Fiatalos változatban tér vissza István, a király Csíksomlyóra

Fiatalos változatban tér vissza István, a király Csíksomlyóra
Bíró Barna Botond, Feke Pál és Korodi Attila jelenti be az István, a királyt – Fotó: Korodi Attila Facebook-oldala

22 év után újra bemutatják a csíksomlyói nyeregben az István, a király rockoperát – írja Korodi Attila polgármester a Facebook-oldalán. Szörényi Levente és Bródy János alkotásának a bemutatóját augusztus 30-án 21 órától tartják.

„A pünkösdi búcsú, a Bagossy-koncert és az Ezer Székely Leány Napja után újra élet költözik a nyeregbe, ezúttal a magyar zenei kultúra egyik legnagyobb alkotásával. A rockopera, ami legendává vált, most új köntösben, Feke Pál rendezésében lesz látható” – fogalmazott a polgármester a posztjában. Azt ígéri, hogy ez az előadás nem csupán zenei élmény lesz, hanem élő zenével, látványos színpadképpel és pirotechnikai elemekkel valódi nagyprodukció készül.

A Hargita Népe beszámolója szerint az eseménnyel a szervezők a fiatalokat szeretnék megszólítani.

„Egy olyan koncertváltozatot állítunk színpadra, amely tiszteleg a darab és a történet előtt, tiszteli a hagyományokat, de lendületes, mai és vagány, hogy az új generációt is megszólítsa” – idézi az újság az augusztusi előadás rendezőjét, Feke Pált, aki azt is elmondta, hogy nem a teljes művet fogják bemutatni, hanem egy másfél órás, egyrészes koncertváltozatot, amiben a vizuális élményre (pirotechnikai effektekre, világítástechnikára, animációra és díszletre) és a rockos, dinamikus hangzásra épül.

Istvánt Feke Pál alakítja majd, míg Koppány szerepét Dolhai Attila énekli. Rajtuk kívül Malek Andrea, Serbán Attila, Vágó Bernadett, Miller Zoltán és Szomor György is fellép benne. A polgármester szerint a színvonalat tovább emeli, hogy a Hargita Székely Néptáncszínház kifejezetten erre az alkalomra megálmodott, különleges produkcióval lép színpadra.

Az előadás Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Csíkszereda Városháza, Hargita Megye Tanácsa és a Nemzeti Kulturális Alap együttműködésében valósul meg, és a Bagossy-koncerthez hasonlóan az István, a királyra is ingyenes lesz a belépés.

A polgármester már most bejelentette, hogy a rockopera miatt útlezárást fognak bevezetni, a nyeregbe tilos lesz autóval felmenni. A közönség szállítását a Csíki Trans segítségével oldják meg.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!