Megvannak a kivitelezők a Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi út fennmaradó két szakaszára is

A közbeszerzési eljárás eredménye szerint egy török-román konzorcium építheti meg a Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi út második, egy másik török vállalat pedig a harmadik szakaszát.

A török Onur és a román Straco Holding alkotta konzorcium építheti meg a Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi út második, 39,7 kilométeres szakaszát, jelentette be hétfőn Facebook-oldalán Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezetője. Múlt héten azt is közölte, hogy a harmadik, 47 kilométeres szakasz kivitelezését a török Nurol nyerte el. Igaz, erre a szakaszra decemberben már hirdettek kivitelezőt, de a döntést megtámadták.

A Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi út hossza 120,47 km és három szakaszra osztották az építését:

  • Az első szakasz 33,7 kilométer hosszú és hozzá tartozik az 5,3 kilométeres Nagyszalontáig vezető bekötőút is. Erre májusban írták alá a kivitelezési szerződést, a munkálatok befejezésének határideje két év.
  • A második szakasz 39,7 kilométer hosszú és tartalmazza a román-magyar határhoz vezető, 10 kilométeres bekötőutat is.
  • A harmadik szakasz 47,07 kilométer hosszú és tartalmazza az Arad nyugati részén kialakított ipari parkhoz vezető bekötőutat is.

A második és harmadik szakaszra még nem járt le a fellebbezési határidő, de amennyiben aláírják a szerződéseket, mindkettőnek két éven belül kellene elkészülnie.

A gyorsforgalmi utat az európai uniós és kormányzati forrásokat is tartalmazó 2021-2027-es Szállítási Programból finanszírozzák, az első szakasz 2,32 milliárd lejbe, a második 2,76 milliárd lejbe, a harmadik pedig 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.

A Telex korábban arról írt, hogy ezen a gyorsforgalmi úton – Románián keresztül ugyan, de – lenne közvetlen autópálya-kapcsolat Debrecen és Szeged között, és gyorsabban lenne Románián keresztül eljutni az egyik városból a másikba, mint közúton vagy vasúttal menni Magyarországon.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!