Magyar-román miniszterelnöki találkozó előzheti meg Orbán Viktor tusványosi előadását
Ilie Bolojan román miniszterelnökkel találkozhat Orbán Viktor magyar miniszterelnök a szombat délelőtti tusványosi előadása előtt, mondta Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Sepsi Rádió érdeklődésére.
Orbán Viktor idén is előadást tart a július 22. és 27. között zajló 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – ismertebb nevén Tusványos – szombati politikai fórumán.
A Sepsi Rádió Facebook-oldalán idézte az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét. Németh Zsolt úgy fogalmazott, hogy „minden valószínűség szerint” sor kerül egy találkozóra Orbán Viktor és Ilie Bolojan román miniszterelnök között.
Orbán Viktor július elején arról beszélt a Krónikának adott interjúban, hogy szerinte kedvező a helyzet a magyar-román kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére, mert a magyar uniós elnökség alatt sikerült elérni, hogy Románia bekerüljön a schengeni övezetbe. Azt is mondta, hogy nem irigyli a Bolojan-kormányt, mert „nehéz örökséget vett át, különösen gazdasági értelemben”. „Szükségük lesz minden tudásukra, hogy a román emberek a legkisebb sérülésekkel tudják megúszni ennek a gazdasági helyzetnek a kezelését. Szurkolok nekik, hogy sikerüljön” – mondta Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök májusi tihanyi beszédében – a romániai elnökválasztás kampányidőszakában – arról beszélt, hogy miben ért egyet George Simionnal, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) államfőjelöltjével. A Krónikának adott interjúban erről azt mondta, meglepte, hogy kijelentése milyen vihart kavart, pedig ez olyan elvi álláspont volt, amit ő mindig is képviselt.
„Nagyon helyes, a romániai magyarok ne működjenek együtt szélsőjobbosokkal, meg persze szélsőbalosokkal se. Tehát ne működjenek együtt olyanokkal, akik a magyarságnak az ellenségei. Hogy kik a magyarok ellenségei, azt itt, Erdélyben maguk jobban tudják, mint bárki, bárhol a világ más pontján” – mondta még Orbán az interjúban.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás