Fogyatékossággal élők munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő program indul Kolozs megyében
Több ezer fogyatékossággal élő személy munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő projekt indul Kolozs megyében, írja a Știri de Cluj. A projekt végére a remények szerint több mint 2000 érintett személy rendelkezhet stabil munkahellyel.
A kezdeményezésben több mint 4000 fogyatékossággal élő személy számára készítenek szakmai profilokat, azok számára is, akik éppen az intézményi ellátásból való kikerülés folyamatában vannak. Ezen profilok alapján személyre szabott pályaorientációs terveket tudnak készíteni. A projektet a Kolozs Megyei Tanács is támogatja, de nagyrészt EU-s forrásokból finanszírozzák.
A fogyatékossággal élő személyek munkaerőpiaci beilleszkedési képességének javítása nevű kezdeményezést a fogyatékossággal élő személyek jogvédelmének országos hatósága (ANPDPD), a munkaügyi, családügyi, ifjúsági és szociális szolidaritási minisztérium (MMFTSS), valamint a Kolozs megyei szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság (DGASPC) közösen valósítják meg.
A projekt végére az a cél, hogy 2045 olyan személy rendelkezzen stabil munkahellyel, akik közül sokan először dolgoznak. A Kolozs megyei DGASPC feladata lesz a megye területén élő érintett személyek azonosítása és aktív támogatása az elhelyezkedés során. „A legnagyobb előnye, hogy a végére több mint 2000 fogyatékossággal élő személy szerez majd munkahelyet országos szinten” – bizakodott Alin Tișe megyei tanácselnök.
A projekt megvalósításának időtartama 36 hónap, legfeljebb 2029. december 31-ig, ez idő alatt Kolozs megye aktívan hozzájárul majd az érintett személyek munkaerőpiaci elhelyezkedéséhez. A projektet a 2021–2027-es Társadalmi Befogadás és Méltóság program keretében vissza nem térítendő külső forrásokból finanszírozzák. Kolozs megye szintjén a teljes érték meghaladja a 2,2 millió lejt, amelyből mindössze 2%-ot tesz ki a megyei tanács hozzájárulása, a többi európai uniós forrásból származik.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!