Közösségi Párbeszéd Tábor lesz Nagyadorjánban, Magyar Péter is részt vesz
Közösségi Párbeszéd Tábort szervez 2025. július 31. és augusztus 3. között a Maros megyei Nagyadorjánban az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget. Többek között Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is elfogadta a szervezők meghívását.
A szervezők közleménye szerint az első Közösségi Párbeszéd Tábor „a magyar és román közélet, civil társadalom és kulturális világ legnyitottabb, legbátrabb szereplőit hívja közös gondolkodásra”, hogy „valódi, részvételi párbeszéd induljon el a jövő formálásáról, társadalmi igazságosságról, ökológiáról, a demokrácia megújításáról és az együttműködés lehetőségeiről a Kárpát-medencében és a diaszpórában”.
A rendezvényen az eddigi visszajelzések szerint Magyar Péter mellett ott lesz többek között Bujdosó Andrea, a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője, Smaranda Enache és Gabriel Andreescu emberi jogi aktivisták, Györke Zoltán közigazgatási szakember, a Román–Magyar Fórum elnöke, az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget egyik alapítója, Sabin Gherman újságíró, publicista, a transzszilvanizmus gondolatának képviselője, Babos Krisztina környezetvédelmi újságíró, Tudor Duică egyesületi vezető, Dálnoki Áron gazdaságfejlesztési szakember, Gáspárik Attila színművész, Vida Gábor író, Lakner Zoltán és Kéri László politológusok, Szalay Kriszta színművész, rendező, Csurkuj Tibor roma aktivista, Fosztó László antropológus, Petschnig Mária Zita közgazdász, Vig Emese és Lukács Csaba újságírók, Fülöp Tihamér biológus.
A tábor nem hagyományos konferencia, hanem részvételi közösségi műhely, a program gerincét pedig a World Café módszer adja: kiscsoportos, tematikus asztaloknál születnek a közös gondolatok a társadalmi igazságosság, ökológia, demokrácia, civil bátorság, művészet és részvételi demokrácia kérdéseiről, közölték a szervezők. A közlemény hozzáteszi, hogy nincsenek kiemelt vendégek, mindenki egyenrangú partner a közös alkotásban.
A részvétel mindenki számára nyitott, előzetes regisztrációval vagy a helyszínen is lehetséges. A szervezők támogatási hozzájárulást fogadnak el, a program és az előadók költségeit teljes egészében közösségi és magánadományokból finanszírozzák, emelték ki.
Szállás sátorban, lakókocsiban vagy a környező panziókban (Pásztortűz, Murok, Abod Retreat) foglalható, étkezés, melegkonyha és közösségi büfé biztosított a helyszínen. A részvételi hozzájárulás és a sátorhely díja előre utalással, illetve a helyszínen készpénzben vagy bankkártyával is befizethető, közölték a szervezők.
Jelentkezni és információkat igényelni az [email protected] e-mail-címen és a +36 20 464 2005 telefonszámon lehet, a naponta frissülő vendéglista, részletes program pedig itt érhető el.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás