Hét óra alatt sikerült eloltani az egyik kudzsíri fegyverraktárban keletkezett tüzet

Tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban. A tüzet robotok segítségével lokalizálták és oltották el a katasztrófavédelmi erők egy hét órán át tartó bevetés során – írja az Agerpres. A tűznek nincs emberi áldozata, mivel a tűz kitörésekor nem tartózkodtak munkások a fegyvergyárban (UM Cugir).

Alex Crișan, a Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője szombat reggel közölte, reggel 8 óra körül sikerült eloltani a tüzet, de még zajlik a kárfelszámolás.

A tűzoltókat éjjel 1 körül riasztották, hogy a fegyvergyár egyik lőszercsarnokában tűz ütött ki. A nagy erővel kiszálló katasztrófavédelmi erők azonban nem hatolhattak be az épületbe, mert bentről robbanások hallatszottak, és meg kellett várniuk a Maros és Brassó megyei ISU-tól küldött tűzoltórobotok megérkezését.

Az ISU beszámolója szerint a tűzoltórobotok éjjel 3 órára érkeztek meg, és hajnali 5 órára sikerült visszaszorítani a lángokat, és további 3 órát vett igénybe, amíg a tüzet teljesen kioltották.

A bevetésben a Fehér megyei tűzoltók mellett Hunyad, Maros és Brassó megyei katasztrófavédelmi erők is részt vettek. A hatóságok RO-ALERT riasztást is küldtek a lakosságnak, amelyben figyelmeztették az embereket, hogy robbanás okozta ipari baleset történt a kudzsiri fegyvergyárban, amely nyomán veszélyes anyagok szabadulhatnak fel, és a környék elkerülését javasolták.

Radu Miruţă gazdasági miniszter az esettel kapcsolatban azt írt, az a tény, hogy a katasztrófát sikerült elkerülni, nem csökkenti az aggodalmat azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán hogyan jutottak oda, tűz üssön ki.

„Szerencsére nem történt áldozat, és a kár az első becslések szerint minimális. Most a vizsgálat eredményeire várunk, amelyek megmutatják a tűz pontos okát, és ennek függvényében tudunk cselekedni. Az a tény, hogy a katasztrófát sikerült elkerülni, nem csökkenti az aggodalmamat azzal kapcsolatban, hogy pontosan hogyan is jutottunk ide” – fogalmazott Miruţă.

A kudzsiri fegyvergyár, eredetileg vas- és acélgyárként, 1799-ben jött létre az Osztrák-Magyar Monarchia idején. 2004-ben a vállalatot két részre osztották fel, így lett az a jelenleg is működő UM Cugir és a Fabrica de Arme. Az előbbi raktárában volt tűz. A gyár képviselői szerint a csarnokban lőszereket raktároztak.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!