Háromra nőtt a Suceava megyei áradások halálos áldozatainak száma
Háromra nőtt a vasárnap esti felhőszakadások nyomán a Suceava megyei Broșteni térségében történt áradások halálos áldozatainak száma – közölte hétfő délután a katasztrófavédelem.
A Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség hétfő reggel közölte, hogy egy 66 éves férfi holttestét fedezték fel a Neagra folyó medrében. Délután már arról adtak ki tájékoztatást, hogy holtan találtak rá egy 85 év körüli nőre a hatóságok az előző napi felhőszakadások nyomán megáradt Beszterce folyó medrében.
A katasztrófavédelem azt írta, hogy a holttestet a belügyminisztérium légi főfelügyelőségének helikopterével végzett légi megfigyelés során találták meg. A katonai tűzoltók csak buldózer segítségével tudtak bejutni az érintett területre, kihozták a holttestet és átadták az illetékes hatóságoknak.
Nem sokkal később pedig már egy harmadik áldozatról érkezett hír. Az Agerpres tájékoztatása szerint a harmadik áldozat egy 83 éves nő, akinek a holttestét Neagra településen találták meg.
A Suceava megyei prefektúra is megerősítette legfrissebb tájékoztatásában, hogy háromra nőtt a halálos áldozatok száma. Azt írják, hogy az egyik nő 89 éves, akit korábban eltűntként tartottak nyilván. Azt is hozzáteszik, hogy jelenleg más eltűnt személyről nem tudnak a hatóságok.
Az összegzésük szerint mintegy 2500 személyt érintettek az áradások, sokakat a hatóságoknak kellett evakuálni. 95 személyt a belügyminisztérium helikoptereivel menekítettek ki az áradás sújtotta, elzárt területekről, míg 80 személy szárazföldi egységek evakuáltak, köztük a Suceava megyei katasztrófavédelem, a csendőrség, a rendőrség, a hegyimentők vagy a helyi csapatok összehangolt akciójával.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás