetés szerint jogilag rendezni kellett az épület használatának státuszát. A városháza azt állítja, hogy a kilakoltatás a projekt lebonyolításához szükséges, és nem irányul a szerzetesrend vagy az egyházi jelenlét felszámolása ellen.

A Transtelex kérdéseire a nagyváradi polgármesteri hivatal nem válaszolt, és a sajtómegkeresésekre sem küldött hivatalos álláspontot. Az épületfelújításról szóló nyilvános tájékoztatókban azonban azt hangsúlyozták: a teljes projekt értéke meghaladja a 20 millió eurót, célja pedig az iskolai infrastruktúra korszerűsítése.

Az apátság szerint ugyanakkor a projektben hivatkozott épületszárny nem az iskola céljait szolgálja, hanem szerzetesi lakrészként és közösségi térként funkcionál. Fejes Anzelm azt is sérelmezi, hogy a városvezetés a saját tulajdonjogát egyoldalúan, bírósági döntés nélkül jegyeztette be az ingatlanra, miközben a restitúciós per még folyamatban van.

Az önkormányzat a Bihar megyei törvényszéken keresetet nyújtott be, amelyben azt kérik, hogy a bíróság mondja ki: Fejes Anzelm „illegális lakóként” használja az épületet. A tárgyalás időpontja 2025. augusztus 28.

A városháza tehát jogi és adminisztratív folyamatként értelmezi az ügyet, míg az apátság az eljárást spirituális és történelmi támadásként értékeli. A két álláspont gyakorlatilag teljesen szemben áll egymással, és egyik fél sem mutat kompromisszumkészséget.

A premontrei apát válaszában a spiritualitásra és a történelmi jogra hivatkozik

Fejes Anzelm apát több mint két évtizede él és szolgál a nagyváradi kolostorban. Úgy véli, jelenléte spirituális megerősítést ad a közösségnek és történeti jogfolytonosságot testesít meg. Szerinte a kilakoltatás mögött korántsem adminisztratív kényszer húzódik meg, hanem a város érdekeire hivatkozó mögöttes szándékok, amiknek sikere odavezetne, hogy a rend jelenléte Nagyváradon felszámolódna.

Az apát a nyilvánosságot hívta segítségül. A közösségi oldalán közzétette a strasbourgi bírósághoz benyújtott sürgősségi kérelmét, a tulajdonjogi iratokat, a kilakoltatási végzést és minden létező dokumentumot, még a saját személyi igazolványát is nyilvánossá tette, ami igazolja, hogy hivatalosan be van jelentve az apátság 16-os számú ingatlanába. Ugyanakkor miséket mutatott be tiltakozásul, petíciót indított, és a teljes közösségét is aktivizálta.

A június 27-én a Mária Rádióban elhangzott interjúban úgy fogalmazott: „a kommunista diktatúra elvett mindent, az állam most meg el akarja venni még azt is, amit a szívünkben hordunk.”

A konfliktus az apátból előhozta a közösségi médiás kommunikátort. Fejes Anzelm a Facebookon sem bújik el a konfliktus elől: bejegyzéseiben keveri a teológiai idézeteket az iróniával, és nem fél közéleti vagy politikai célzásokat tenni. Van, aki ezért lelki vezetőként és bátor kiállóként tekint rá, mások viszont nem nézik jó szemmel, hogy nyíltan bírál egyházi vagy világi vezetőket is.

A Transtelexnek adott válaszában hangsúlyozta: szerinte a rendház nem világi ingatlan, hanem elidegeníthetetlen res sacra, vagyis szent hely. A városháza által hivatkozott 94/2000-es sürgősségi kormányrendelet pedig nem alkalmazható, mivel kizárja az istentiszteleti rendeltetésű épületeket a hatálya alól. Úgy véli, az 1941-es miniszterelnöki rendelet alapján a templom, rendház, iskola és kert együttesen a premontrei rend tulajdona, és az államosítás csak az iskolaépületre vonatkozott.

Azt állítja, hogy a városháza évtizedekkel az államosítás után, valamikor a rendszerváltás utáni időszakban törölte a telekkönyvből az államosítás tényét, majd minden bírósági eljárás vagy kormánydöntés nélkül saját tulajdonaként jegyeztette be az épületet. Szerinte így most közpénzből újítanak fel egy olyan ingatlant, amihez valójában nincs joguk. Mivel az egyház szerint nem történt meg a templom és a rendház elvilágiasítása, ez vallási szempontból szentségtörésnek számít.

Az apát szerint a felújítás nem más, mint egyház elleni felszámolási kísérlet. A cél a prépostság jogi megszüntetése, így ellehetetlenítve a restitúciós igényeket. A 2025. augusztus 28-i bírósági tárgyalás szerinte nem jogvita, hanem az egyházi közösség felszámolásának egyik eszköze.

A rend 2023-ban a 123/2023-as törvény alapján nyújtotta be tulajdon-visszaszolgáltatási kérelmét a nagyváradi belvárosban található templom és rendház (kolostor) vonatkozásában. Ez volt az első alkalom, hogy a jogszabály valódi esélyt adott arra, hogy szakrális célú ingatlanokra is kiterjedjen a restitúciós eljárás. Az apát szerint minden törvényi feltételnek megfeleltek, és a jogszabályokat betartva jártak el. A kérelmet azonban elutasították azzal az indokkal, hogy az érintett ingatlanok „kollektivizált területnek” minősülnek.

A döntés ellen a rend fellebbezést nyújtott be a Bihar Megyei Prefektúrához. A prefektus nem hozott érdemi határozatot, hanem az ügy teljes dokumentációját visszaküldte a nagyváradi polgármesteri hivatalhoz, azzal az utasítással, hogy az eljáró földosztó bizottság vizsgálja meg a kérelmet, és hatáskörében járjon el annak megoldása vagy – ha indokolt – elutasítása érdekében. Azóta azonban semmilyen döntés nem született, az eljárás megszakadt, és az ügy mindmáig rendezetlen maradt.

Fejes Anzelm úgy látja: az ügy vallási üldöztésként is értelmezhető. Többször használta a „kulturális genocídium” kifejezést, és a Transtelexnek úgy nyilatkozott: „néha már úgy érzem, én vagyok az európai palesztin.” Úgy véli, míg máshol védelmet kapnak az üldözött keresztények, a nagyváradi ügyet senki sem vállalja fel nyilvánosan. Tusványos kapcsán megjegyzi: „Lehet, hogy nem vagyok elég egzotikus?” – utalva arra, hogy egyedül Tőkés László állt ki nyilvánosan mellette.

Az apát szerint megalázó és abszurd, hogy a Szentszék által elismert rendfőnökként az önkormányzat egyszerű világi lakóként kezeli. Úgy érzi, ez vallási üldözés, ezért újabb beadványt készít az Emberi Jogok Európai Bíróságához, és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnál is panaszt tervez tenni, a vallási közösség és identitás elleni támadásként értékelve az ügyet.

Egy július végi bejegyzésében a CitizenGO petíció aláíróinak címezve megerősítette: „részletes, többoldalas jogi és kánonjogi érvelést” készített, amelyet „a nemzetközi bíróságok – köztük az Emberi Jogok Európai Bírósága és a Hágai Nemzetközi Bíróság – előtt fog benyújtani, mint a nagyváradi premontrei rendház-prelátusi központ elleni jogsértések dokumentált bizonyítékát.” Azt is hozzátette: „amit most teszünk, az nem csupán egy jogi küzdelem, hanem igazi tanúságtétel.”

Úgy fogalmazott, hogy számára ez nem pusztán a négy falról szól, hanem arról, van-e joguk ott lenni, emlékezni és közösséget építeni. Az apát szerint a közösség kéthetente a templomban tartott imádságai a túlélés, a hűség és a remény jelei egy olyan társadalmi közegben, ahol a vallási hivatás és a szakrális terek egyre inkább háttérbe szorulnak.

Böcskei László püspök is reagált az ügyre

A kilakoltatási ügy kipattanása után Fejes Anzelm nemcsak a nagyváradi önkormányzatot bírálta, hanem az egyházi vezetők felelősségét is számon kérte. Június 23-án az általa kezelt „Istoria Ordinului Premonstratens din Oradea” Facebook-oldalon, egy miseközvetítés alatti hozzászólásban tette közzé a megyés püspöknek, Böcskei Lászlónak írt kérdéssorát. Ebben a katolikus egyházi vezetés hallgatását és a szerzetesi elöljáróval szembeni erőszakos fellépést kifogásolta. Úgy fogalmazott, hogy ez szerinte nem egy szerzetesrend belső ügye, hanem a Katolikus Egyház testének nyílt sebe.

Az apát nyilvános megszólalása előtt néhány nappal, 2025. május 21-én a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye hivatalos állásfoglalást tett közzé. Ebben Böcskei László hangsúlyozta: mivel a szerzetesi közösségek vagyona felett a rendi elöljáróság rendelkezik, az apátság tulajdonjogi ügyei kívül esnek az ő egyházi joghatóságán. Elmondása szerint a premontreiek az államosított épületek visszaszerzésére saját jogi képviseletükkel indítottak eljárásokat, amelyekben a püspökség nem vett részt korábban sem. Ugyanakkor az önkormányzat eljárását „helytelennek” és „meggondolatlannak” nevezte, különösen annak fényében, hogy az apát nem magánszemély, hanem egy szerzetesi közösség vezetője.

A püspök válaszolt a Transtelex megkeresésére is: mint írta, az apátság használati és tulajdonviszonyaival kapcsolatos kérdésekhez továbbra sincs közvetlen rálátása, de a premontreiek autonómiáját tiszteletben tartva közvetítőként próbál fellépni. Elmondása szerint kétszer is írásban fordult Florin Birta polgármesterhez, kérve az eljárás felfüggesztését és a dokumentumok újraértékelését.

A püspök szerint a premontrei közösség jelenléte eddig nem képezte vita tárgyát, és az egyházmegye tudomása szerint az épületrészt a szerzetesek a kommunista rendszer óta folyamatosan használták. Úgy látja: a konfliktus abból fakad, hogy a pályázati dokumentációban figyelmen kívül hagyták ezt a tényt. Ezért is tartja sürgetőnek a közvetlen tárgyalásokat, amelyekre – mint írja – eddig nem került sor. A püspök szerint az önkormányzat tárgyalási hajlandóságot mutatott, de a megoldáshoz a premontrei rendi vezetők részvétele is szükséges lenne.

A válaszleveléből az is kiderül, hogy nemcsak helyi szinten lépett: tájékoztatta a Szentszék bukaresti képviseletét, felvette a kapcsolatot a római generális apáttal, és írt a vatikáni Megszentelt Élet Intézményeinek Kongregációjához is, támogatást kérve a rendezéshez. Véleménye szerint az ügy túlnőtt a váradi kontextuson, ezért egyházi szinten is szükség van a rend vezetésének megerősített jelenlétére.

A levél zárásában Böcskei László a történelmi igazságtétel mellett a retorikai fegyelemre is figyelmeztet. Elismeri a rend szolgálatát, és hangsúlyozza: az egyházmegye minden tőle telhető segítséget megad, de a megoldáshoz bölcs, tárgyalásos rendezésre van szükség, nemcsak az épületek, hanem a közösség jövője érdekében is.

Hallgatás, keretezés, kampány: hogyan (nem) reagált a magyar politikai elit

A májusi levelek és a júniusi tiltakozó akciók után a kilakoltatási ügy lassan átcsúszott a pártpolitikai csatározások és a nyilvános állásfoglalások világába. Fejes Anzelm a Facebookon egyre gyakrabban nemcsak a román hatóságokat, hanem a magyar közélet szereplőit is célba vette, főleg azokat, akik szerinte hallgatásukkal asszisztálnak ahhoz, hogy az ügy súlyát elkenjék. Július közepén például nyíltan nekik szegezte a kérdést: miért maradnak csöndben, amikor templomok zárnak be, szerzeteseket távolítanak el, és a romániai magyar katolikus egyház jövője forog kockán. Máskor csak annyit jegyzett meg: köszöni azoknak, akik kiálltak mellette, a többiek hallgatása szerinte önmagáért beszél.

Bejegyzései alapján az apát többször is utalt arra, hogy nem kapott nyilvános támogatást sem az RMDSZ országos vezetésétől, sem a magyar kormány hivatalos szereplőitől. Bár a rend helyzete nemzeti jelentőségű egyházi kérdésként is értelmezhető, a magyar külügy részéről sem érkezett nyilvános állásfoglalás. Az apát ironikusan vagy keserűen reflektált a magyarországi és erdélyi magyar politikai szereplők hallgatására, de konkrét politikai vádakat nem fogalmazott meg.

A helyzetet némileg árnyalja, hogy információink szerint az RMDSZ egyes háttéregyeztetéseken részt vett, és próbált közvetíteni az apát és a városvezetés között, és állítólag az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is rajta van az ügyön. Ezekről azonban sem közlemény, sem hivatalos megerősítés nem jelent meg. A konfliktus így a közösségi médiában kezdett önálló életre kelni, ahol az apát hívei nyílt levelekkel, imaláncokkal és tiltakozó akciókkal tematizálta a történteket.

Alig kerestük meg, Csoma Botond, az RMDSZ országos szóvivője máris lerázott, és továbbpasszolta az ügyet: „Szabó Ödön kollégámat keresd ez ügyben.” Szabó, aki parlamenti képviselő és a Bihar megyei szervezet ügyvezető elnöke, már nem válaszolt érdemben a Transtelex kérdéseire, de hosszabban kifejtette, hogy az ügyet kiemelten fontosnak tartja, minden érintett féllel egyeztetett, viszont részletekbe nem kíván bocsátkozni – szerinte „a közösség szempontjából akkor érdemes beszélni róla, amikor az a leghasznosabb”. Hozzátette: talán Zatykó Gyulát, az EMSZ alelnökét és a polgármester tanácsadóját kellene megkérdezni, volt-e szerepe a kilakoltatás javaslatában.

Hasonlóan nem reagált megkeresésünkre az RMDSZ fejlesztési minisztere, Cseke Attila sem, pedig ő az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetője.

Így tett az EMSZ és annak nagyváradi vezetői is: Csomortányi István és Zatykó Gyula alelnökök közül Csomortányi ugyan legalább messenger-üzenetben visszajelzett, hogy megkapták a levelünket, de később már ő sem válaszolt, nem is írt vissza.

Az RMDSZ-es Demeter András által vezetett Kulturális Minisztérium viszont válaszolt, és egyértelműen elhárította a felelősséget: közlésük szerint az ingatlan nem az ő kezelésükben van, hanem a nagyváradi önkormányzat tulajdonában. Azt is határozottan állítják, hogy semmilyen szerepük nem volt a kilakoltatási eljárásban, nem kezdeményezték azt, és nem is érkezett hozzájuk semmilyen kérés a premontrei rend részéről. A minisztérium tehát kiszállt az ügyből – hivatalosan nem tartják magukat érintett félnek.

Tusványoson a magyar és erdélyi politikai elitből egyedül Tőkés László állt ki nyilvánosan az apát mellett. Orbán Viktor ugyanazon a színpadon beszélt, de egy szóval sem említette a premontreiek ügyét – amit az apát egyébként nem sérelmezett. Tőkés rálátása nem véletlen: a premontreieket segítő Kincses Előd ügyvéd korábban őt is védte a rendszerváltás idején. Az viszont beszédes, hogy miközben sok politikus formálisan nem érintett az ügyben, a nyilvános állásfoglalás mégis politikai üzenetet hordozna, és ebből a gesztusból a legtöbben inkább kimaradtak.

A nyilvánosság próbája: a magyar és román sajtó reakciói

A magyar kormány hivatalos diplomáciai csatornáin keresztül eddig nem érkezett nyilvános támogatás az apátság irányába. A hallgatást azonban a kormányhoz közel álló médiatér igyekszik ellensúlyozni: a történetet nem jogi vagy restitúciós kérdésként, hanem identitás- és vallásszabadság elleni támadásként keretezik. A cél – úgy tűnik – nemcsak az apát melletti kiállás, hanem a román állam jogállamiságának hiteltelenítése is, amely illeszkedik a magyar kormány külföldi dezinformációs gyakorlatába.

A Magyar Nemzet cikke a „meghurcolt szerzetes” mítoszát építi, miközben semmilyen jogi részletet nem közöl. A Mandiner írása keresztényüldözésként mutatja be a kilakoltatást, a konkrét dokumentumokra azonban itt sem tér ki. A Magyar Összetartozás Intézete által publikált elemzés pedig szintén trianoni revíziós logikával értelmezi a történetet, azt állítva: „a baloldali városvezetés el akarja tüntetni a történelmi magyar jelenlétet”.

A kormányközeli CitizenGO kampányigazgatója, Teleki Béla személyesen adta át az apátnak a szervezet 16 000 aláírásos petícióját, amit a Facebook-oldalukon is dokumentáltak. A CitizenGO narratívájában az ügy üldöztetésként jelenik meg: „adminisztratív zaklatásról”, „kiszúrt gumikról” és „betörésekről” írnak, célként nevezve meg, hogy az apátot „illegális lakóként” akarják bíróság elé állítani.

Az apátot támogató közeg részeként tűnt fel Szalma György, a Magyar Demokrata újságírója is, aki szintén személyesen lement Nagyváradra. Mint írta: „A nagyváradi vezetés a magyar katolikusok vagyonára vetett szemet. A premontrei apát, Fejes Rudolf Anzelm szerencsére kész harcolni az ezeréves örökségünkért és a rend megmaradásáért.” Szalma korábban az Origónál dolgozott, és akkor került a szélesebb közvélemény elé, amikor a Pesti TV adásába horogkeresztes karkötőben ült be. Az ilyen figurák felbukkanása óhatatlanul rontja az ügy hitelességét, főleg ha a nemzetközi közvélemény felé is ők viszik az üzenetet.

Ez azért sem mellékes, mert az apátból lassan jelkép lett: aki mellé áll, az a keresztény értékek és a magyar identitás őrzőjeként mutatkozhat, aki nem, az meg könnyen megkapja, hogy a „globális, istentelen elit” oldalán áll. Ez a keretezés viszont politikai színezetet ad az egésznek, miközben a lényeg – hogy mi a helyzet az ingatlan tulajdonjogával, miért maradt el a visszaszolgáltatás, és voltak-e állami túlkapások – háttérbe szorul.

A román sajtóban is komoly vitákat váltott ki a premontreiek ügye. Az egyik legtöbbet idézett, de sokat vitatott tényfeltáró anyag Cornel Ivanciuc nevéhez fűződik, aki a Departamentul de Investigații portálon írta meg: a premontrei vagyonok visszaszolgáltatását nemcsak politikai ellenállás, hanem titkosszolgálati érdekek is hátráltatták. Ivanciuc szerint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) aktív befolyásolója volt a folyamatnak, különösen a Félixfürdői ingatlanok esetében – szerinte ezek visszaszolgáltatását a SRI tudatosan akadályozta.

A szerző úgy látja, hogy a nagyváradi önkormányzat, élén Ilie Bolojan akkori polgármesterrel (a jelenlegi miniszterelnökkel), több döntésében igazodott a SRI szándékaihoz, és a városvezetés lépései összhangban voltak a titkosszolgálati érdekekkel. Hangsúlyozza: a visszaszolgáltatási ügyek nem függetlenek a mai hatalmi viszonyoktól sem, mivel Bolojan politikai pályája és a SRI befolyása szerinte továbbra is szorosan összefonódhatnak.

Más román orgánumok ezzel szemben átvették az önkormányzat álláspontját. A Flux24 például „új Tőkés-ügyként” emlegeti a történteket, míg az evz.ro arról ír, hogy a prépostság lakóit már a harangszó is terrorizálja. Az Oradea.ro önkormányzati portál az iskola felújítását hangsúlyozza, teljes mértékben az önkormányzat kommunikációját közvetítve.

Az apát saját kommunikációja – főleg a két Facebook-oldalán – mára a sajtó egyik fő forrása lett. Itt teszi közzé a jogi papírokat, régi iratokat és a saját megjegyzéseit is. Ezeket viszont könnyen felkapják a politikai szereplők, és onnantól már nem a bírósági ügy részleteiről szól a történet, hanem arról, ki tudja a saját oldalán jobban használni.

A román állam szerepe – hatóságok, bíróságok, restitúciós akadályok

Fejes Anzelm és a premontreiek szerint a kilakoltatásuk nem egy elszigetelt ügy, hanem ugyanabba a mintába illik, ahogy a román állam évtizedek óta kezeli az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat. Papíron sok templomot, iskolát, parókiát visszaadtak már a katolikus, református vagy evangélikus közösségeknek, a gyakorlatban viszont ezek az eljárások évekig elhúzódnak, vagy formai kifogásokkal egyszerűen elkaszálják őket.

A premontreiek számára különösen nagy pofon volt, amikor 2022-ben az Országos Visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) elutasította a kolostoruk visszaadását. Ők azt mondják: minden történelmi és jogi érv mellettük szólt. Bírósághoz fordultak, az ügy még mindig fut. A döntést nemcsak ők tartják abszurdnak – több civil szervezet és történész is bírálta, mondván: az állam olyan jogi kiskapukkal utasította el a kérelmet, amelyek figyelmen kívül hagyják, hogy a szerzetesrendek sajátos jogállású közösségek, ahol a vagyon közös és elidegeníthetetlen. És persze sokan úgy látják, a valódi ok inkább politikai vagy gazdasági, főleg mivel az épület a belváros egyik legértékesebb részén áll.

2025 nyarán az apát már Strasbourgig vitte az ügyet. Kérte, hogy a bíróság ideiglenesen tiltsa meg a kilakoltatást, de ezt nem fogadták be. Annyit viszont igen, hogy rendes eljárásban tárgyalják – a keresetet hivatalosan be is adták.

Közben a bírósági csatározások más részei lezárultak: a templom az államé, de a premontreiek használhatják. A kolostor és az iskolaépület viszont vitás. A rend szerint az egész együttes az övék volt még az államosítás előtt, ezért vissza kellene adni. A város és az ANRP szerint viszont vagy csak részekről lehet szó, vagy az egész követelés alaptalan.

A román állam ebben a történetben egyszerre játékos és bíró is: az ANRP dönt a kérelmekről, a városnak gazdasági érdekei fűződnek az épülethez, a bíróság pedig sokszor formai hibákra hivatkozva dobja vissza az ügyeket. A premontreiek úgy érzik, ez nem csak jogi huzavona – ha veszítenek, az nemcsak az ingatlant, hanem egy működő szerzetesi közösség jelenlétét is eltüntetheti a város szívéből.

Mire támaszkodik az apát? Történeti és jogi dokumentumok az egyházi státusz igazolására

Amikor elindult a kilakoltatási eljárás, Fejes Anzelm nem csak szóban tiltakozott: feltette a netre az összes szerinte fontos papírt, ami bizonyíthatja, hogy a premontrei rendnek történelmi jogfolytonossága van, és jogosan használja a most vitatott épületet. A városháza hivatalos verziója szerint ő csak „jogcím nélküli lakó”, az apát viszont három fő érvre építi a védekezését.

Az első érve a történeti tulajdonjog. Az apát közzétett egy 1948. szeptember 25-i levelet, amelyet a román Vallásügyi Minisztérium írt alá. Ebben az áll, hogy a Szentszékkel kötött konkordátum felmondása „nem módosítja a Premontrei Rend mint tulajdonos és bérlő közötti jogi viszonyokat”. Magyarán: az állam akkor is elismerte, hogy a rend a kolostor tulajdonosa volt az államosítás idején.

Ezt erősíti egy 1949. május 11-i jelentés a bihari tanfelügyelőségtől, amely részletesen leírja, hogy a szerzeteseket ugyan szétszórták különböző helyekre, de a Ciorogariu utcai kolostor egy részét továbbra is ők használták. Sőt, van egy 1949. március 2-i bérleti szerződés másolat is: ebben nem a rend bérel az államtól, hanem fordítva, az állami iskola bérel helyiségeket a premontreiektől. Ez teljesen szembe megy a városháza mostani állításával, hogy sosem volt bérleti viszony, és a rend jogalap nélkül van ott.

A második fő érve az egyházi és kánonjogi státusz. A Váradhegyfoki Premontrei Prépostságot Róma hivatalosan is elismert szerzetesi közösségként tartja számon. A rend vezetője, Jos Wouters május végén kiadott nyilatkozatában világosan leírta: a Ciorogariu utca 16. szám alatti épület az apátság székhelye, és a prépostnak ott kell élnie, mert ő a közösség jogi képviselője.

Ez homlokegyenest ütközik a városháza álláspontjával, amely az apátot egyszerű magánszemélyként kezeli, és nem fogadja el sem a hivatalos lakcímbejegyzését, sem az egyházi státuszát. Fejes Anzelm válaszul feltette a Facebookra a személyi igazolványát is, amin feketén-fehéren ott van a cím: Str. Episcop Roman Ciorogariu 16.

A harmadik érv a kilakoltatási eljárás maga. A városháza 2025 májusában indította, azzal, hogy az Eminescu Főgimnázium teljes felújítására 20 millió eurós uniós pénzt nyertek, és ehhez „tiszta jogi helyzet” kell. A felszólításban viszont egy szó sincs az apát egyházi szerepéről, a rend több évtizedes jelenlétéről vagy a vitatott tulajdonjogról. A levelet ráadásul nem is személyesen adták át, hanem a gimnázium kapujára tűzték ki.

Az apát által bemutatott iratok szerint a rend az államosítás óta folyamatosan jelen volt az épületben – hol bérleti szerződéssel, hol lakcímbejegyzéssel, hol intézményi használattal. Szerinte ez a jogfolytonosság önmagában elég ok arra, hogy a kilakoltatást ne csak jogilag, hanem erkölcsileg is megkérdőjelezzék.

A dokumentumok közt ott van például egy 1941-es telekkönyvi bejegyzés, amely a teljes épületegyüttest – templom, rendház, udvar, iskola – a premontrei rendre írja. Egy 2003-as és egy 2023-as visszaszolgáltatási kérelem, amelyekre érdemi választ nem kaptak. És a kilakoltatási végzés, amit az apát szerint nem a tényleges tulajdoni helyzetre, hanem arra alapoztak, hogy nincs bérleti szerződés.

Fejes Anzelm szerint porhintés az, hogy az ügy a felújításról szól, itt arra megy ki minden, hogy megszüntessék a prépostságot és elvegyék a jogi személyiségét. A rend generális apátja is kiállt mellette, de az apát állítja: a román hatóságok ezt figyelmen kívül hagyják. Most újabb beadványt készít Strasbourgba, és azt mondja, ha kell, Hágáig is elmegy – szerinte ugyanis ez az eljárás már vallási üldözésnek is beillik.

Mi jöhet még?

Az ügynek több kimenetele is lehet – gyors, sima megoldás egyikben sincs.

Az egyik forgatókönyv, hogy a bíróság a városnak ad igazat, és kimondja: az apátnak mennie kell. Ebben az esetben az önkormányzat végrehajtást kérhet, ami akár a rendházból való fizikai kiköltöztetéséig is elmehet. Ez nemcsak a helyi közösségnek lenne sokk, hanem jó eséllyel nemzetközi botrányt is kavar.

A másik lehetőség, hogy a felek peren kívül egyeznek meg. Ehhez az önkormányzatnak, a rendnek és az egyházi vagy diplomáciai közvetítőknek közös nevezőre kellene jutniuk – ami most, a kölcsönös bizalmatlanság mellett, nem tűnik egyszerűnek.

A harmadik út egy politikai döntés lehetne: például a román vagy a magyar állam lépne közbe, kormányközi tárgyalással vagy egyházi csatornákon keresztül. Ehhez viszont valódi politikai akarat kellene, ami eddig legfeljebb nyomokban látszott.