Antal Árpád szerint jót tett az RMDSZ-nek Orbán Viktor tihanyi beszéde – tusványosi interjú

Antal Árpád szerint jót tett az RMDSZ-nek Orbán Viktor tihanyi beszéde – tusványosi interjú
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az Aktív Székelyföld sátrában tartott beszélgetésen Tusványoson – Fotó: Bicsak Gergő / MasterStudio

148

Nem hiányolta Orbán Viktor tusványosi beszédéből Antal Árpád az erdélyi magyarok jelentős részét mellbevágó tihanyi nyilatkozat említését, mert szerinte azóta „a dolgok a helyükre kerültek” a magyar kormányfő és az RMDSZ között. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint még jót is tettek a történtek az RMDSZ-nek, mert a szervezetnek így alkalma volt megmutatni, hogy a saját útját járja, a döntéseiket nem Orbán Viktor diktálja. A politikus a Tusványoson adott interjúban arról is beszélt a Transtelexnek, hogy az RMDSZ és a Fidesz viszonyának tíz évvel ezelőtti rendezésére „az erdélyi magyarok belső nyugalmának” megteremtéséhez volt szükség.

Tusványos utánra időzítettük ezt az interjút azért, hogy reagálhasson Orbán Viktor beszédére is. Erdélyi magyar vonatkozásban pedig nem az volt az érdekes, hogy mit mondott, hanem az, hogy mit nem mondott a magyar kormányfő: egy szóval sem említette a több ezres székelyföldi közönsége előtt a George Simiont méltató tihanyi nyilatkozatát. Önben ez nem okozott csalódást?

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tusványosi panelbeszélgetésén elég kimerítő választ kaphatott a közönség a tihanyi nyilatkozatról, és a dolgok a helyükre kerültek. Szerintem nem is lett volna annak értelme, hogy Orbán Viktor visszatérjen rá.

Ezt azért is kérdem, az RMDSZ politikusai közül elsőként reagált Facebookon Orbán Viktor tihanyi nyilatkozatára azzal a bejegyzéssel, hogy „Simion sem nem keresztény, sem nem szuverenista. Ő egyszerűen magyargyűlölő”. Ezt az üzenetet átvette később számos más RMDSZ-politikus, köztük Kelemen Hunor is. Egyeztetett a szövetségi elnökkel, mielőtt közzétette ezt a bejegyzést, tekintettel arra, hogy a tartalma egyértelmű konfrontálódást jelentett Orbánnal?

Rossz hírem van azok számára, akik úgy gondolják, hogy ez a bejegyzésem egy fajta lázadás volt. Naponta egyeztetek Kelemen Hunorral, mi egy csapat vagyunk, egy irányba húzzuk a szekeret, van egy nagyon jó munkamegosztás köztünk.

Ezek szerint erről a bejegyzésről is egyeztetett?

Nem csak erről a bejegyzésről egyeztetettem, hanem annak idején, az Orbán Viktor tihanyi beszédét megelőzően azokról a Budapestről érkező jelzésekről is, amelyek a tihanyi beszéd előzményének tekinthetők. Azokban a napokban a Fideszhez vagy a kormányhoz közel álló sajtóorgánumokban megjelent írások finoman már jelezték azt, hogy a magyar politikai vezetésnek egy része nagyon komolyan számol George Simion elnökválasztási győzelmével.

A tihanyi nyilatkozat abból szempontból mindenképp meglepetés volt, hogy a Fidesz korábban elutasított bármilyen együttműködést az AUR-ral. Ugyanakkor nehezen hihető, hogy Orbán Viktor ne lett volna tisztában az RMDSZ álláspontjával és érdekeivel a második választási forduló előtt. Így a történtek nehezen értelmezhetők másként, minthogy Orbán Viktor személyes nemzetközi politikai ambíciói – a „patrióta” erők összefogása Brüsszel bevételére – felülírták az erdélyi magyarok érdekeit. Ön szerint hogyan történhetett meg, hogy a magyar kormányfő egy kritikus időszakba cserbenhagyta a stratégiai szövetségesnek tekintett RMDSZ-t?

Orbán Viktor tihanyi nyilatkozatát sokféleképpen lehet értelmezni. Kelemen Hunor értelmezése az, hogy a miniszterelnök tévedett, hibásan mérte fel a helyzetet. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig azzal magyarázta ezt a nyilatkozatot, hogy Orbán Viktor az erdélyi magyar közösség védelme érdekében hagyott egy kiskaput a párbeszédre George Simionnal, ha mégis ő nyerné meg a választásokat. Kelemen Hunor és az RMDSZ más politikusai nyilvánosan is elmondták, hogy a miniszterelnök nyilatkozata zavart okozott az erdélyi magyarok körében, akiknek a nagyon nagy többsége minden reggel úgy ébred fel, hogy neki Orbán Viktor jót akar. Akik a tihanyi nyilatkozatot egyfajta Simion melletti kiállásként értelmezték, azok nem igazán tudták hová tenni a miniszterelnök szavait. Mert pontosan tudták azt, hogy ebben a kérdésben az RMDSZ-re kell hallgatni. Azért az erdélyi magyarok nagy többségét szerintem semmilyen körülmények között nem lehet rávenni arra, hogy egy Simiont támogasson. De úgy gondolom, hogy 24 órán belül a dolgok valóban a helyükre kerültek. Nem azt mondom, hogy a témát zárjuk le, vissza lehet rá térni rá, de nem látom ennek különösebb értelmét.

Informális beszélgetéseken mivel magyarázta Orbán Viktor az RMDSZ vezetőinek a tihanyi nyilatkozatát?

Én nem beszéltem Orbán Viktorról erről személyesen. Kelemen Hunor beszélt, és erről ő nyilatkozhat a sajtónak. Annyit tudok elmondani, hogy azokban a napokban jómagam is nagyon sokat beszélgettem vezető magyarországi politikusokkal, és én mindenkinek azt mondtam, hogy a romániai elnökválasztás nem egy lefutott meccs. Mert ők valóban úgy gondolták, hogy Nicușor Dan nem rendelkezik azokkal a tartalékokkal, hogy meg lehessen fordítani az első fordulós eredményt. Utólag egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez egy téves helyzetfelismerés volt.

Semjén Zsolttal beszélt? Mert ezen a héten Tusványoson a magyar miniszterelnök-helyettes külön köszönetet mondott Antal Árpádnak, amiért értesítette őt arról, hogy mit mondott Orbán Viktor Tihanyban.

Köztünk van egy élő kapcsolat, időnként megvitatunk dolgokat. Erről nyilván nem beszéltem volna soha, de Semjén Zsolt valamiért fontosnak tartotta azt, hogy ezt így ekkora nyilvánosság előtt kijelentse. Azon a héten valóban többször beszéltem vele, és többször jeleztem azt, hogy mi nem vesszük jó néven, ami elindult Budapesten, akár a kormányközeli sajtóban, akár máshol a romániai elnökválasztással kapcsolatban. Elmondtam neki, hogy nekünk ez nem kedvez, mi ezt nem támogatjuk. És nyilván a tihanyi nyilatkozat után az első dolgom az volt, hogy felhívjam Semjén Zsoltot és elmondjam neki: ez számunkra teljesen elfogadhatatlan, teljesen érthetetlen.

A Tamási Áron – Székelyföldi Agro-Kultúra Sátrában a székelyföldi városok jövőjéről beszélget Antal Árpád több polgármester kollégájával – Fotó: Bicsak Gergő / MasterStudio
A Tamási Áron – Székelyföldi Agro-Kultúra Sátrában a székelyföldi városok jövőjéről beszélget Antal Árpád több polgármester kollégájával – Fotó: Bicsak Gergő / MasterStudio

Tehát már a tihanyi nyilatkozat előtt jelezték Orbán Viktor környezetének, hogy tévesen értelmezik a romániai helyzetet. Ezek szerint a magyar kormányfőhöz nem jutott el az RMDSZ álláspontja erről?

Azt tudom újra elmondani, hogy két olvasata van ennek a történetnek: az egyik az, hogy Orbán Viktor hibázott, a másik az, hogy egy nagyon tudatos és tulajdonképpen egyfajta kármentést szolgáló lépés volt a részéről a tihanyi nyilatkozat. Én mindig próbálom a másik helyébe tenni magam. Elgondolkoztam, hogy mit tennék, ha én lennék Magyarország miniszterelnöke, és jót akarok az erdélyi magyaroknak. Tegyük fel, hogy az én információim, az én tudásom alapján az az X jelölt fog nyerni, aki nem jó az erdélyi magyaroknak. Ebben a helyzetben mi a helyes lépés? Az, hogy ellenségesen viszonyulok X jelölthöz, vagy az, hogyha ő nyer, akkor azt tudjam mondani, hogy helló, itt vagyok, ne bántsd a magyarokat. Semjén Zsolt arról beszélt, hogy erről szólt ez a történet.

Azt a tanulságot szerintem mindenkinek le kell vonni ebből a történetből, hogy mi azért a budapesti politikusoknál sokkal jobban látjuk azt, hogy miként működik ez az ország. Mi tudtuk azt, hogy a romániai elnökválasztás az első forduló után nem volt még lejátszva. Az első forduló előtti kampányban azt mondtuk, hogy Crin Antonescu könnyebben le tudná győzni George Simiont a második fordulóban, mert minden adatunk ezt támasztotta alá. Az első forduló éjszakáján viszont én magam is elmondtam, hogy minden követ meg fogunk mozgatni Nicușor Dan győzelméért. És azt is pontosan tudtuk, hogy ezt akkor tudjuk elérni, hogyha elmegy szavazni legalább másfél millió ember, aki az első fordulóban nem szavazott. Tudtuk, hogy létezik az a másfél millió ember.

Kelemen Hunor szintén Tusványoson arról beszélt: Orbán Viktor érzékelte, hogy a tihanyi nyilatkozat kiverte a biztosítékot, telefonon egyeztettek, és „az ügyet 24 óra alatt lezárták”. Csakhogy ez a történet korántsem zárul le 24 óra alatt. Hiszen George Simion megköszönte Orbán Viktor szavait, és a tihanyi nyilatkozat utáni napokban magyar nyelvű szórólapokkal kampányolt, amelyeken a sajátja mellett a magyar miniszterelnök fotója is szerepelt. Orbán Viktor hallgatott, nem tiltakozott az AUR eljárása ellen. Ha Kelemen Hunornak valóban sikerült meggyőzni a miniszterelnököt arról, hogy Tihanyban tévedett, akkor nem az lett volna a természetes, hogy Orbán nyilvánosan elhatárolódik Simion szórólapozásától?

Nyilván kampányban az elvárások nőnek, az ember szeretné azt, hogy mindenki egyértelműsítse a dolgokat. Én úgy éreztem akkor: ez egy nagyon jó lehetőség számunkra megmutatni azt, hogy az erdélyi magyar közösség egy önálló politikai közösség, amelyik a saját útját járja. Ezt sokkal fontosabbnak tartom, és ilyen értelemben szerintem ez az egész történet jót tett az RMDSZ-nek.

Ezt kifejtené bővebben?

Újra nagyon egyértelműen látszott az, hogy mi, RMDSZ, mi, erdélyi magyarok a saját lábunkon állunk. Megmutatkozott az, hogy nem igaz az a Bukarestből is nagyon sokszor megfogalmazott narratíva, miszerint Orbán Viktor irányítja az erdélyi magyarokat. Ez most egy olyan pillanat volt, amikor a román politikai osztály, ha úgy tetszik, a román mélyállam is láthatta azt, hogy az RMDSZ a saját útját járja, és erdélyi, romániai ügyekben Orbán Viktor igazodik az RMDSZ-hez, nem fordítva. Az RMDSZ, az erdélyi magyarok és a magyar kormány kapcsolata arról szól, hogy amit mi nem tudunk Bukarestben megoldani, ahhoz Budapesttől kérünk segítséget. A sorrend nagyon fontos. Mert mi Bukaresttől várjuk el a problémáink megoldását, mert Romániában fizetünk adót, ennek az országnak vagyunk a tisztességes és lojális állampolgárai. Ha Bukarest valamire egyszer, kétszer, háromszor, n-szer azt mondja, hogy nem, akkor nem várhatja el tőlünk senki azt, hogy lemondjunk ezekről a céljainkról. Megpróbáljuk ezeket mások segítségével érvényesíteni. A legjobb példa erre a magyar egyetem létrehozása. Mindig is azt akartuk, hogy legyen állami magyar egyetem. Miután évtizedeken keresztül ezt nem sikerült elérni, és kvázi egyértelművé vált az, hogy a román politika elit nem nyitott ennek a megvalósítására, akkor mi nem mondtunk le erről a célkitűzésről, hanem magyar állami támogatással létrejött a Sapientia. Nagyon jó, hogy létrejött, de ettől még nem normális állapot az, hogy az erdélyi magyarok egyetemét részben vagy teljes egészében a magyar adófizetők pénzéből finanszírozzák.

De sokan mondják azt, hogy az Erdélybe csatornázott magyar közpénzeknek ára van, és ez az RMDSZ Fidesz iránti feltétlen lojalitása. Erre mi a válasza?

A tihanyi nyilatkozaton kívül számos olyan szituáció volt még, amikor bebizonyítottuk, hogy a saját utunkat járjuk. Például nem követtük a Fideszt, amikor kilépett az Európai Néppártból. Nekünk is millió bajunk van az EPP-vel. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy nekünk ott a helyünk a Néppártban. A két EP-képviselőnkkel próbáljuk megfelelő irányba alakítani a néppárti döntéseket, de nem áll szándékunkban elhagyni a Néppártot. Vagy vegyük az ukrajnai háború megítélését. Kelemen Hunor azért első perctől kimondta, illetve jómagam is március 15-én, sokezer ember előtt Sepsiszentgyörgyön, hogy igen, Oroszország az agresszor. Akkor, amikor azért Budapest más dolgokat mondott ezzel kapcsolatosan. Ezért csak megismételni tudom: mi a saját utunkat járjuk, mi az erdélyi magyar emberek érdekét nézzük, és nyilván mindig fontos nekünk, hogy legyen egy stratégiai partnerségünk a magyar kormánnyal.

Fiatalbarát önkormányzati programokról szóló beszélgetés a MIT sátorban, Antal Árpád részvételével – Fotó: Bicsak Gergő / MasterStudio
Fiatalbarát önkormányzati programokról szóló beszélgetés a MIT sátorban, Antal Árpád részvételével – Fotó: Bicsak Gergő / MasterStudio

Visszatérve a tihanyi nyilatkozatra: egyetért Kelemen Hunornak azzal a kijelentésével, hogy a barátok megbocsátják egymás hibáit, és ez a történet az RMDSZ részéről le van zárva?

Igen, figyelembe véve azt, hogy itt azért egy régi barátságról van szó. Persze előfordul, hogy rosszul esik az embernek valami, ami a barátok részéről éri, de én sem gondolom azt, hogy itt bármilyen probléma lenne a Fidesz és az RMDSZ viszonyában.

Kelemen Hunor a már említett panelbeszélgetésen két felmérésre hivatkozva kijelentette, hogy nincs törés Orbán Viktor és az erdélyi magyarok között, mert a magyar kormányfő továbbra is népszerű Erdélyben. Én egy felmérésről tudok, a SoDiSo Research közvélemény-kutatásáról, csakhogy erről azt sem tudni, hogy pontosan mikor készült, mekkora mintán és mekkora hibahatárral. Szociológus végzettségű politikusként komolyan tud venni egy ilyen felmérést?

Tudok a felmérésről, mert bemutatták egy ülésünkön, de a SoDiSo Research munkatársát, Barna Gergőt kell megkérdezni erről, vagy Balázs Attilát, mert az RMDSZ ügyvezető elnöksége rendelte a felmérést.

A kérdés arra vonatkozott, szociológusként komolyan tud-e venni egy olyan felmérést, amelynek adatfelvételének az időpontja és a mintája sem ismert.

Én a Barna Gergőék által készített közvélemény-kutatásokat nagyon komolyan veszem, mert tűpontosan szoktak mérni. Együtt dolgozom velük 20 éve, nagyon profik. Ha valaki megkérdőjelezi ennek a felmérésnek a hitelességét, készítsen egy másik közvélemény-kutatást. Erre csak ezt tudom mondani. Nyilván, ha valaki bemutat egy közvélemény-kutatást, akkor az adatfelvétel időpontját, módszerét, a minta nagyságát és a hibahatárt is közölnie kell, ez teljesen egyértelmű. De tudtommal ezt a felmérést nem mutatták be nyilvánosság előtt, úgyhogy ebben semmilyen hibát nem látok.

A tihanyi nyilatkozat utóéletéhez tartozik az is, hogy Magyar Péter az Orbán Viktor kijelentései elleni tiltakozásul elgyalogolt Nagyváradig. Nehezen hihető, hogy a Tisza Pártnak sikerül jövő tavaszig megtörni a Fidesz erdélyi hegemóniáját, de az már igen, hogy győzni tudnak a magyarországi választásokon. Egyelőre azt látom, hogy nincs semmilyen párbeszéd a Tisza Párt és az RMDSZ között, csak kölcsönös vádaskodások. Jól van ez így?

Bocsánatot kérek, mi nem vádoltuk semmivel, csak reagáltunk arra, hogy a Fidesz kémjeinek nevezett bennünket.

Azért az ellenségeskedés ott kezdődött, hogy az RMDSZ EP-képviselői nemmel szavaztak a Tisza néppárti tagfelvételére...

Az én emlékezetemben nem él ez a mozzanat.

Nem gondolja-e úgy, hogy az esetleges budapesti kormányváltással számolva RMDSZ-nek szüksége lenne egy stratégiára az Orbán utáni időkre?

Én azt tudom erre mondani, hogy nekünk a Fidesz-KDNP kormánnyal 2010 után nagyon gyümölcsöző volt az együttműködésünk. A szülőföldön maradást szolgálta az a támogatás, amit az erdélyi magyar közösség kapott 2010 után ettől a kormánytól. Mi éppen ezt kértük a stratégiai partnerünktől: segítsenek bennünket abban, hogy az erdélyi magyarok itthon tudjanak maradni, szülőföldön tudjanak boldogulni. Ők ezt megtették. Mi okunk lenne nekünk most váltani? Nekünk az az érdekünk, hogy ők folytassák azt, amit eddig. Ha pedig valami hiba van a rendszerben, azt javítsuk ki. Ha valaha kormányváltás lesz Magyarországon, akkor majd meg fogjuk azt a helyzetet is oldani, egészen biztos vagyok benne.

A kérdés nem arra vonatkozott, hogy szakítani fog-e az RMDSZ a Fidesszel, ha Magyarországon kormányváltás lesz. Hanem arra, készül-e a valamilyen fajta párbeszédre a választások megnyerésére esélyes Tiszával.

Én azt hiszem, az RMDSZ bebizonyította az elmúlt 30 esztendőben: mindig kialakította a megfelelő stratégiáját arra, hogy az erdélyi magyaroknak jó legyen. Így történt ez például a Fidesz 2010-es hatalomra jutása után is. Akkor az RMDSZ-ben vezetőváltás történt, és az erdélyi magyar közösség érdekében elkezdődött az RMDSZ és a Fidesz viszonyának rendeződése.

A Fidesz iránti teljes elköteleződés szerintem nem csak a magyar-magyar viszonyban okozhat zavarokat, kockáztathatja az RMDSZ kormányzati pozícióit is. Arra gondolok például, hogy Orbán Viktorék előreláthatóan az Ukrajna EU-csatlakozásának elutasítására, Brüsszel ostorozására építik a kampányukat, miközben az RMDSZ egy EU- és ukránbarát koalíció részese Bukarestben. Hogyan lehet ilyen körülmények között egyszerre lojális lenni Budapesthez és Bukaresthez?

Lehet, hogy Budapest a nemzetállamok Európájában érdekelt, lehet – bár én ezt nem hiszem –, hogy Bukarest az Európai Egyesült Államokban érdekelt. Mi ezzel szemben a régiók Európájában vagyunk érdekeltek. Tehát sem Bukaresttel, sem Budapesttel nem tudunk teljes mértékben azonosulni. Mi azt szeretnénk, hogy Erdély, Székelyföld, a megyék, a települések tudjanak minél több forrást közvetlenül lehívni az Európai Uniótól. Egyébként pont erről szól az új európai költségvetési ciklussal kapcsolatos vita. Az Európai Bizottság most attól tenné függővé az alapok lehívását, hogy a tagállamok hogyan teljesítenek különböző feltételeket. Így a városok, a régiók járulékos áldozatai lehetnek a tagállamok kormányai és az Európai Bizottság közti konfliktusoknak. A városokat, régiókat büntethetik azért, mert a kormányuk valamiben nem tud megállapodni az Európai Bizottsággal. Ez szembemegy az Európai Unió alapgondolatával, a régiók Európájával. Mi, erdélyi magyarok a régiók Európában vagyunk érdekeltek. Van egy bukaresti logika, egy budapesti logika és egy erdélyi magyar logika. És ez nem kell találkozzon.

Fotó: Bicsak Gergő / MasterStudio
Fotó: Bicsak Gergő / MasterStudio

Emlékeztetném, hogy az RMDSZ egyszer már megfizette a politikai árát a Fidesz iránti lojalitásának. Maga Kelemen Hunor ismerte el egy tavalyi nagybányai kampányrendezvényen, hogy az RMDSZ azért került ki 2023-ban a kormányból, mert Klaus Iohannis nem tudta megbocsátani, hogy nem határolódott el Orbán Viktor kevertfajúságról szóló nyilatkozatától.

Szerintem Iohannisnak a kicsinyességét bizonyítja ez a történet.

Lehet még egy Iohannis a román politikában.

Ezt nem tudjuk kizárni. De ettől függetlenül a saját utunkat kell járnunk, még akkor is, ha időnként emiatt egy-egy kicsinyes politikus bosszút áll emiatt rajtunk. Ez van, ez egy ilyen világ.

A második Orbán-kormány idején, a kettős állampolgárság megadása és a budapesti pénzcsapok megnyitása után a Fidesz rendkívül népszerű lett az erdélyi magyarok körében, pedig a Fidesz akkor még az RMDSZ ellenpártjait támogatta. A Fidesszel való viszony rendezése nem azt jelentette, hogy az RMDSZ tulajdonképpen a szavazótáborához igazodott?

Nem. A második Orbán-kormány idején előállt az a helyzet, hogy az erdélyi magyarok az RMDSZ-szel éltek együtt, és Orbán Viktorral álmodtak. Ezért ahhoz, hogy az erdélyi magyarok belső nyugalmát meg tudjuk teremteni, fontos volt rendezni az RMDSZ és a Fidesz viszonyát. Ezt szerintem Kelemen Hunor felismerte és kiválóan teljesítette anélkül, és ezt még egyszer hangsúlyozom, hogy eladta volna az RMDSZ-t a Fidesznek. Az RMDSZ soha nem Budapest elvárásai szerint hozta meg a döntéseit. Soha semmit nem kért tőlünk a Fidesz, ami ellenkezett volna az RMDSZ érdekeivel, s ha lett volna ilyen kérés, nemet mondunk.

Válaszában gyakorlatilag azt mondta ki, hogy az RMDSZ a szavazótáborához igazodva közeledett a Fideszhez, csak ezt másképp fogalmazta meg.

De nem igazodott. Mert az RMDSZ-szel éltek együtt az erdélyi magyarok, az RMDSZ-re szavaztak az erdélyi magyarok. Azért ne felejtsük el azt, hogy amikor én először polgármesterjelölt voltam, Orbán Viktor és Tőkés László Sepsiszentgyörgyön az én ellenjelöltemnek kampányol. Én emlékszem arra, amikor a Fidesz még ellenünk dolgozott, emlékszem arra, amikor nekem Sepsiszentgyörgyön le kellett győznöm Tőkés Lászlót és Orbán Viktort. Egy kicsinyes politikus egy ilyen történet után bosszút állna. De szerintem pont ettől voltunk hitelesek, mert miközben legyőztük folyamatosan azokat az embereket, akiket ők támogattak, mégis azt mondtuk: emberek gyertek, üljünk le, és alakítsunk ki egy együttműködést.

Az RMDSZ a 2012-es választásokon nehezen érte el a parlamenti küszöböt. Nem azért közeledett a Fideszhez, hogy ne veszítse el „az Orbán Viktorral álmodó” szavazótáborát?

Nem. Vegyük például Sepsiszentgyörgyöt: 2008-ban én kaptam 8500 szavazatot, azzal nyertem meg a választásokat; 2012-ben kaptam 19 700 szavazatot. Tehát egyértelmű volt, hogy a szavazók mellettünk vannak. De azt is tudtuk, hogy közben ők azért szeretik Orbán Viktort. Ha tehát az lett volna a trend, hogy mi folyamatosan veszítjük el a szavazatokat, és a politikai ellenzékünk folyamatosan nő, akkor igaz lenne, amit a kérdésben állított, de éppen az ellenkező folyamat volt igaz.

A parlamenti választásokon gyengült le az RMDSZ a második Fidesz-kormány idején. Az RMDSZ parlamenti választási eredményei, sőt az önkormányzati választáson elért eredményei is látványosan javultak, amióta rendeződött a Fidesszel a viszony, és egy hullámhosszra kerültek az RMDSZ vezetői a választóikkal. Ehhez hozzájárult a Fidesz kampányüzeneteinek és kampánytechnikáinak az átvétele is.

Nézze, ezt sokszor Kelemen Hunor is mondja, nekem meg vesszőparipám, mert szociológus vagyok: az erdélyi magyar társadalom az egy rendkívül rétegzett társadalom, egy országnyi emberről beszélünk. Gondolja el, hogy az Európai Unióban vannak az erdélyi magyarok lélekszámánál kisebb lakosságú tagállamok. Tehát mi egy rendkívül komplex társadalom vagyunk, és borzasztóan nehéz úgy politizálni és politikai döntéseket meghozni, hogy a társadalom 85 százalékának a támogatását megkapja. És nem vesszük át a Fidesz kampányát. Nem vesszük át, mert a Fidesznek a magyarországi társadalomra érvényes kampányüzenetei az erdélyi magyar társadalomban nem működnek, és nem is akarjuk, hogy működjenek. Megint csak azt tudom mondani, hogy a saját utunkat járjuk ezen a téren is.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!