Ilie Bolojan felére csökkentené a munkanélküli segély folyósításának időtartamát
Egy évről hat hónapra csökkentené a miniszterelnök a maximális időtartamot, ameddig a munkanélküli segély igényelhető. Ilie Bolojan a G4Mediának adott, kedden közzétett interjúban beszélt erről.
A munkanélküli segély a különnyugdíjak kapcsán került szóba. Bolojan arról beszélt, hogy őszre minden jelenleg különnyugdíjas kategóriát érintő tervezetet dolgozna ki a kormány, mert ha a korkedvezményes nyugdíjakon nem változtatnak, a következő tíz évben annyian mennek majd nyugdíjba, hogy az már nem lesz fenntartható. A miniszterelnök szerint mindenképp növelni kell az aktív munkavállalók számát és ennek érdekében a munkanélküli segélyhez is hozzá lehetne nyúlni.
„Ebben a helyzetben minden kormánynak ösztönöznie kell a munkaerőpiacon jelenlévők számának növelését egy intézkedéscsomaggal, amely korlátozza a nyugdíjba vonulás lehetőségét, a valamiféle jövedelemre feljogosító különböző igazolások nagyon könnyű megszerzésének lehetőségét vagy például a munkanélküli segély folyósítását a jelenlegi egy évről esetleg hat hónapra” – mondta Bolojan.
A riporter kérdésére Bolojan a betegnyugdíjak kérdését is érintette. A miniszterelnök szerint Romániában 966 ezren részesülnek betegnyugdíjban és egy részük biztosan „megérdőjelezhető módon” szerezte meg ezt a jogosultságot. Szerinte ez bizonyos településeken vagy régiókban látszik a statisztikai adatokból.
„Nem csak korlátozni kell az igazolások könnyű megszerzését, hanem oda kell figyelni azokra is, akik ezeket a helyzeteket előidézik. Tehát fordítsuk meg a cselekvés fókuszát és lépjünk fel azok ellen, akik szabálytalanul adják ki az igazolásokat” – fogalmazott a miniszterelnök.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás