Csütörtökön 14 órakor megnyílik a Tordát kikerülő gyorsforgalmi út (DEx4), ami az 1-es főutat (DN1) köti össze az észak-erdélyi autópályával (A3), jelentette be Facebook-oldalán Cristian Pistol, az a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója, aki képeket is megosztott a helyszínről.
A CNAIR élő videót közvetít a helyszínről.
A Tordatúr mellett épülő 5 kilométeres gyorsforgalmi út megnyitását már múlt héten is csütörtökre becsülték, és úgy tűnik, a többszörös halasztás után ezt sikerült tartani.
Az útszakasz kivitelezési szerződését 2023. júliusának végén írták alá. A Dimex irányította cégtársulás 562,61 millió lejért (áfa nélkül) vállalta a hét hidat és viaduktot is magába foglaló útszakasz tervezését és kivitelezését. Először a tavalyi év végére ígérték, hogy elkészülhet a gyorsforgalmi út, de elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudják tartani az eredeti, 2025. februári határidőt. Később június végére ígérték az átadót. Kézzelfogható közelségbe június elejére került az átadó, akkor azt mondták, július elsejéig leaszfaltozzák az útszakaszt, tehát várható volt, majd napokon belül indulhat a forgalom.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom