Tanügyi szakszervezetek Nicușor Danhoz: Elnök úr, ne vegyen részt a romániai oktatás tönkretételében!
Közös felhívással fordult Nicușor Dan államfőhöz három országos tanügyi szakszervezet – a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség –, amelyben arra kérik: ne hirdesse ki azt a törvényt, amelyet a kormány felelősségvállalással fogadtatott el, és amely a költségvetési hiány csökkentését célozza – írja az Agerpres.
A szakszervezetek csütörtöki közleménye szerint a tervezett intézkedések jelentős károkat okozhatnak a köz- és felsőoktatásban egyaránt. „Elnök úr, ne vegyen részt a román oktatás tönkretételében! (...) A kormánynak a közoktatást és a felsőoktatást érintő intézkedései, ha gyakorlatba ültetik azokat, súlyosan fogják érinteni az oktatásban dolgozókat és a diákokat is” – fogalmaztak.
A szakszervezetek az oktatási miniszter, Daniel David egyik állítását is cáfolják, miszerint a romániai tanárok kötelező óraszáma lenne a legalacsonyabb az EU-ban. Emlékeztetnek: jelenleg ez az óraszám megegyezik az uniós átlaggal, és ha két órával megnövelik, Románia az európai szint fölé kerülne.
A pedagógusok érdekképviseletei szerint az osztálylétszámok emelése sem szolgálja az oktatás ügyét, mivel az a tanítás hatékonyságát rontja, és a tanulók eredményein is érezhetően nyomot hagy majd.
„Véleményünk szerint Románia elnökének kötelező módon vissza kell küldenie a parlamentnek a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvényt, és kérnie kell azoknak a cikkelyeknek a törlését, amelyek hosszú távon súlyosan érintik az oktatási rendszert. Reméljük, hogy legalább most, a tizenkettedik órában leállítják az oktatás ellen irányuló intézkedéseket” – írták a közleményben.
A három szakszervezeti szövetség képviselői pénteken délelőtt 11 órakor nyújtják be hivatalos kérésüket az államelnöki hivatalhoz.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás