A PSD koalíciós partnereire panaszkodik, szerintük gyanús intézkedés is van a Bolojan-csomagban
„Nem találtak megértésre” a koalíciós partnerek részéről a szociáldemokraták, jelentette ki Sorin Grindeanu a G4Media szerint. A PSD elnöke a felelősségvállalással elfogadott deficitcsökkentő intézkedések közül többet is kritizált, például a szerencsejátékokra kivetett új adót és azt, hogy a 3000 lej feletti nyugdíjaknál kötelező lesz az egészségügyi biztosítás.
A PSD azt szerette volna, ha csak a 4000 lej feletti nyugdíjakra teszik kötelezővé az egészségügyi biztosítás fizetését és ha a gyermeknevelési szabadságon lévő anyák továbbra is mentesülnek ez alól, de Grindeanu szerint a véleményük nem talált támogatásra a koalíciós partnerek részéről. „Nem hiszem, hogy attól csökken a deficit, hogy eltöröljük a háborús veteránok vagy volt politikai foglyok mentességét az egészségügyi biztosítás fizetése alól” – tette hozzá a párt elnöke.
Grindeanu ugyanakkor „gyanúsnak” nevezte a szerencsejáték-ipar új adórendszerét.
„Azt hiszem, a második csomagban bizonyos dolgokat helyesbíteni kell” – tette hozzá a PSD elnöke, aki szerint a kriptovaluták és a multinacionális cégek által külföldre utalt összegek adózását is szabályozni kellene a következő deficitcsökkentő intézkedések között.
„Mi vagyunk a legnagyobb párt a koalícióban és ha számítanak a partnerségünkre, jó lenne, ha figyelembe vennék a javaslatainkat” – jegyezte meg a PSD elnöke.
Grindeanu tagadta, hogy a pártnak szándékában állna távozni a koalícióból, de hozzátette, hogy „nem foglyai” ennek a szövetségnek, addig jóhiszemű partnerek, amíg hasonlóan bánnak velük.
A PSD elnöke hétfőn plágiummal vádolta egyik koalíciós partnerét, szerinte a Mentsétek Meg Romániát Szövetség egyszerűen lenyúlta a PSD politikai pártok állami támogatásának csökkentéséről szóló módosító javaslatát, számolt be a Digi24.
Az egészségügyi biztosítás kiterjesztése azért volt szükséges, mert jelenleg 6300000-an fizetnek biztosítást és ehhez képest 16,5 millió biztosított van, jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő hétfő este a Digi24.ro szerint. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy Románia már nem engedheti meg magának, hogy a kivételek országa legyen.
Ami a szerencsejáték-ipart illeti, a kormány eredetileg 3 százalékról 10 százalékra növelte volna a 10 ezer lej alatti nyeremények adóját, de végül csak 4 százalékra növelték. Emellett az online szerencsejáték-szolgáltatók adója viszont 21 százalékról 27 százalékra nőtt, a fogadóirodák 21 százalék helyett 23 százalékot fizetnek, a lottóbevételekre 6,5 százalékos adót vetnek ki, a játékgépek után gépenként fizetendő éves illeték 5300 euróról 5800 euróra, az eddig 500 eurós szenvedélyadó pedig 1000 euróra nő.
Az eredeti elképzelés enyhítését Bolojan hétfő este azzal magyarázta, hogy figyelembe vették a szerencsejáték-hivatal ajánlását, miszerint a nyeremények adójának növelésével csak a kevésbé ellenőrizhető online zónába irányítják a klienseket.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!