Nicușor Dan teljesen aberránsnak nevezte a bírák és ügyészek jelenlegi nyugdíjazási rendszerét
„Teljesen aberránsnak” nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél, írta az Agerpres.
A Cotroceni-palotában tartott szerdai sajtótájékoztatóján az elnök elmondta, eddig 76 nyugdíjazási kérelmet kapott bírák és ügyészek részéről. Közülük ketten visszavonták a kérelmüket, ketten pedig azt mondták, hogy nem vonulnának nyugdíjba, „ha nem lenne ez az információáradat”. Utóbbiakkal készen áll tárgyalni – jelentette ki az államfő.
Nicușor Dan azt is elmondta, hogy a nyugdíjazási kérelmek áttekintése lezárult, az ezekkel kapcsolatos elnöki rendeleteket pénteken teszik közzé. „Akik esetleg meggondolták magukat, írhatnak nekem péntekig” – tette hozzá.
Az elnök szerint a jelenleg hatályos törvény a rendszerből való kilépésre ösztönzi a bírákat és ügyészeket. „Veszített a minőségéből az igazságszolgáltatás, mert a tapasztalatot semmi sem pótolhatja” – fogalmazott.
Az államfő ugyanakkor tiszteletét fejezte ki azoknak a bíráknak és ügyészeknek, akik a rendszerből való kilépésre ösztönző körülmények ellenére is folytatják a munkát.
Korábban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) az igazságszolgáltatás működésének „példa nélküli akadályozásával” vádolta Nicușor Dant, amiért nem írta még alá több tucat bíró nyugdíjazási vagy kinevezési kérelmét. Az államfő cserébe most azt kérdezte a CSM-től, hogy mi ez a kavarodás?
Dan szerint ugyanis a nyugdíjazási kérelmek többsége nem tünteti fel a nyugdíjazás pontos időpontját, pedig van egy olyan szabály, hogy a bíráknak 90 nappal korábban értesítenie kell a bíróságot a nyugdíjba vonulási szándékukról, hogy ezalatt ne osszák be őket újabb ügyekhez, hanem befejezhessék a korábbi határozatok szerkesztését.
Az államfő hozzátette, kérni fogja a kormányt, hogy módosítsa azt a szerinte helytelen előírást, hogy a nyugalmazott bírák és ügyészek három év leteltével visszatérhetnek a munkaerőpiacra, és a fizetésük mellett megkapják a nyugdíjuk 15 százalékát is. Dan javaslata ehelyett az, hogy öt év leteltével térhessenek vissza, és csak a fizetésüket kapják meg.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom